2020. november 26. csütörtökVirág
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Felújították a legendás londoni 6:3-ról szóló felvételt. A meccs 67. évfordulóján, november 25-én lesz majd látható

2020. november 12. 18:00, utolsó frissítés: 18:49

Egy harminc fős csapat három hónapon keresztül dolgozott azon, hogy elkészüljön az 1953-as londoni 6:3-as magyar-angol labdarúgó-mérkőzés televíziós felvételének felújított, digitális változata, amely először november 25-én, az összecsapás 67. évfordulóján 18 órától lesz látható a Super TV2-n.


A Magyar Telekom által szervezett csütörtöki online sajtóbeszélgetésen Szabó Béla, a cég márka- és kereskedelmi kommunikációért felelős igazgatója emlékeztetett rá, hogy az Aranycsapatnak az "évszázad mérkőzésén" aratott győzelmét annak idején a magyar emberek többsége a rádión keresztül, Szepesi György közvetítésében hallgatta, és nagyon keveseknek adatott meg, hogy a találkozó felvételét végig láthassák.

"Ez több volt egy futball-mérkőzésnél. A kulturális örökségünk része lett, így az értékmentő projekttel a digitális fejlesztés révén egy nemzeti kincs jött létre, amely hamarosan mindenki számára elérhetővé válik, mégpedig huszonegyedik századi technológiával" - hangsúlyozta az igazgató.

A kulisszákba betekintést nyújtó sajtóeseményen Bernáth Zoltán, a tévés sportközvetítések specialistája, több televíziós társaság korábbi műszaki főnöke azt hasonlította össze, hogyan jutott el egy népszerű sportesemény a szurkolók százezreinek otthonába 1953-ban, illetve manapság.

A többi között felidézte, hogy a mérkőzést akkor mindössze három kamerával közvetítette a BBC, a hagyományos filmszalagra pedig úgy rögzítették, hogy a kamerát egy tévékészülék monitorára irányították. Ennek során viszont rengeteg részlet tűnt el már akkor a mérkőzésből, és ezeket reprodukálták most digitálisan.

Nagy Miklós, a digitális felújítást végző Melon cég munkacsoportjának vezetője a többi között elmondta, hogy a restaurálás számára megkapott filmanyag körülbelül 210x160 pixel felbontású lett, amely egy 15 évvel ezelőtti hagyományos telefon kijelzőjének felbontását sem éri el, míg a FullHD tévék felbontása 1920x1080 pixel.

"Ezt a különbséget kellett áthidalni a fejlett digitális technológiával úgy, hogy a mai nagyképernyős készülékeken is élvezhető képi világot kapjunk" - hangsúlyozta Nagy Miklós.

Amint ismertette, a film digitális felújítása több különböző lépésből állt. A 67 éves filmfelvétel szkennelése után a fekete-fehér kép folyamatosan változó világosságát kellett kiegyenlíteniük, ennek során mesterséges intelligenciát is használtak. Ezt követte a beégések kijavítása, illetve a zajok kiszűrése, majd a restaurálás, számítógépes szoftverek segítségével. Végül a felbontást javította fel a restaurátor csapat.

Ezt követően a góloknál - sok esetben teljesen manuálisan - kiszínezték a felvételt, méghozzá úgy, ahogy egyelőre semmilyen mesterséges intelligencia nem volt képes rá. Azért kellett manuális módszerhez folyamodni, mert az alapképeken rendkívül sok volt a hiba és a mozgás miatt képkockánként kellett végigmenni az egész anyagon. Egy másodpercnyi képanyag kiszínezése egy ember egy napi munkáját igényelte, és összesen harmincan dolgoztak rajta.

Amikor az egész folyamat végére ért, a képanyagot a mai modern videótechnikai kockaszámra kellett "felhúzni". Így jött létre egy pusztulásra ítélt csaknem hetvenéves felvételből egy színes, élvezhető, egész estés közvetítés. (MTI)

Fotó: wikipedia.org

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS