Mi folyik egy foglaltházban?
Gagyi Zsófia 2008. május 26. 13:55, utolsó frissítés: 13:45Egy csoport elfoglal egy üresen álló házat, és megpróbálja a rendszer törvényein kívül működtetni, a város hasznára. Párszáz négyzetméternyi utópia Granadában.
A hely neve Álomgyár, kategóriája CSO (Centro Social Okupado – Folgalt Társadalmi Központ). Ilyen az angol Wikipedia szerint 2007-ben csak Barcelonában legalább 45 volt, a baszk területeken úgy 47, és nyilván Spanyolország többi részén is léteznek, ha illegális voltuk miatt nehéz is számon tartani őket. Az angol terminus, a squat tágabb értelmű: a csak lakás céljára foglalt helyeket is magában foglalja.
A tettesek társasága vegyes, az elegáns dán cserediáktól az elvetemült frizurájú helyi punkokig van itt mindenki, plusz a nyugodt reiki-tanár.
A közös bennük az, hogy nem hisznek a láthatatlan kézben, ami Adam Smith klasszikus metaforájában a cégek-magánszemélyek önzését visszaforgatná az egész társadalom javára. Jobb híján hát ők maguk álltak neki a dolognak, Robin Hooddal keresztezett városi gerillaként, vállalva a lebukás kockázatát is.
Tele vannak tervekkel, megvalósítandó projektekkel, sőt még azt sem szégyellik leírni, hogy álmokkal. "Nem tudjuk pontosan, merre tartunk, de az biztos, hogy elegünk van az erőszakból, igazságtalanságból, szegénységből és kirekesztésből, amin ez a világ alapszik" – írják a manifesztójukban.
Spanyolországban hárommillió – más források szerint kétmillió – lakás áll üresen (ugyanakkor több, mint húszezer embernek nincs, hol laknia). Így hát elfoglaltak egy házat; ez előzőleg húsz évig állt használaton kívül, ők meg kitakarították, rendberakták, és programokkal töltötték meg.
A csoportnak nincs vezetője, senki sem képvisel másokat, a döntéseket a következményeket elszenvedő csoportok maguk hozzak. A ház általános kérdései esetén ez a hetente egyszer összeülő gyűlés. Bárki részt vehet a szervezésben, nincsenek fix tagok és hatáskörök.
Az aktivitások maguk a képességek és a tudás szabad megosztásán alapulnak. Itt mindent ingyen, úri jókedvükből csinálnak – és a rendszer működik, láthatóan megmarad a motivációjuk, pedig a központ működtetése rengeteg munkával jár.
A berendezés lomtalanításból származó bútorokból áll, és az idők során (bár előző helyükről csak három hónapja költöztek ide) egyre szaporodnak a falakon a tevékenységekről szóló plakátok, apró művészi projektek és egyedi részletek. A második emelet szobáiban az átutazók megszállhatnak pár éjszakára, így mindenféle ember fel-felbukkan, az angol ökoépítesz csajtól a német/görög alternatív turistákig.
A műhelyfoglalkozások minden héten ugyanabban az időben zajlanak. Az órarenddel teleplakátolták a várost, így bárki részt vehet bennük.
A vegetariánus szakácskollektíva a régi mosókonyhában működik. Az alapanyagok nagy részét úgy találják, ha ők nem mentik meg, a szemétben végeznék, pedig ezek még teljesen ehető dolgok.
Például a szomszéd zöldséges minden pénteken nekik adja azt, ami hétfőig már nem bírná ki. Ők ezt megfőzik (van jó pár speciális szakácskönyvük), és az arrajárók, átutazók és résztvevők, együtt elfogyasztják. Ára nincs az ételeknek, adakozni lehet, de nem kötelező – a tányért viszont illik elmosni.
Az elméleti foglalkozások a könyvtárban zajlanak, libertárius pedagógia, közgazdaságtan és alternatív mezőgazdaság – témákban. Mindezt a Pluriversitad (a korlátozónak érzett universitas ellentéteként) munkacsoport koordinálja, az egyszeri szemináriumokkal, előadásokkal, megbeszélésekkel és tematikus napokkal együtt.
Így például egy napfényes péntek délután meghallgathatja az ember, hogyan működik a Világbank, vagy felajánlhat egy frissen felfedezett könyvet a többieknek közös feldolgozásra.
A művészeti foglalkozások a közös alkotás öröméről szólnak. A színház és a kabarécsoport időnként köztereken tart ingyen előadásokat, a zsonglőrök egy téren találkoznak szombatonként a trükkök megosztására, a szabad tánc (danza libre) órán meditáció keveredik felszabadult táncolással.
A capoeira küzdősport és tánc dél-amerikai keveréke, a reiki (jóga-szerűség) meg talán nem is a művészet-kategóriába illenék, de vannak, akik csak az élményért csinálják, különösebb vallási háttér nélkül. Végül a zenéléshez nem szükséges szervezett keret, amikor ötnél többen vannak, általában előbb-utóbb megszólal valamilyen hangszer – ehhez hozzájárul az is, hogy Andalúzia, a régió, ahol Granada fekszik, a flamenco hazája.
A biciklisek minden hétfőn segíthetnek egymásnak bicajt szerelni, illetve megtaníthatják egymást a fogásokra. Két-három stabil ember biztosítja, hogy mindig legyen valaki, akitől segítséget lehet kérni, a végleg javíthatatlan példányok maradványaiból meg egy gazdag cserealkatrész-készlet van felgyűlőben.
Minden szombaton ismeretterjesztő-aktivista videókat vetítenek, a kultúra szabad áramlása és a szabadidő értelmes eltöltésének jegyében. Se belépő, se jogdíj, de ez a filmek többségének alkotóit úgysem zavarná.
Ezenkívül vannak egyszeri események, mint ünnepség egy téren (kabaréval, de nemcsak), prekariátus témájú előadások és foglalkozások, vegetariánus nap...
Az épületben tartja megbeszéléseit a különböző városvédő csoportokat koodináló Elegünk van a beton diktatúrájából!-szövetség, de az arab negyed utcán áruló kézművesei is, akik a rendőri zaklatások ellen próbálnak közös frontot alakítani, és akkor a droggal kapcsolatos információk terjesztésével, és így a megelőzéssel foglalkozó csoportot még nem is említettem.
Általában az Álomgyár-kollektíva igyekszik kitörni szubkultúrája kereteiből, minél többfajta réteggel együttműködni, és szerveztek már nyílt napot a szomszédoknak is, friss csokis sütivel és extra takarítással előtte.
Egy jellemző egyszeri esemény volt a noche cultural– kultúrest? A táncteremből felvitték a piros szőnyeget a könyvtárba, gyertyákat gyújtottak, és a cipőket kint hagyták a folyósón; majd mindenki nekiállt felolvasni/elmesélni/elénekelni azt, amivel készült (vagy épp eszébe jutott), előre elhatározott sorrend nélkül.
Volt itt stand-up comedy a nagyüzemi marhatenyésztés környezetszennyező voltáról, egy Kafka-novella, politikai rap, rögtönzött mese a kutyák emberek fölötti uralmának végéről, meg saját versek és saját novellák. És persze éneklés, amibe a közönség is beszállt. Valakinek kedve támadt elfütyülni egy igen bonyolult barokk dallamot, a többiek áhítatosan, behunyt szemmel hallgatták.
Mindezt már a múlté: három hónap után megérkezett a bírósági idézés, majd, a hivatalos ügymenetet semmibe véve, pár nap múlva megjött a kilakoltatási végzés is. El kellett hagyni az épületet.
Tartottak tüntetéseket, de a bíró szóba sem hajlandó állni velük. Így elmaradt a vízhálózatok privatizálásáról szóló előadássorozat, a paellafőző verseny (ez általában tengeri állatokat és rizset tartalmaz, de mivel ez egy vegetariánus ház, a versenyzők kreatívabbak kellett volna legyenek), és a biodanza (újabb elszállt táncfoglalkozás) -műhely sem indult be a meglévők mellé.
A foglalók egyik jelszava "un desalojo, otra okupacion!", ami "kilakoltatás - újabb foglalás!"-t jelent, ha nem is a konkrét helyzetre vonatkozik; az biztos, hogy ez a ház már a második helyszíne volt a projektnek. A foglalkozások ezen a héten az utcán és tereken folytatódnak, a "videoforum"-ot is beleértve – vannak nézők, van film és projektor, meszelt fehér házak háttérnek és mediterrán meleg, mi kell még?