2022. január 20. csütörtökFábián, Sebestyén
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Finn meglepetés az Eurovízión: a Lordi horror-rockja győzött

2006. május 22. 13:23, utolsó frissítés: 13:53

Meglepetéssel ért véget szombaton este az 51. alkalommal megrendezett Eurovíziós Dalfesztivál Athénban. A Lordi nevű finn hard rock, még inkább horror-rock együttes kapta a legtöbb közönségszavazatot, és nyerte a versenyt. A vetélkedőt mintegy százmillióan látták, és tízmilliók vettek részt a szavazásban.


Az öttagú Lordi által előadott Hard Rock Hallelujah című dala 292 pontot gyűjtött be a kontinens 38 országából beérkezett telefonos szavazatokkal. A maszkokban megjelenő finnek a hetvenes évek elejének amerikai sikercsapatára, a KISS-re emlékeztető külsejükkel már a döntőt megelőzően meglehetősen nagy feltűnést váltottak ki a jelenlévők körében. Akárcsak amerikai "elődeik", soha nem mutatkoztak álarc nélkül sem a versenyen, sem azon kívül. Fellépésüket különféle pirotechnikai mutatványokkal kísérték.

A döntő huszonnégy résztvevőjének dalai meglehetősen széles műfaji skálán mozogtak a raptől, a kőkemény rocktól a diszkózenéig. A második helyen az orosz Dima Bilan végzett Never Let You Go című dalával, amely 248 pontot ért el a telefonos szavazatok alapján. Boszniát a Hara Mata Hari együttes képviselte, amely a Leila című, dallamos számért 229 ponttal a harmadik helyen végzett. Negyedik lett a Romániát képviselő Mihai Trăistariu 172 ponttal - ami a legmagasabb pontszám, amit román versenyző valaha is elért a versenyen.

A múlt évben a görög Helena Paparizou végzett a mezőny élén. Eurovíziós dalfesztiválon indult többek között a svéd ABBA , vagy a svájci színekben induló kanadai énekesnő, Céline Dion karrierje is. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS