Használt ruhákkal az erdélyi civil szervezetekért
szerk. 2008. március 04. 09:47, utolsó frissítés: 2008. március 03. 18:22A világ nyugatabbi felén évtizedek óta működő koncepciót ültetett át az ERMACISZA – kicsit másképp. Máshol a hátrányos helyzetűek, nálunk a nemkormányzatiak szorulnak támogatásra. #b#Kérdeztünk és turkáltunk.#/b#
Kelet-Európa mindig is más volt. A brit és amerikai charity shopok és thrift store-ok a második világháború idején jelentek meg, és céljuk egyértelműen az adománygyűjtés volt a szorult helyzetben levőknek.
A recept: ha nincs pénzed, használt termékekkel (ruhákkal, cipőkkel, dísztárgyakkal, csecsebecsékkel stb.) is segítheted a mozgalmat.
Az ingyen kapott, többnyire önkéntesek által begyűjtött javakat ezután olcsón eladják a jótékonysági alapítvány által üzemeltetett üzletekben, a bevétel pedig az üzemeltetési költségek levonása után az alapítvány célkitűzéseinek megvalósítására fordítható. Az adományozó jól jár, mert megszabadul egy pár felesleges kacattól, ráadásul
jó ügyet szolgál.
Az alapítvány szintén jól jár, mert pénzt szerez tevékenységeire, és az új üzletek nyitásával láthatósága is növekszik. A vásárló szintén, mert amellett, hogy olcsón szerzi be azokat a dolgokat, amelyeket egyébként lehet, hogy nem engedhetne meg magának, jó ügyet is támogat, tehát még csak szégyenkeznie sem kell.
Ez az a képlet, amelynek köszönhetően a charity shopok virágoznak: az Egyesült Királyságban az Oxfam több mint 700 üzletet működtet, míg az amerikai Goodwill 2100 üzlete közel 3 milliárd dolláros bevételt hozott 2006-ban.
A másik véglet az úgynevezett vintage shop, ahol használt, de nagyon jó állapotban lévő
retrócuccokat lehet kapni,
ez jellegében inkább hasonlít egy régiségkereskedésre, mint turkálóra, és az árak egy szinten vannak az üzleti árakkal, vagy még annál is borsosabbak. Viszont a kliens választhat, hogy egy olyan Adidas felsőt vásárol, ami a húszéves modellt utánozza, vagy vesz egy valóban húszéves felsőt.
Nálunk a turkáló-biznisz a kezdetektől – vagyis a rendszerváltás óta – gazdasági vállalkozásként működik, itt az ingyen vagy nagyon olcsón beszerzett (többnyire Hollandiából vagy Németországból származó) ruha eladásából csak a boltosok nyernek.
Az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány kezdeményezése valahol a két verzió között helyezhető el: üzleti alapon működik ugyan, de a bevételt az alapítvány fenntartási költségeinek fedezésére fordítják. A kolozsvári Jókai (Napoca) utca 2. szám alatt található, TexStil nevű kis kolozsvári turkálóját egy hete működtető civil szervezet ügyvezetőjét, Jakab Vilmát kérdeztük:
Honnan jött az ötlet, hogy civil szervezetként turkálót nyissatok?
– Egyszerű: próbálunk a saját lábunkra állni, hogy ne pályázatoktól függjünk teljes mértékben. Elsősorban az alapítvány fenntartási költségeinek az előteremtése a cél, hiszen erre kevés pályázati lehetőség mutatkozik.
Mi a működési elv?
– A turkáló működtetéséhez létre kellett hoznunk egy céget, ez jogilag csak így oldható meg Romániában. Ismerünk forgalmazókat, akiktől piaci áron vagy az alatt be tudjuk szerezni a készletünket.
Mennyibe került a TexStil beindítása?
– A kiadások tulajdonképpen meg vannak hitelezve. 12 ezer lejről, kábé 3200 euróról van szó, az árukészlettel együtt.
Kolozsvár tele van turkálókkal. Mik az első tapasztalataitok, érdemes még ebbe befektetni?
– Ennél több kellene ahhoz, hogy érdemes legyen ezzel foglalkozni. Első héthez képest jó volt a forgalmunk, de inkább a kedvezményes napokon vásároltak nálunk, és többnyire az ismerőseink látogattak meg. Lehet hogy erősebb marketingre lenne szükség, a hét első felében még cégtáblánk sem volt kitéve. A civileket kellene megszólítanunk, hogy aki amúgy is turkálna, válasszon minket. Egyelőre az árcsökkentéseinkkel hirdetünk.
Péntekenként 50, szombatonként 75%-os kedvezményt adtok. Miért választottátok ezt az árstratégiát?
– Arra törekszünk, hogy minél nagyobb forgalmat generáljunk, minél gyakrabban cseréljük le a készletünket.
Az élmény nem lenne teljes, ha nem próbáltuk volna ki személyesen is a TexStilt: pénteken (a félárú napon) kora délután csoportosan szálltuk meg a boltot.
Miss White: A kínálat első pillantásra nem különbözik a többi hasonló bolt felhozatalától, ám ha jobban széttekint a betérő, megakad a szeme egy-egy szebb darabon, aminek a legjobb tulajdonsága, hogy túl sokba nem kerül.
Akár tíz darabot is bevihet magával a próbafülkébe, a mosolygós középkorú nénik nem orrolnak meg, szívesen véleményt is mondanak arról, hogy hogy áll a ruha, és ajánlanak egyebet is, ha nem a legszerencsésebb a választás, mindezt anélkül, hogy a kliensre telepednének. A kispénzű egyetemistának igazi kincsesláda, hiszen péntek-szombaton az eredeti árnak csupán a felét vagy a negyedét kell kifizetnie.
Mr. Black: első ránézésre egyértelmű: szokás szerint itt is női cuccból van több. Az üzlet nagyon kicsi, de gazdagabb, mint amennyit mutat. Más turkálóban ekkora helyen két-három jobbacska cuccot ha talál az ember, itt viszont.
Nos, női pólókból igen jó a választék, szinte új, márkás cuccok – és nem akármilyen márkák, Esprit, Benetton, H&M, amit hirtelen kiszúrtam. Mindezt inkább irigységből mondom, mint dicséretként, mert férfiak számára nincs hasonló kínálat, sem mennyiségben, sem minőségben. Azért így is horogra akadt egy hosszú ujjú zöld Diesel felső. Menő.
Miss Pink: Az ERMACSISZA turkálója a központban van, könnyű megtalálni, ezért jó pont jár. A helyiség aprócska és zsúfolt, de szépen rendbehozták. Ami a ruhákat illeti, a kínálat színes és jobb minőségű, mint másutt, de nem úszta meg a turkálók örökös rákfenéjét: sok-sok óriásméretű cucc van.
Nem amiatt, mert kinyúlt a viselésben, hanem eleve akkorára szabták, de ez nem vigasztal akkor, amikor az amúgy bűbáj szoknyába éppen kétszer férnél bele. Viszont önmagában az, hogy vannak szoknyák, már pluszt jelent a város többi turkálójával szemben, ahol legtöbbször hiányzik ez a ruhadarab, vagy egy-két nagyon mini és ugyanannyi nagyon maxi szoknya képviseli a műfajt.
Az árak átlagosak: blúzok 10 és 20 lej között, szoknyák 15 körül, tavaszi kabátok 25-30 lejért – érdemes pénteken vagy szombaton menni, az árleszállítások miatt. Amiért viszont óriási piros pont jár: az elárusítók magyarul beszélő, idősebb hölgyek, akik nem sajnálnak egy mosolyt és néhány jó szót a vásárlótól. Ez az, amire a tízszer akkora árakkal operáló üzletekben sem hajlandók figyelni, és ami megfizethetetlen.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!