2020. aug. 6. csütörtökBerta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A kávésokat kevésbé fenyegeti májrák

2005. február 17. 14:05, utolsó frissítés: 14:05

A rendszeres kávéfogyasztás felére csökkentheti a máj rákos megbetegedésének kockázatát. Erre a következtetésre jutottak több mint 90 ezer ember vizsgálata nyomán japán kutatók, akiknek tanulmányát az amerikai országos rákintézet szaklapja tette közzé.

A koffein hatóanyagait először állatokon végzett laboratóriumi kísérletek alapján tanulmányozták, majd az eredményeket 90 ezer emberen tesztelték. A rendelkezésükre bocsátott alanyok fele májrákban szenvedett.

A kutatók megállapították, hogy azok körében, akik soha nem vagy csak nagyon ritkán fogyasztottak kávét, százezer emberre vetítve 547,2 esetben fordult elő májrák, míg a kávéivók között ez a viszonyszám 214,6 volt. Az csoport napi három-négy csésze kávét iszik. A megfigyelések eredményeinek kiértékelésekor figyelemmel voltak olyan tényezőkre is, mint korábban elszenvedett májbetegségek, táplálkozási szokások, az életkor és a nem. (mti/hvg)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS