2021. október 18. hétfőLukács
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Eurostat: az EU felnőtt lakosságának több mint fele túlsúlyos

2021. július 23. 13:33, utolsó frissítés: 13:33

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerint az EU-ban élő felnőttek 53%-a volt túlsúlyos 2019-ben. Közülük 17% tartozott a texttömeg-index (BMI) alapján a "kövér" kategóriába. Emellett 45% számított normális testsúlyúnak és mindössze közel 3% soványnak.


Megállapították továbbá, hogy a 75 év fölöttiek kivételével a túlsúlyosak aránya a kor előrehaladtával nő. A legkevesebb túlsúlyost a 18-24 évesek között találták (25%), míg a legtöbbet a 65-74 évesek körében (66%). E két korcsoportban a kövérek aránya 6, illetve 22% volt.

Világos összefüggést fedeztek fel ugyanakkor az iskolázottsági szint és az elhízás gyakorisága között is. Az alacsony iskolázottságúak körében a túlsúlyosak aránya 59% volt, a középvégzettségűek körében 54%, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 44%-a volt túlsúlyos 2019-ben. A kövérek aránya hasonló tendenciát mutatott: ez 20, 17, illetve 11% volt.



A túlsúlyosak aránya a legnagyobb Horvátországban, illetve Máltán volt (65%), míg a legkisebb Olaszországban (46%), Franciaországban (47%) és Luxemburgban (48%).

Az is kiderült, hogy az EU összes országára igaz volt, hogy a férfiak körében nagyobb a túlsúlyosak aránya, mint a nőkében. A legnagyobb különbségeket Luxemburgban (férfiak: 59%, nők: 38%), Csehországban (férfiak: 70%, nők: 51%) és Cipruson (férfiak: 59%, nők: 41%) mérték.

Az Eurostat szerint 2019-ben Románia lakosságának 59, míg Magyarországénak 60%-a tartozott a túlsúlyos, illetve kövér kategóriákba. (rohealthreview.ro, hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS