2020. aug. 4. keddDomonkos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

0-0 lett az eredménye a kazah-román vb-selejtezőnek

2016. október 12. 08:18, utolsó frissítés: 08:18

Gól nélküli döntetlennel ért véget kedden este Asztanában a Kazahsztán - Románia 2018-as világbajnoki selejtező mérkőzés.

A román válogatott játékosainak nem sikerült alkalmazkodniuk az asztanai műfüves pályához, gyengébb játékot mutattak, mint szombaton Jerevánban (5-0 Örményország ellen).

Az első félidőben jobban ment a román csapat játéka, ám két fontos ember, Grigore és Chipciu és lesérült, a kazahok két erős becsúszása után, amit le sem fújt a játékvezető.

A mérkőzés első helyzetét Stancu hagyta ki (9 p.), majd a házigazdák kerültek jó helyzetbe, de Hizsnicsenko hibázott, ezt követően Toşca figyelmetlenségét kellett Tătăruşánunak javítania.

A félidő hátralévő részében a román csapat uralta a pályát, mi több, a 45. percben Chipciu ellen a büntetőterületen belül szabálytalankodtak a hazaiak, ám a játékvezető továbbot intett. A bíráskodás egyébként a hazaiak néhol durva játékának kedvezett.

A második félidőben a fizikailag megroppant román csapat gyengébben játszott, csak Popa és Stancu került kedvezőbb helyzetbe, de próbálkozásuk nem volt eredményes.

Románia újabb két értékes pontot veszített, miután az első meccsen is döntetlenre játszott Montenegróval (1-1).

Románia a következő selejtező mérkőzésen, november 11-én, hazai pályán fogadja Lengyelország együttesét. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS