2020. november 26. csütörtökVirág
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Online társkeresőn lépre csaltak, majd agyonvertek egy 73 éves, nyugdíjas tanárt

2020. november 14. 12:13, utolsó frissítés: 12:13

A „pedofilvadászat” befejezésére szólított fel egy holland rendőri vezető, miután egy csapat tinédzser halálra vert egy 73 éves tanárt.


A kelet-hollandiai rendőrség vezetője azt mondta, a „vadászatok csak halálhoz vezetnek, az igazságszolgáltatás a bíróság dolga".

Az Arnhemben élő nyugdíjas férfit egy online társkeresőn keresztül csalták tőrbe a fiatalkorúak. A rendőrség megerősítette, hogy a szexpartner fiatalkorú volt, az idős férfiről pedig nincs olyan adat, amely szerint korábban szexuális aktusba bocsátkozott volna gyerekekkel.

Az elsőrendű vádlott ügyvédje szerint a gyerekek – akik most elkövetőkké váltak – unatkoztak a koronavírus miatti lezárások idején, akkor találták ki a „vadászatot”. A védő szerint a gyerekek csak szembesíteni akarták az idős férfit, nem akarták megölni – vallomásuk szerint a férfi magától esett el, akkor szerezte halálos sérülését. (euronews/hírszerk.)

A gyerekek október 28-án hívták találkozóra a férfit, majd hazáig követték, és olyan súlyosan megverték, hogy a férfi a kórházban belehalt sérüléseibe. Összesen hét fiatalt állítottak elő az ügyben, hat közülük fiatalkorú, végül kettejüket tartóztatták le.

Az országban már több mint 250 ilyen eset került napvilágra. Ezek legtöbbje autós és gyalogos üldözés, online megszégyenítés és testi sértés volt. A hatóságok szerint az „önjelölt pedofilvadászok” veszélyes dolgot művelnek, sok esetben alaptalanul gyanúsítanak meg embereket.

Nyitókép: Photo by Sebastian Pociecha on Unsplash

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS