2021. május 18. keddErik, Alexandra
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Elon Musknak nem elég az űr meghódítása, a dinoszauruszokat is újraélesztené

2021. április 10. 16:42, utolsó frissítés: 16:42

Legutóbb, amikor Elon Musk agyi implantátum startupjáról, a Neuralinkről hallottunk, akkor az ottani szakemberek egy kicsi, érme méretű eszközt ültettek be egy disznó agyába, és így hallgatták az általa előállított kommunikációs jeleket. Musk szerint az implantátum olyan volt, mint egy "fitbit a koponyádban". Az excentrikus vállalkozó erről egy tavalyi augusztusi sajtótájékoztatón nyilatkozott, azonban a vállalat még mindig messze van a termék piacra dobásától.


Tehát kissé furcsának tűnt azt olvasni a legfrissebb hírekben a Neuralinkről, hogy "megvan a technikája egy igazi Jurassic Park felépítésére". A kommentek a New York Post szerint Max Hodaknak, a Neuralink társalapítójának tulajdoníthatók, és az újságírók nagyon gyorsan fölfedezték az eredeti tweetet is, ami erről szól.

"Valószínűleg megépíthetnénk a Jurassic Parkot, ha akarnánk" - tweetelt szombaton Hodak. "genetikailag nem lennének hiteles dinoszauruszok, hanem valami más faj 🤷. Talán 15 év tenyésztés + mérnöki munka elvezethet szuper egzotikus új fajok megjelenéséhez" - folytatta.

Azt is hozzátette, hogy nagyon fontosnak tartja a biodiverzitást, illetve a fajok megőrzését, de ezen felüli dolgokat is el tudna képzelni, ami akár új fajok létrehozását is jelenthetné -írja a Telex, aki fölfigyelt a hírre az amerikai sajtóban.

Hogy Hodak pontosan mire gondolhatott, azt nem részletezte sem ő, sem a Neuralink, de hacsak nem rejtegetnek valami nagyon nagy dolgot, akkor vagy blöff az egész, vagy Hodak is hódol Musk rekreációs hobbijának, vagy egészen másképp emlékszik a Jurassic Parkra, mint a legtöbbek.

Musk és Hodak Neuralink projektjének célja az emberi és a mesterséges intelligencia szimbiózisának megalkotása, amit többek között állatkísérletekkel próbálnak létrehozni. Musk állítása szerint például már van is olyan majom a laboratóriumukban, ami az agyába ültetett csip segítségével játszott egy videójátékkal.

A Neurolink csipjével arra törekednek, hogy az idegsejtek és okoseszközök között át lehessen vinni az információt. Ezzel a gyógyászatot is forradalmasítanák, fájdalmak, látászavarok kezelésére szeretnék használni, de agyi- és gerincsérülések hatásait is kezelnék vele.

Hogy ebből hogyan lesz nemhogy feltámasztott dinoszaurusz, de akár csak génmanipulált különleges állat, még nem tudni. Fontos viszont leszögezni, hogy csak úgy nem tudjuk feltámasztani a dinoszauruszokat. A Jurassic Parkban látott módszer, miszerint John Hammondék egy borostyánkőbe rekedt szúnyog testében található vérből nyerték ki egy dinoszaurusz DNS-ét, amit aztán béka-DNS-sel keverve alkották újra a dinóját, nem annyira járható. Már csak azért sem, mert a dinók örökítő anyaga az évmilliók során már rég a semmibe veszett. De ha dinókat nem is, olyan, nem annyira rég kihalt fajokat, mint a gyapjas mamut, akár fel is lehetne támasztani, hiszen ezeknek még van olyan maradványa, amiből kinyerhető DNS.

Egy mamutokkal, kardfogú tigrisekkel, vagy mondjuk az elefántméretűre megnövő óriáslajhárokkal, a Megatheriumokkal nyitó őslénypark is izgalmas gondolat, de persze nem annyira hangzatos, mint hogy valaki megnyitná a Jurassic Parkot. (Telex.hu/CNET)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS