2021. február 27. szombatÁkos, Bátor
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Betlehemi csillaggal érkezik a téli napforduló

2020. december 21. 09:46, utolsó frissítés: 10:43

A maihoz hasonló csillagászati jelenség legközelebb 2080-ban, utána pedig a 25. században lesz.


Kevés olyan téli napfordulót jegyeztek fel a történelemben, amikor ezt a napot különleges égi jelenség is kíséri. 2020 ezen ritka esztendők egyike, ugyanis december 21-én a Jupiter és a Szaturnusz olyan mértékben közelíti meg egymást, amire legutóbb a 18. században volt példa, és hasonló csillagászati jelenség legközelebb csak 2080-ban lesz.

Az emberiség régóta kitüntetett figyelemmel kíséri a napfordulókat. A téli ünnep szerepe már ősidők óta az volt, hogy átsegítse az embereket azon a nehéz időszakon, amit a fényhiány okoz, ezért tartották számon a fény ünnepeként ezt az időszakot.

December 21-én van a legrövidebb nap és a leghosszabb éjszaka is. Ezen a napon a legkevesebb a napsütéses órák száma. Az Északi-sarkkörön például egyáltalán nem kel fel a Nap. 2020-ban a téli napforduló december 21-én 10 óra 2 perckor következik be.

A néphagyomány szerint innentől a nappalok hosszabbak egy tyúklépéssel, ami annyit jelent, hogy a télből kifelé haladunk. A fény győzedelmeskedik, s lassú, biztos gyarapodásnak indul.

December 21-én este különleges élményben lehet része annak, aki sötétedés után a derült égboltot kémleli: a Jupiter és a Szaturnusz annyira közel látszik majd egymáshoz, hogy párosuk gyakorlatilag egyetlen fényes csillagként ragyog majd a délnyugati horizont közelében. A látvány akár szabad szemmel, akár távcsövön keresztül szemlélve rendkívüli lesz, mert hasonlóan szoros együttállásra 2080-ig, az azt követőre pedig a 25. századig kell várni.

Leegyszerűsítve a jelenséget: a Jupiter és a Szaturnusz fénye összeolvad a szemünk számára, úgy, mintha egyetlen fényes csillag ragyogna a délnyugati égbolton. Ahhoz viszont, hogy tényleg lássuk a bolygókat, teljesen derült égbolt szükséges.

Sajnos az időzítés nem lesz tökéletes, mostanság ugyanis a horizonthoz közel éri a sötétedés a két bolygót, így viszonylag rövid idő áll rendelkezésünkre, mielőtt a bolygópáros lenyugszik. A bolygók leghamarabb fél 6 környékén fognak felbukkanni a szürkületben, hogy aztán 19:30 körül eltűnjenek a nyugati horizontnál.

Ha valaki lemaradna a december 21-i együttállásról, annak 2-3 nappal később szinte ugyanabban a látványban lehet része.

A közelgő karácsony miatt a köztudatban sokan a betlehemi csillaghoz hasonlítják a jelenséget. A bolygók együttállása lehetséges magyarázat az ideiglenesen tündöklő, fényes betlehemi csillagra, egyértelmű bizonyíték azonban nincs rá.

A csillagászok szerint a keleten tündöklő csillag, amelyet a bibliai három királyok követtek, valószínűleg nem a Jupiter–Szaturnusz együttállásának eredménye volt. (24.hu/hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS