2020. október 25. vasárnapBlanka, Bianka
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Feketelyuk-kutatók kapták a fizikai Nobel-díjat

2020. október 06. 13:22, utolsó frissítés: 15:20

A brit Roger Penrose, illetve a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez fele-fele arányban megosztva kapja az idei fizikai Nobel-díjat - jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia illetékese. A tudósok a fekete lyukakkal kapcsolatos kutatásaikért érdemelték ki a díjat.



A díjat fele részben elnyerő Roger Penros matematikus annak az igazolásáért kapta a díjat, hogy az általános relativitáselmélet határozottan megjósolja a fekete lyukak kialakulását. A kutatási eredményeit még 1965-ben, 10 évvel Albert Einstein halála után publikálta, és bizonyította, hogy valóban létre jöhetnek fekete lyukak, amiben egyébként még Einstein sem hitt, illetve olyan szingularitást rejtenek, amelyben a természet összes ismert törvénye megszűnik. Ezt nevezik a kozmológiában Hawking–Penrose-tételnek (amely szerint az einsteini téregyenleteknek nincs szingularitás nélküli megoldása), lévén kutatásait Stephen Hawking fizikussal közösen végezte. Penros a tudományos munkák mellett számos tudománynépszerűsítő, nagyközönségnek szóló könyvet is írt, közülük kettő magyarul is megjelent: A császár új elméje Számítógépek, gondolkodás és a fizika törvényei (1993, Akadémiai Kiadó), Az idő ciklusai. Az univerzum radikálisan új szemlélete (2011, Új polihisztor).

A díj másik felét elnyerő Reinhard Genzel, Max Planck Intézet fizikusa, és Andrea Ghez, a Kaliforniai Egyetem kutatója az indoklás szerint a galaxisunk közepén található szupermasszív kompakt/tömör objektummal kapcsolatos felismeréseikért kapják az elismerést. Mindketten egy olyan csillagászokból álló csoportot vezetnek, amelyek az 1990-es évek óta a Tejút középpontjához legközelebb eső régió legfényesebb csillagainak a keringését térképezték fel növekvő pontossággal.

Mindkét kutatócsoport mérései megegyeznek abban, hogy egy rendkívül nehéz és láthatatlan objektum húzza a csillagokat, amelyek ettől szédítő sebességgel száguldanak. Méréseik szerint körülbelül négy millió nap tömege van összezárva/összecsomagolva egy akkora területen, mint a mi naprendszerünk. A díjazott tudósok irányításával a kutatócsoportok olyan módszert fejlesztettek ki, amellyel a hatalmas csillagközi gáz- és porfelhőn keresztül egészen a galaxisunk közepéig "láthattak". Új technikákat alkalmaztak a Föld légköre torzításának a kiszűrésére, illetve egyedi műszereket építettek. A munkájukat bemutató indoklás úgy fogalmaz, hogy "úttörő munkájukkal meggyőző bizonyítékot szolgáltak számunkra a Tejútrendszer közepén lévő szupermasszív fekete lyukról".

Andrea Ghez egyébként a negyedik női díjazott a fizikai Nobel kategóriájában. 1903-ban Marie Curie, 1963-ban Maria Goeppert-Mayer, illetve 2018-ban Donna Strickland kapotta meg nőként az elismerést. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS