2021. január 20. szerdaFábián, Sebestyén
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Elhunyt Balázs Ferenc, a Korál együttes énekese

2020. november 27. 11:25, utolsó frissítés: 18:47

Benkő László és Mihály Tamás után néhány nappal megint egy rocklegendát ragadott el a koronavírus. 69 éves korában elhunyt Balázs „Fecó” Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, a Korál együttes alapítója és énekese.


„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balázs Ferenc, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, édesapa, férj és kolléga tegnap este távozott. A rengeteg ima és orvosai minden igyekezete ellenére 13 nap küzdelem után feladta a harcot„ - közölte a család nevében a Retro Rádió műsorvezetője Várkonyi Attila a HVG.hu értesülései szerint.



Homok a szélben, Fiúk a hátsó udvarból, Ne állj meg soha, A csönd éve volt – Balázs Fecó szerzeményeiért több generáció rajongott. Elsősorban a lírai dalairól volt ismert, pedig ott bábáskodott a hard-rock hazai születésénél is, és a progresszív rock sem állt távol tőle. Igazából ő volt az, aki a 70-es, 80-as években a rockzenét a szélesebb közönség számára is népszerűvé tette a merengős-balladisztikus dalaival.

„Örülök, hogy a rockzenén keresztül találtam meg önmagamat, és ahogy az én krónikásom és barátom, Horváth Attila írta: Csak az évek múltak el, a többi nem...” - mondta egykor az énekes.

Balázs Fecó már a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tagja volt az iskola zenekarának. 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdett. 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1973-ban felbomlott. Ezután Balázs Fecó két évet külföldön dolgozott. Hazatérte után, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest. Balázs Ferenc alakította újjá és önálló együttessé. 1978-ban volt a bemutatkozó koncertjük a Budai Ifjúsági Parkban, de ekkorra már csak az alapító maradt meg a régiek közül. A hard-rock stílus dallamosabb változatát játszották. Felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. Ötéves születésnapjuk megünneplésére a Kisstadionban került sor, ahol fellépett még az East és 100 Folk Celsius együttes.



1979-1984 között egymás után hatszor az év legjobb billentyűsének választották. 1986-ban a Korál feloszlott. 1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett. Filmzenéket komponált: (Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak). 1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet (EMeRTon-díj).

(hvg.hu/hírszerk.)

Nyitókép: blikk.ma

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS