2020. aug. 14. péntekMarcell
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Minél hosszabban depressziós a rákbeteg, annál csekélyebb az esélye a túlélésre

2005. szeptember 21. 13:17, utolsó frissítés: 13:17

Több tucatnyi betegen végzett vizsgálatsorozat szerint a depressziós tünetegyüttes egy évre rövidítheti a rákbetegek életét. Egy spanyol tanulmány azt próbálja bizonyítani, hogy a mély depresszió a felfedezésétől számított három éven belül megkétszerezi a halálozás esélyét.

A kísérletet 199, csontvelő-átültetésen átesett vérrákos betegen végezték. "Külön kell azonban választani a betegség és a kezelés okozta szomorúságot és a mély depresszió jelenlétét, amit szakorvos diagnosztizál" – jegyezte meg Cristóbal Gastó, a Barcelonai Pszichiátriai Klinika szakorvosa, a tanulmány egyik társszerzője, mely a Journal of Clinical Oncology nevű szakfolyóiratban jelent meg.

"A depressziót folyamatosan, sőt még a rák kezelése előtt kezelni kell, hogy lehetőleg minél rövidebbek legyenek a depresszív időszakok. A tanulmány egyik végkövetkeztetése az, hogy minél hosszabban tart ez az időszak, annál nagyobb az esély az elhalálozásra" – tette hozzá Gastó.

A tanulmányt Barcelonában készítették. Eszerint a vizsgált esetek 9%-ánál jelentkezett a mély depresszió, 8,5% mutatott kisebb depresszióra utaló tüneteket, 82,5% pedig semmilyen depresszióra utaló tünetet nem mutatott.

A rák és a depresszió sok kapcsolódó pontot mutat, és folyamatban van a pszichopatológiai mechanizmusok kapcsolódásának vizsgálata is. Ennek bizonyítására azonban átfogóbb kutatásokra van szükség. Szükség van továbbá annak bizonyítására is, hogy a depresszió enyhítése hogy jelenthet túlélési esélyt a rákos betegeknek. (el país)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS