2023. február 8. szerdaAranka
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Építészek a klímaváltozás ellen

kérdezett: Gagyi Zsófia 2008. április 24. 09:30, utolsó frissítés: 09:29

"Minden épület és település a környezetétől szívja el az erőforrásokat." Ertsey Attila ökoépítész válaszol.



Arról szeretnélek kérdezni, hogy mi most a helyzete a világban az ökoépítészetnek. Beszélni beszélnek róla…

Ertsey Attila: – Én több mint tíz éve foglalkozom ezzel, és csak az utóbbi időben lett a médiában nagy téma, furcsállom is a dolgot... Az építészetnek ezt az irányzatát inkább az üzleti érdeklődés, és kevésbé a klímaváltozás, illetve a környezetünk rohamos pusztulása miatti aggodalom mozgatja.

Az ökoépítészet rendkívül aktuális, rendkívül fontos dolog, mégsem nagyon foglalkoznak vele, pedig az érdeklődés nagyon is komoly iránta. Mert az, hogy Dubaiban épül hetente egy felhőkarcoló, és újabban „ökofelhőkarcolókat” akarnak építeni, nem túl meggyőző: ha megvizsgálnánk egy ilyen tervet, már ránézésre kiderülne, egyáltalán nem ökologikusan épül, és nem is úgy fog működni – de a zöld címke PR-fogásnak megfelel.

Vagyis nem túl jó a helyzet. Itt Magyarországon az építészoktatásban sincs eléggé jelen a téma, a választható tárgyak között periférikus jelleggel tárgyalják a műszaki karokon. De ugyanúgy, ahogy az építészet fősodra általában a high-tech, a csúcstechnológiák meg a legvadabb esztétikai megoldások irányába mozdul, úgy ez a szemlélet a magyar építészetben és építőiparban sem nem igazán kap szerepet. Mindenesetre, aki komolyan veszi az ökoépítészetet, annak hirtelen sok tennivalója akad.




Melyek azok az erők, melyek miatt az ökologikus építészet nem épült be jobban a köztudatba és úgy egyáltalán az építtetők és az építészek gyakorlatába?

– Nehezen terjed ez a szemlélet, mert most mindent a pénz vezérel. Az oktatást is, sajnos, és azt gondolják azok, akik a pénz fölött rendelkeznek, erre nem nagyon érdemes áldozni.

Ha megnézzük a megújuló energiák kutatásában meg az ökoépítészetben élenjáró egyetemeket, ezek többnyire Ausztriában és Németországban vannak. Egyben kutatóközpontok is, ahol vizsgálják és fejlesztik a technológiákat, és a gazdasággal is szoros kapcsolatban vannak. De ezekben az országokban valóban központi szerepű az ökológia, nemcsak üzleti szempontból, hanem ténylegesen is.

Ausztria világelső a megújuló energiák hasznosításában, és nemcsak mert sok a vízierőmű, hanem a napenergia hasznosításában is első az ország – nem az Alpokban hasznosítanak sok napenergiát, hanem pont Burgenlandban, ami egy teljesen hétköznapi közép-európai sík táj.

Ez bizonyítja, hogy itt érdemes igazán napenergiával foglalkozni. Ezt az ott élő emberek megértették, ott nem is a városi értelmiség kezdte el ezt csinálni, hanem a burgenlandi parasztgazdák, akik saját házaikat, falvaikat napenergiával és biomasszával fűtik. Ez a 90-es évek óta tömegméretűvé fejlődött. Tehát ott alulról indult, és a nagypolitika szintjéig emelkedett ez a szemléletmód, és becsatlakoztak az oktatási intézmények is.

Minderre csak rá kéne jönni. Magyarországon általában, de Közép-Kelet-Európában sok helyen az oktatási intézmények az események után kullognak – a politika legfőképpen –, miközben olyan üzletemberek, akiket én a szemlélet szempontjából a túloldalra, az ellenfeleim közé sorolok, most hirtelen rászívódtak például a napelemgyártásra – egy magyar üzletember most három napelemgyárat építtet, egyet Spanyolországban, egyet Magyarországon, egyet meg Thaiföldön.


Ők már tudják, hogy ebben üzlet van, de én a problémacsomagból nem az üzleti oldalt hangsúlyoznám, hanem azt, hogy egyáltalán mi vár ránk? Most olvastam épp egy tanulmányrészletet, hogy 30 év múlva az északi-sarki jégsapka teljesen eltűnhet. Ilyen körülmények között nem tudom, miről beszélünk. 25-30 éves késésben vagyunk, és akkor még mindig az oktatás szintjén, csak elméleti síkon beszélgetünk öko-témákról?

Itt radikális mentőakciót kéne indítani, aminek egyik központi területe az építés, a másik a közlekedés: a mindennapi életnek ezeket a területeit kéne alapvetően megreformálni, akkor kiderülne, hogy fontos és lehet is alternatívákat találni. Valószínűleg azt kell megvárnunk, amíg még nagyobb lesz a baj, vagy a konkurensek ugyanebben a témában betegre keresik magukat. Itt tartunk valahol.


2007-ben mintha változott volna mindennek a percepciója, nyilvánvalóbbá vált a közönség szemében, hogy mekkora problémahalmaz a globális felmelegedés.

– Napról-napra érkeznek fenyegető hírek. Itt Magyarországon kidolgoztak egy cselekvési programot, amit a Magyar Tudományos Akadémia készített el hosszas munkával, a neve VAHAVA (változás-hatás-változtatás). Ez egyelőre elméleti javaslatcsomag, holott tulajdonképpen a politikának, meg a gazdaságnak és az oktatásnak most ezt kéne a centrumba állítania, méghozzá nemcsak a védekező állaspontot és kárelhárítást, hanem az aktív beavatkozást is.

>> készül Románia fenntartható fejlődési stratégiája: Zöld új világ >>


Nemcsak az építőiparra és az építkezésekre gondolok általában, hanem folyamszabályozásra, erdőtelepítésekre, de mondjuk arra is, hogy a településtervezésnek, az urbanisztikának döntő befolyása van a közlekedés volumenére.

Mit jelent ez? Arra kéne jó válaszokat adni, hogy egy városon belül hányan autóznak és hányan használják a tömegközlekedést, hol vannak a munkahelyek, hol vannak a lakóhelyek; élhetővé lehet-e tenni ezt vagy azt a vidéket, hogy egy faluban lehessen lakni, dolgozni, létezni... Magyarországon és Közép-Kelet-Európában most ennek az ellenkezője történik: nagyvárosokat fejlesztenek, a falvakat pedig a politika szintjén is halálra ítélik.

Ez nem fenntartható stratégia, hanem a szakadékba rohanás trendjének a meghosszabbítása. Itt az építészeknek és a településtervezőknek kéne javaslatokkal előállni...

Az tény, hogy nagyon kevesen vagyunk, de vannak javaslataink, civil szervezetekkel együttműködésben is. Amikor én oktatok, órákat tartok akár Budapesten, akár Csíkszeredában, éppen arról beszélek, hogy válsághelyzet van, s foglakozni kell ezzel az állapottal.

Mindez tulajdonképpen a túlélésünkről szól. Nem arról van szó, hogy érdekel vagy nem érdekel téged, unatkozom vagy nem unatkozom, hanem hogy a mi életünkben, 30-40 éven belül itt súlyos és még súlyosabb katasztrófahelyzetek sorozata következik be. Ez a tét. Nem az a hab a tortán, hogy „legyen egyik-másik épület egy kicsit öko is”, hanem már jelenleg az a baj, hogy az alapvető bajok azonosítása után eltelt 20-30 év, és mégsem ennek megfelelően gondolkodunk.


Kicsoda az, aki ezeket a változásokat kezdeményezheti, vagyis a megfelelőbb településtervezést, vízgazdálkodást, vagy akár az erdőtelepítéseket helyezi előtérbe? Képes-e még az állam erre?

– Van, folyik településtervezés és regionális tervezés. Minden országban, Magyarországon is vannak helyi fejlesztési tervek és nagyobb, régiós fejlesztési tervek, szerepel benne úthálózat, vasútfejlesztés is. Például ökológiai kérdés, hogy a kamionokat átengedjük-e az országon, vagyis autópályákat építsünk ilyen célra, vagy a tranzitforgalmat felrakjuk a vonatra, utazzanak így határtól határig (ezzel környezetet védünk, pénzt spórolunk meg, és igazából a szállítás sebessége sem csökken sokat).

A városok fejlesztésének lehetőségeit meg Budapest és Berlin példáján magyarázom. A magyar fővárosban súlyos mulasztások történtek, amerikai típusú városburjánzas zajlik, az emberek egyre és egyre kinnebb menekülnek a városból, a szuburbanizáció korlátlanul növekszik, alvóvárosok létesülnek. Az egész folyamat felfalja a városkörnyéki kistelepüléseket és szinte becsatornázhatatlanul nagy autóforgalmat generál.

Ma Budapest reggel és este egy káosz. Két óra autózás befele, ugyanannyi kifele, dugókban töltjük el a munkaidő jelentős részét... ez mind az átgondolatlan településfejlesztés eredmenye.

Vagy a zöldfelület: Budapesten számszerűen bizonyítható, hogy drámai módon csökkent a zöldfelület, mert például a sportközpontokat eladták és beépítették – bevásárlóközpontokkal. Vagy: eltűnőfélben van a várost övező zöld gyűrű, ahonnan Budapest élelmiszer-ellátásának 60 százaléka szarmazott. Ott most áruházak és lakóparkok terülnek el. Ez megint ökológiai és településfejlesztési probléma.

De lemehetünk az egyes épületek szintjére: ma Budapesten a különböző lakóparkok paraméterei még a ma érvenyes szabályozásokat sem teljesítik, ugyanakkor ellepik a telkeket, a beruházók-építtetők hatalmas extraprofittal dolgoznak. Holott lakóparképítés helyett fel kéne újítani a belső városrészeket, a korábbi lakótelepeket, új beruházás esetén meg radikális módon ökologikusan működő épületeket kéne létrehozni, így segítve a város problémáinak megoldását ahelyett, hogy mindezt tetéznék.

Jelenleg az ingatlanfejlesztők irányítják a városfejlesztést, és nem a szakmai-ökológiai szempontok. Ha ez a helyzet meg tudna változni, akkor jöhetnének a javaslatok, de az a baj, hogyha az ökológia nem szerepel az oktatásban sem, akkor honnak kerülnek elő majd az ötletek? Akkor az marad, hogy a civil természetvédelmi szervezetek kikényszerítik, hogy valami másképp legyen. Ez is egy lehetőség, de szerintem nem hátulról kéne kezdeni, hanem elölről.

Az ellenpéldát Berlinben láthatjuk, ahol jogszabállyal szabták meg a város határait és kijelölték a környező települések fejlesztési korlátait. Berlin megmaradt akkorának, amekkorának akarták, s a városhatárokon belül nem mennyiségi, hanem minőségi fejlődés folyik.


Végülis vannak olyan döntéshozók, akiknek hatalmukban állna, hogy ennek az egész folyamatnak ellenálljanak. De ők nem érzik a nyomást?

– Nem, itt üzleti alapon megy szinte minden, de akár üzleti alapon is lehetnének jobb megoldások. Egy példát modok: Dunaújvárosban egy Solanova nevű panelház felújítása zajlott le két évvel ezelőtt, kísérleti vállalkozás volt, német befektető és hazai szakemberek részvételevel, ami kimutatta, hogy egy panelház energiafogyasztását le lehet csökkenteni az egyötödére a téli-nyári hőkomfortot is érintő beavatkozással.

Ilyen típusú programokat kéne indítani országos méretekben: mert a most folyó panelfelújítási program – az, hogy 5-7 cm-es szigetelést raknak a tömbházak külső falára – majdnem semmit sem ér. A megtakarítás nem arányos a befektetéssel. Itt radikálisabb változtatásra lenne szükség, mert ezek az épületek a 80-100 éves élettartamuk alatt a bekerülési költségük – amennyibe került felépíteni őket – többszörösét emésztik fel a működtetésre.

Tehát igenis megérné nagyobb befektetéssel olyan épületet létrehozni, aminek kisebb a működtetési költsége és így kisebb a környezetterhelése is. Ilyen irányba kéne elmozdulni.


Látszólagosan kivételt képez a budapesti, a Nyugati pályaudvar mögé szánt kormányzati negyedre kiírt pályázat nyertes terve, ahol az ökologikus megoldások állnak középpontban. Valójában a zöld ötletek inkább csak fügefalevélként funkcionálnak, amivel ezt a projektet elfogadhatóbbá akarják tenni.

Mindazonáltal érdekes, mit lehet egy ekkora épületegyüttessel kezdeni. Ez a projekt minden hibája ellenére arra jó legalább, hogy legalább bizonyos fogalmak bekerüljenek a köztudatba, például hogy mi a passzív, rendkívül energiatakarékos ház, vagy hogy egy épület működhet sokkal kisebb környezeti terheléssel, mint szokott. (Az interjú azelőtt készült, hogy a Gyurcsány-kabinet lefújta volna az egész kormányzatinegyed-beruházást. Ennek részleteiről lásd a HVG Megáll a bakterház – halódó nagyberuházások c. összefoglalóját – szerk. megj.)


Szóval a fogyasztókat kell informálni, hogy ők aztán a piacot befolyásolják...

– Beszélgetni kell a témáról, tanítani kell róla, vitatkozni, tájékozódni, alapvetően erre van szükség. Ma mindenki csak a gazdaságról beszél, de ez fordítva működik: a gazdaság szükségleteket elégít ki, a szükségleteket meg nekünk kéne értelmes gondolatok alapján megszabnunk, és nem a gazdaságot hagyni, hogy csináljon nekünk olyan szükségleteket, amikre nincs is szükségünk – mert nagyjából ez történik ma.


Akkor az a baj, hogy az emberek tudatában az ökoépítészet még nincs jelen.

– Igen, illetve az üzleti érdek elnyomja a téma fontosságát. A helyzet nehéz, de mindenkinek érdemes ezzel foglalkoznia, épp a saját érdekében. Tehát aki építkezik, az a készülő ház hosszú távú fenntarthatósága szempontjából gondolkozzék el rajta, aki lakik valahol, régi házának jobbá tétele szempontjából fontolja meg.


A következő kérdéscsoport arra vonatkozik, hogy hogyan lehet egy zöld építészeti projektet a fent említett realitások ellenében megvalósítani. Például a törvénykezés: nekem Romániában azt tanítják, vályogból nem lehet építeni, mert többe kerülne az újszerű építőanyagnak számító alapanyag műszaki jellemzőinek kötelező bevizsgáltatása, mint maga a vályogház. Pedig vályogból többszáz éven keresztül építettek.

– Vannak ilyen akadályok sajnos Magyarországon is.


A szabályozások végső soron ugyanolyanok, vagyis európai uniósak lesznek.

– Igen, de Közép-Kelet-Európában az EU-s szabályokat egyrészt túllihegjük, másrészt a lustaság ilyenkor nagyon erősen dolgozik. És nem utolsó sorban az építőanyaggyártók lobbija nagyon erős, így keresztül tudják vinni a törvényhozásban, hogy csak minősített építőanyagból lehet építeni.

Ezek vezetnek az olyan abszurd helyzetekhez, hogy nem engedik, hogy vályogot használjunk, nem engedik, hogy bontott téglát vagy bontott faanyagot használjunk. Ez főleg a műemlékeseket zavarja, akik csak ilyen anyagból dolgoznak – na most papírforma szerint nem lehet ezeket az anyagokat használni, még a történelmi hitelesség érdekében sem, csak olyat, ami lefóliázva jön ki a gyárból.

Viszont ez a vályog-sztori tipikus példa arra, hogy Németországban nem így működik a dolog. Ott mindenki építhet vályogból, igaz, hogy nincs erre szabvány, de van egy kézikönyv, ami szabványt helyettesítő és széles körben elismert dokumentum. Az építési hatóságnak elegendő, ha az építési engedélykérelemben arra hivatkoznak, hogy a könyvben leírtakat tartják be a tervezésben-kivitelezésben is egyaránt.

Ennyi ott elég, pedig a németek nagyon szigorúak, működik a Baupolizei (lásd keretes írásunkat – szerk. megj.) meg minden, akkor mi miért akarunk németebbek lenni a németnél vagy EU-sabbak az EU-nál? Ez egy ilyen kelet-európai idiotizmus, amit jó lenne leküzdeni.

Másik példa, hogy a szalmaházépítés Amerikából származik. Mindenki azt kérdezi, nem fog leégni az az épület? Tessék megnézni az amerikai szabvanyokat és előírásokat, ötször olyan szigorúak, mint az itteniek. Ott megy a szalmaház, nálunk nem. Tehát ezeken túl kell esni valahogy – remélem, sikerülni fog az előző rendszerből ittmaradt hivatalnokoknak az agyát kitisztítani.

Most ha egy ügyfél bejön, és ilyen házat rendel, akkor elmondom neki a lehetőségeket és a kiskapukat is: hogyan cselezheti ki a nem megfelelő szabályokat. Plusz nagyon sok múlik azon, aki az engedélyt kibocsátja, mert értelmezheti az előírásokat így is, úgy is; és ha nemcsak bürokrata, hanem gondolkodó ember, akkor lehet vele partnerként együttműködni.


Ez a nehezebbik része a dolognak.

Másrészt nagyon sok megoldás létezik, amit az építészek nem ismernek és nem is említenek, így a megbízó sem tudhat meg róla semmit. Az egy dolog, hogy ő mit kíván, de fel kell sorolni, milyen további megoldások léteznek, meg kell ismertetni vele, esetleg rábeszélni, vagy lehetővé tenni, hogy később a házát ökologikus irányban fejlessze.

Például ha napenergiát akar használni, de most nincs rá penze, akkor építse be a csatlakozó csöveket a falba, vegyen egy szolárbojlert, ami egyelőre csak villanybojlerként működik, és ha majd később lesz fedezete rá, akkor felrakja a napkollektorokat a tetőre. Tehát előre kell gondolkodni, abból kiindulva, hogy ezeknek az embereknek sincs sok pénzük: mindenki örül, ha túlél egy építkezést.

Az úgynevezett gazdag ügyfeleknél ugyanez a helyzet: őket az érdekli, hogy van-e távirányítós redőny meg automata garázsajtó, vízfolyatós medence, aztán az, hogy az épület mennyi energiát használ, az már kevésbé, de ővelük is meg lehet értetni ezeket a szempontokat. Olyan uszodatechnikát is lehet ajánlani, ami negyedannyi vegyszert használ, mint a hagyományos, nem szennyezi a környezetet és még kevesebbe is kerül. Szóval ezeken a dolgokon működhet az építész, ha viszont elszalasztja az alkalmat, akkor már nem mutogathat senki másra.


A megrendelők ezt jól fogadják?

– Igen, és mivel én elég régóta foglalkozom ezzel, a nevem elég ismert, hát sokan direkt ilyen javaslatokért jönnek ide. Van egy lassan fokozódó igény, de a megrendelők többsége még mindig egyszerűen csak házat akar, ökológiáról gőze sincsen, így erről külön beszélni kell.


Tehát egy csomó megoldás a jelen körülmények között is lehetséges.

– Igen, és a hőtechnikai szabályok egyre szigorodnak, az EU-s energiatanúsítvány lassan bevonul ide is, egyelőre nem túl okosan meg nem túl hatékony módon, de ha más nem, ez abba az irányba mutat, hogy az épületek működését komplex módon értékeljük.

A kérdés az, hogy az épület mennyi energiát fogyaszt hűtésre-fűtésre, milyen energiát, mennyi széndioxidot és hulladékot bocsát ki, milyen gépészeti rendszerek vannak beépítve... ezt komplexen, egységben kell nézni, és ha csak ezeket komolyan vennénk, az is sok eredményt hozna.


Ezeknek a beruházásoknak a költségei mekkorák egy megszokott épületéihez képest?

– Ha megújuló energiás megoldásokkal szereljük a hagyományos téglaházat, akkor 20-50 százalékig terjedhet a többletköltség, de ha az épületet eleve máshogy kezdjük el tervezni, és természetes anyagokat használunk...


Melyek legálisak...

– ...akkor kiderül, hogy akár ugyanannyiból is kihozhatunk egy sokkal környezetbarátabb épületet. Egy szalmaház például jóval olcsóbb, és nem kell annyi gépészet hozzá. Itt kerül előtérbe a passzívház: mivel az ilyen elvek szerint készült épületeket nagyon erősen szigetelik, eredményként annyival kevesebb, a hűtést-fűtést intéző gépészet kell beleszerelni. Mivel a szigetelés a legyorsabban megtérülő beruházás, ebbe az irányba érdemes mozdulni.

Korábban a gyengén hőszigetelt épületekbe sokkal több alternatív energiaforrást meg kazánt kellett betenni, és a befektetésnek sokkal nagyobb lett a megtérülési ideje. Ez persze nem volt rossz klimatikus szempontból, de most afelé fejlődik a dolog, hogy a gépészet arányaiban kicsit csökkenjen, és az valóban megújuló energiákból működjék.

Itt nemcsak a fűtés-hűtésről van szó, hanem például a vízgazdálkodásról. Vagyis ne érjük be egyetlen vízhálózat- és csatornázási tervvel – vagyis bejön a víz és kimegy a szennyvíz –, hanem gondolkozzunk ciszternában, gyűjtsük az esővizet, a használt vizet próbáljuk visszaforgatni, hasznosítani.

Csökkentsük egyrészt a szennyvíz mennyiségét, például komposzttoalettel, és ami marad, azt ne a csatornába öntsük, hanem próbáljunk minél nagyobb mennyiséget a telken felhasználni, persze kellőképpen megtisztítva. Tehát ez komplex dolog, az épület valamennyi környezeti hatását, teljes életciklusát figyelembe kell venni onnan kezdve, hogy milyen anyagot használunk a falakhoz, a működtetésen keresztül, a lebontással bezárólag. Ilyen irányba kell kitágítani a szemléletet.


Kivitelezők akadnak, vagy súlyos probléma megtalálni a megfelelő szakembereket?

– Egy kicsit misztifikálják a témát. Egy passzívház például miben különbözik egy hagyományostól? Annyiban, hogy a falon nem öt, hanem 25 centi a hőszigetelés, a tetőtérben nem 10-15, hanem 25-30 centi: ezt ugyanúgy meg tudja csinálni a kivitelező, mint a vékonyabb réteget.

Gépészetben a kivitelezők minden technológiához hozzá tudnak férni, mindenik technológiát meg tudják tanulni, az anyanyelvükön kapják meg a mindenre kiterjedő tervezési segédleteket, teljesen a kedvükre van járva. Sokszor nem is kell többet tanulniuk: amit kiviteleznek, az ugyanolyan gépészeti kapcsolási rajz lesz, mint ezelőtt, csak épp oda, ahova szénkazánt raktak be, most biomasszakazánt fognak.

Napkollektor korábban nem volt, de... ezek nagyon egyszerű rutinfeladatok, amit ma egy épületgépészeti vállalkozónak tudnia kéne. Bizonyos szempontból a gépészek kezdenek felkészültek lenni, de akkor is az építésznek kell ösztökélnie őket. Nagyon sokszor előfordul, hogy bejön egy megrendelő, mert a gépésze nem tudja, hogy csináljon meg valamit.

Miért nem tanulja meg a kolléga – kérdezem ilyenkor –, én magyarázzam, egyébként ingyen? Ő veszi fel a tervezési díjat, de fogalma sincs semmiről? Meg lehet tanulni ezeket a módszereket. Csak egy kicsit a szemléletet kell kitágítani.

Tulajdonképpen minden információ hozzáférhető, mert ezeknek a technológiaknak a zöme már nem is új. Bárhova nyúlunk, legalább tízéves rutinnal gyártott, bevált megoldásokkal van dolgunk.

Nem mondhatjuk, „jaj, ez meg kísérleti fázisban van, ne kockáztassunk” – fenét, ezt a technológiát már tizenöt-húsz éve nyomják, és most már eléggé letisztult megoldások alakultak ki. Természetesen minden új termék drágáb – a napkollektornál például meg kell nézni, hogy a tizenöt számbajövő típusnál hogy aránylik az ár és a teljesítmény, és ennyi.


Végeredményben a kivitelezők kénytelenek lesznek alkalmazkodni a piachoz?

– Sőt azt kell mondanom, hogy sokszor a kivitelezők húzzák maguk után az építészeket, mert beleszeretnek egy-egy technológiába, és ahhoz akarják terveztetni az épületet, mint gombhoz a kabátot. Ez furcsa, mert ebből időnként torzszülöttek lesznek, de ez azt jelzi, van a változásra igény, amivel jó lenne lépést tartani, vagyis nekünk vezényelni a kivitelezőket, és nem fordítva.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS