2020. aug. 10. hétfőLőrinc
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Többet cigiznek a negatív hősök a hollywoodi filmekben

2005. augusztus 10. 11:18, utolsó frissítés: 11:18

A hollywoodi filmek gonosztevői többet cigarettáznak a filmvásznon, mint a gazdag és hősies szereplők - ezt állapította meg a Chest című amerikai orvosi folyóirat tanulmánya.

Az Amerikai mellkasgyógyászok kollégiumának hivatalos publikációja a tanulmányban arra a következtetésre jutott, hogy a filmek nem pozitív viselkedésként mutatják a dohányzást, sőt, éppen az ellenkezőjéről van szó.
A kutatók az elmúlt 15 év terméséből 450 amerikai filmet néztek meg. Minden filmben az öt legfontosabb szereplőt figyelték és megállapították, hogy a rossz embereknek 35 %-a cigarettázott, míg a pozitív hősöknek csak 20 %-a.
A dohányos filmhősöknek csaknem a fele szegény volt és alsó társadalmi osztályhoz tartozott. A tanulmányt publikáló intézmény igazgatója szerint a tanulmány a filmesek felelősségére hívja fel a figyelmet.

A brit Dohányzásellenes, Egészségvédő akciócsoport szóvivője szerint az, hogy a filmekben főleg a rossz emberek dohányoznak, még nem jelenti azt, hogy ez nem teszi vonzóvá a dohányzást.

Szerinte a lázadó korban lévő fiataloknak talán kimondottan az teszi vonzóvá a dohányzást, hogy a negatív hősök cigiznek a filmvásznon. A dohányosok jogvédő csoportja, a Forest szóvivője szerint azonban butaság azt hinni, hogy a tinédzserek a filmek hatására kezdenek cigizni. (bbc)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS