Újabb rangos tudományos díjat kapott Karikó Katalin az mRNS-kutatásért
2022. január 19. 09:39, utolsó frissítés: 09:39
Az oltásokban használt mRNS-technológia terén végzett úttörő kutatásáért Karikó Katalinnak ítélték oda az idei, 300 ezer euróval járó Tudomány a Jövőért Solvay-díjat (Science for the Future Solvay Prize) - közölte a belga vállalkozás kedden.
A közlemény szerint Karikó Katalin a szintetikusan előállított hírvivő RNS (mRNS) biokémiai módosításával kapcsolatos munkája tette lehetővé a vakcinák gyors kifejlesztését. Kutatásait leginkább a Pfizer/BioNTech és a Moderna használta fel a COVID-19 mRNS vakcinák kidolgozására, amelyek sok életet mentettek meg. Kutatási eredményei a jövőben segíthet más betegségek, például a rák, az influenza, a malária vagy a HIV elleni küzdelemben is.
A közlemény idézi Ilham Kadrit, a Solvay vezérigazgatóját, aki úgy fogalmazott, Karikó Katalin hihetetlen elszántságával olyan jelentős előrelépést ért el az emberiség számára, amely forradalmasítja számos betegség kezelését. A szakember emlékeztetett rá, Karikó Katalin a második női kutató, aki elnyerte az elismerést.
A 2013-ban alapított Solvay-díjjal egy tudós olyan jelentős felfedezését ismerik el, amely kiemeli a tudomány és a kémia alapvető szerepét a világ legsürgetőbb kihívásainak megoldásában. Az idei elismeréssel az első Solvay Kémiai Konferencia 100. évfordulója előtt is tisztelegnek. A díjátadó ünnepséget a brüsszeli Palais des Académies-ben tartják március 29-én Fülöp belga király jelenlétében - áll a közleményben.
Az 1863-ban alapított belga, önmagát tudományos vállalatként meghatározó Solvay 64 országban működik, 2020-as nettó árbevétele 8,9 milliárd euró volt. (mti)
Kiemelt kép: Cseke Csilla/EPA-EFE/Shutterstock.com
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik

Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.

Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében

Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
