2020. aug. 13. csütörtökIpoly
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Születés, szex, halál: Feldmár András előadás és workshop lesz Nagyváradon

2012. november 08. 13:21, utolsó frissítés: 22:48

November 16-án, pénteken, 18 órától Születés, szex, halál címmel tart előadást a nagyváradi Posticumban (Teiului utca 26) Feldmár András, magyar származású, Kanadában élő pszichológus, pszichoterapeuta. November 17-én és 18-án, ugyanazon a helyszínen, Feldmár András workshopot vezet.

Feldmár András 1940-ben született Budapesten. Tizenhat éves korában, 1956-ban Kanadába emigrált. Matematikát tanult, de miután három és fél év alatt két házassága is tönkrement, pszichoanalízisre kezdett járni, s ezen élmény hatására váltott pszichológiára. 1974-ben ismerkedett meg mesterével, R.D.Laing skót pszichiáterrel, akinek elméleti és gyakorlati munkássága radikálisan megkérdőjelezte a 20. századi pszichiátria dogmáit. Ez a találkozás egy életre meghatározta Feldmár tudományos munkásságát, szakmai felfogását, a világhoz és hivatásához való viszonyát. Laing tanítványaként, barátjaként és szakmai örököseként a laingi örökséghez hűen gyakorlati és nem elméleti karriert választott. Feldmár terápiája empirikus interperszonális fenomenológia, ami azt jelenti, hogy a fájdalom és a zavar orvoslásához nem az egyénben keresik a magyarázatot, mintegy felelőssé téve őt a problémáiért, hanem meggyőződése, hogy a baj mindig az egyének közötti térben, tehát a kapcsolatban keletkezik, és abból fakad ahogyan bánunk egymással. Feldmár a terápiáját radikális vagy anyai terápiának nevezi. Radikális azért, mert a legősibb gyökerekből táplálkozik, anyai, mert a terápiában egy olyan környezetet teremt a páciensnek, mint egy szerető anya a gyerekének, ahol játék közben az szégyen nélkül mutathatja meg önmagát, úgy, ahogy van, meggyászolhatja, elsirathatja azt, amit elveszített.

Feldmár András rendszeresen tart előadásokat Magyarországon, ahol tíznél több könyve jelent meg eddig. 2007-ben jött létre a nevét viselő szellemi műhely, a Feldmár Intézet.

A nyilvános előadásra a belépő 25 lej, a workshop részvételi díja pedig 150 lej, ami magába foglalja a belépőt a pénteki előadásra is. Jelentkezni a 0259/431.398 vagy 0744/504.051 telefonszámokon, vagy az info@posticum.ro e-mail címen lehet. A szervezők a résztvevőknek, igény szerint, szállást és étkezést is tudnak biztosítani. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS