2021. október 25. hétfőBlanka, Bianka
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Biciklitúra – át a Csíki-havasokon

F. N. 2008. augusztus 01. 16:41, utolsó frissítés: 16:03

Ki mondta, hogy egy honismereti kerékpártúra unalmas és fárasztó dolog? Olyanok is teljesíteni tudják, akik életükben most bringáznak először.




Az embereknek, társaságnak, beszélgetésnek, biciklizésnek, tájnak, madárcsicsergésnek, új élményeknek örvendőknek szervez biciklitúrákat 2005 óta az Élő Erdély Egyesület, saját meghatározásuk szerint a nagyotálmodó Erdélyrestaurátorok egyesülete, mely hasonszőrű nagyotálmodókra vár.

Az első, a szász falvak környékére szervezett körúton tizenhatan vettek részt, tavaly már harmincöt volt a létszám.

Ábrahám Endre szervező, azaz Riska idén mintegy negyvenöt résztvevővel számol.


A túrák útvonalát maguk az előző évi résztvevők döntik el, ezúttal a Csík-Gyimes-Gyergyó körútra szavaztak a legtöbben.

A nyolc nap alatt bejárandó, közel 350 kilométeres távolság az előző évi túráknál rövidebb, ám nehezebb is lesz, hiszen tetemes részét: például a Gyilkos-tóhoz vezető szakaszt erdei utakon teszik majd meg a kerékpározók. Riska ennek ellenére akár


teljesen gyakorlatlan kerékpározóknak is ajánlja

a körutat, hozzátéve: tavaly olyanok is teljesítették a távot, akik életükben először bicikliztek. Az sem marad le a a csapattól, aki esetleg kidől a sorból, hiszen az előző évekhez hasonlóan helyet kaphat a csapatot kísérő csomagszállító autókban, amíg kipiheni magát.

A kerekezés jelentősége nem csak az egészséges életmód népszerűsítésében rejlik – a szervezők azt vallják, így lehet a legtöbbet megismerni Erdélyből. Útközben minden turistacsalogató vagy éppen méltatlanul feledésbe merülő látnivalónál megállnak, és a legilletékesebbekkel beszélgetnek el a település jellegzetességeiről, történetéről, látnivalóiról.


A Csíksomlyói kolostorról például az egyik ferencesrendi szerzetes, a Gyilkos-tóról a Gyilkostó Adventure Egyesület alapítói tartanak majd előadást. De ellátogatnak a zsögödi Nagy Imre galériába vagy a Sugó-barlangba is.

Esténként a régió jellegzetes ételeiből összeállított vacsora várja majd a biciklizőket: az egyesület egyik céljának tekinti a métlatlanul elhanyagolt erdélyi gasztronómia népszerűsítését. A nyolc napos túra közepén, a Gyilkos-tónál tartott pihenőn


főzőversenyen próbálhatják majd ki magukat

a kerekezők. Az első előadások egyike pedig nem másról, mint a kerékpáros táplálkozáskultúráról szól. Riska szerint a biciklista helyes étrendjébe nagyon sok, szénsavmentes folyadék, emellett könnyű ételek, sok szénhidrát: például tészták, illetve bőséges mennyiségű hús tartozik.

Az érdeklődőket azonban előre figyelmeztetik: Az Erdélytúra célja nem turistáknak, bámészkodóknak, vakációs élményeket kereső heréknek az üdültetése, ezért a részvétel feltétele az aktív szerepvállalás, minden résztvevőnek legalább egy feladatot kell vállalnia, hogy bebizonyítsa, hogy ő nem Bámészkodó Turista, Vakációs Élményeket Kereső Here (BTVÉKH).


A szerepvállalás állhat szervezési feladatok elvégzéséből, illetve a túrával kapcsolatos rövid írások, tanulmányok elkészítéséből, még indulás előtt. Emellett a szervezők arra kérik a jelentkezőket: hozzák magukkal toleranciaküszöbüket és feltétel nélküli szeretetüket is.

Jelentkezni itt lehet, a beugró személyenként 360 lej, ami tartalmazza a nyolc napi szállást és étkezést is, a határidő pedig hétfő, augusztus 4-e.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS