2020. aug. 10. hétfőLőrinc
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nem léphetett színpadra Szikora színesbőrű gidája a Magyar Szigeten

2005. augusztus 09. 12:52, utolsó frissítés: 12:52

Az idei Magyar Sziget rendezői nem tudták szavatolni egy alig tizenhat éves, félig magyar, félig kongói vokálos biztonságát, ezért az R-Go vasárnap a háttérénekesnő nélkül lépett színpadra.

Szikora Róbert az Indexnek elmondta, hogy a zenekar már korábban megérkezett a helyszínre, ahol Szonja a várakozás óráit sétálgatással töltötte. "Már ekkor is be-beszóltak neki" – mondta Szikora. A felfokozott hangulatban aztán a rendezők kijelentették, nem tudják garantálni, hogy valaki a közönségből hozzá ne vágjon egy üveget a lányhoz.

Az énekesnő nélkül csikidámozó zenekar vezetőjét ugyanakkor nem hagyta nyugodni az eset, ezért az első szám után a közönséghez fordult és azt mondta: "szeretlek benneteket, és 99 százalékban egyetértünk, de van egy színesbőrű gidánk, akit a szervezők nem engedtek színpadra". Szikora a koncert közben többször is visszatért az incidensre, majd a koncert végén kijelentette, nem a bőrszín számít, hanem az, hogy valaki belülről magyarnak érzi-e magát. (index)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS