2020. aug. 10. hétfőLőrinc
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Testi érzelemtérkép: a boldogság átjárja az egész testet

2014. január 03. 13:38, utolsó frissítés: 13:38

Az érzelmek átjárják az egész testünket, például, amikor boldogak vagyunk, úgy érezzük, mintha "pillangók röpködnének a gyomrunkban". Mostantól már azt is tudjuk, hogy a különböző érzelmek milyen testi érzetekkel járnak együtt, ugyanis finn kutatóknak sikerült ezt feltérképezniük.

A tudósok 701 résztvevőt kérdeztek meg különböző érzelmi szituációkban, például boldogság, depresszió, szégyen vagy éppenséggel harag esetén, s ábrázolták ezeket színes térképeken annak függvényében, hogy növekvő vagy csökkenő testi érzetekről számoltak be. Az alanyokban közvetlenül keltettek érzelmeket, két technikával: egy rövid történet elolvasásával, illetve videó megtekintésével. Ezután pedig megkérték őket, hogy rajzolják le, a különböző érzelmek megtapasztalásakor testük mely részein éreztek fokozott, illetve csökkenő aktivitást. Két nyugat-európai országban (Finnország és Svédország), valamit egy kelet-ázsiai országban (Tajvan) is elvégezték a vizsgálatokat, s a kulturális különbségek ellenére figyelemreméltó hasonlóságokat találtak az emberek reakcióiban.

A testtérképen a sárga jelöli a legmagasabb testérzeti aktivitást, majd a piros szín jön. A fekete semleges, míg a világoskék alacsony, illetve a kék nagyon alacsony aktivitást jelöl. Az alapvető érzelmekkel kapcsolatos aktivitás a mellkas felső területén emelkedett, valószínűleg a légzés és a szívverés változásának megfelelően.



A kutatók azt tapasztalták, hogy csak a boldogság az az érzelem, amely az egész testünket aktiválja, a lábakat is beleértve, ilyet még a szerelemmel kapcsolatban sem tapasztaltak. A felső végtag intenzív érzete például a haraghoz, míg a gyomoré az undorhoz kapcsolható.

Az érzelmek kialakítása nem csak lelki, hanem testi állapot is. Ezzel készítenek föl bennünket például a veszélyre való gyors reagálásra, vagy az olyan lehetőségek kiaknázására, mint a kellemes társas interakciók – magyarázta Lauri Nummenmaa, a kutatás vezetője. (spring.org.uk/hvg.hu)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS