2021. október 25. hétfőBlanka, Bianka
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Elhunyt Csomafáy Ferenc kolozsvári fotográfus

2021. október 08. 09:31, utolsó frissítés: 09:31

85 éves korában elhunyt Csomafáy Ferenc fotóriporter, újságíró. Csomafáy Ferenc 1936-ban született Kolozsváron. Előbb színésznek tanult Marosvásárhelyen, de azt végül nem fejezte be. Helyette inkább magyartanári diplomát szerzett 1963-ban a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, de tanár sem lett soha belőle. Még diákként ismerkedett meg a fényképezéssel, és ahogyan magyarázta, falta a filmeket, mindent lefényképezett. Így amikor az egyetem elvégzése után fotós állást hirdettek az Igazságnál, rögtön jelentkezett.


1965-től 1974-ig volt a lap fotóriportere, közben pedig Ceaușescu fotósa is a kiszállásai alkalmával. Szakmája által került ismét a színház közelébe, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és Állami Magyar Opera előadásainak és próbafolyamatainak a megörökítése jelentős helyet foglal el az életművében. 1974-től 1989-ig - egy ötéves kitérőtől eltekintve (1981-től 1985-ig ugyanis az Erdélyi Történelmi Múzeum fotósa is volt) - szabadúszó fényképész. Számtalan újság, kiadvány közölte fotóit, az erdélyi személyiségekről készült portréfotóit. Nem véletlen, hogy Csomafáy Ferenc is a sajtóban kifejtett munkásságát tekinti a legtermékenyebbnek és számára legkedvesebbnek. Igazi fotóriporter alkat, a fényképezőgéppel a kezében nem számított, hogy mennyire volt veszélyes egy helyzet, vállalta a kockázatot egy-egy jó képért. Ugyanakkor mindig feltalálta magát, könnyen szóba állt az emberekkel, könnyedén teremtett velük kapcsolatot, aminek nem kevés esetben lett fénykép az eredménye.

1990-től 2006-ig a Romániai Magyar Szó, majd az Új Magyar Szó kolozsvári fotóriportere, tudósítója. 2006-ban ugyan nyugdíjba vonult, de írásai sokáig megjelentek még a különböző lapokban, online portálokon.

Az Azopan Fotóarchívummal közösen készített portrécikkünket, rengeteg fotóval itt nézhetitek meg. Az Azopan Fotóarchívumot az a megtiszteltetés érte, hogy digitalizálhatja és gondozhatja Csomafáy fotográfiai hagyatékát. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS