2020. szeptember 25. péntekEufrozina, Kende
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egy fehér amerikai egyetemi tanárnő éveken át afroamerikainak adta ki magát

2020. szeptember 05. 13:07, utolsó frissítés: 13:07

Vizsgálatot indított egyik tanárnője ellen a George Washington Egyetem, mert fehér létére éveken át feketének, afroamerikainak adta ki magát - jelentette be az egyetem vezetése pénteken.

Jessica Krug
a Medium című internetes platformon írt bejegyzésében hozta nyilvánosságra, hogy "felnőtt életében" évtizedeken keresztül hazudott: kansasi fehér nőként azt állította magáról, hogy fekete. Bevallása alapján a fekete több "árnyalatát" öltötte magára.

"Először észak-afrikai fekete, aztán amerikai gyökerű fekete, majd karibi származású fekete voltam Bronxból" - írta a bejegyzésben, amely csütörtökön este látott napvilágot.

Indoklásként mentális problémáit és - nem részletezett - gyermekkori traumáját hozta fel, bár hozzátette, hogy mindez nem bocsánat arra, amit tett.

Krug afrikai és karibi történelmet, valamint az afrikai diaszpórák történetét oktatta. 2018-ban könyvet írt Afrika és az afrikai diaszpórák politikájáról és kultúrájáról. Az idén videóblogot tett közzé, amelyben a New Yorkban élő fehéreket ostorozta, mert szerinte "nem szenteltek elég időt és figyelmet a városban élő fekete és barna őslakosoknak".

Amerikai hírportálokon megjelent információk szerint Krug Jessica La Bombalera néven politikai aktivista is volt.

Jessica Krug vallomását - az amerikai sajtóban megjelenő interjúk és a portálokon közölt bejegyzések tanúsága szerint - értetlenséggel és haraggal fogadták. (MTI)

Fotó: Jessica Krug/Shawnee Mission Post

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS