Járdán alszanak a japánok – de senkit nem zavar
Fülöp Noémi 2007. október 23. 09:39, utolsó frissítés: 2007. október 22. 16:59Hogyha van öt percük, a japánok szundiznak egyet – vonaton, metrón, egy padon vagy akár #b#az utca közepén#/b#. De nem csak ők: van, akit kályhán, van, akit a gyorsétkezde asztalán ért utol az álom. #b#[kommentekkel]#/b#
Japánban senki nem hívja ki a mentőket vagy a rendőrséget egy alvó ember láttán, és még kellemetlen megjegyzésekre sem kell számítania az illetőnek. Abban az országban, ahol a lakosság átlagosan hét és fél órát alszik naponta, természetes, hogy mindenki ott szenderedik el, ahol éri. Míg az 1960-as években a japánok alvásátlaga napi nyolc és egynegyed óra volt, 2006-ra a pihenéssel töltött idő közel egy órával csökkent.
Masajiro Inoue, a Tokiói Orvosi és Fogorvosi Egyetem tanára szerint a jelenséget
a 70-es évek gazdasági változásai
okozták. A koreai háború utáni gazdasági virágzás időszakában alakult ki ugyanis az a felfogás, hogy minél többet dolgozik valaki, végül annál gazdagabb lesz. Főleg a férfiak szoktak hozzá ahhoz, hogy alvásidejüket munkára cseréljék. Közben az asszonyok otthon virrasztottak, hogy hazavárják férjüket a munkából.
Az éjjeli baglyok napirendjéhez a szolgáltatóipar is alkalmazkodott: megszokottá vált, hogy az üzletek, vendéglők, gyorsétkezdék éjjelnappali programmal működjenek. Az alvástalan életmód a képernyőn követhető a leginkább: 1982-ben a háztartások mindössze 8,5 százalékában néztek tévét éjjel két órakor. Mára ez az arány 24,2 százalékra nőtt.
Az alváshiány azonban sokkal több hátránnyal jár,
mint egy karikás szempár. Hatással van az agyműködésre, az életkedvre, és emeli a vérnyomást, ami kihat az egész szervezetre. Mindez hatványozottan érvényes a gyerekekre, akik Japánban rendszeresen ébren maradnak akár éjjel egyig is.
Nem csoda hát, hogy az alvás különleges relaxációs módszernek számít. A Jó Alvás Szalon (The Good Sleep Salon) naponta mintegy ezer személyt szolgál ki: nyolc dollárért csendes fülkét kínál nekik, ahol szundíthatnak egyet. Extraként nyugtató zenét tartalmazó cd, illetve egy csésze kávé jár – az utóbbi persze ébredés után.
Az, akinek van ahová hazatérnie aludni az áttúlórázott éjszaka után, szerencsésnek mondhatja magát. Egy felmérés szerint
több mint ötezer japán netkávézókban éjszakázik.
Nem a szó itthoni értelmében vett, koldulásból élő hajléktalanokról van szó – ezek az emberek dolgoznak, ám jövedelmük nem elég ahhoz, hogy lakást béreljenek.
A netkávézó-lakók egyharmada amiatt került az utcára, hogy kirúgták a munkahelyéről, 40 százalékuk pedig megpróbálkozott az utcán alvással is. Stabil lakcím hiányában ezek az emberek csupán rosszul fizetett munkahelyekhez jutnak. A hajléktalanok egyébként szívesen húzódnak meg éjjelnappali szaunákban vagy gyorsétkezdékben is.
A munkanélküliek számára túl borsos a kapszulaszálló is: míg abban négyezer jent kérnek egy éjszakára, a netkávézóban száz jent kell fizetni egy óra ott-tartózkodásért.
Persze egy japán netkávézó beszélő viszonyban sincs a romániaival. A számítógépeket kis fülkékben helyezik el, a székek kényelmesek, és gyakori, hogy zuhanyzó és mikrohullámú sütő is található a helyiségben. A kávézókban
találkozni öltönyös üzletemberekkel
vagy elegánsan öltözött nőkkel is, akik lekésték az utolsó vonatot. De akad olyan tinédzser is, aki pásztoróra helyszínéül választja az internetezőhelyiséget. „Általában egész éjszaka beszélgetünk, mangákat olvasunk, és reggel elmegyünk iskolába” – meséli egy tizenhat éves iskoláslány, aki ilyenkor otthon azt hazudja, barátainál alszik.
Masami Takahashi tokiói netkávézó-tulajdonos számára megszokott látványt jelentenek a helyiségben alvó emberek – néha még pénzt is ad nekik. „A jelenség azt mutatja, hogyan változik a rendszer. Kissé szomorú ez ránk, japánokra nézve” – véli Takahashi.
MÉG NEM TUDOM, HOGY HOL ALSZOM MA ÉJJEL...
Nem csak a japánok szundítanak el furcsa helyeken.
Ms. Orange
Mikor kicsi voltam, és megbírt, a kályhán szerettem aludni, a macskával. Szép barna, széles, csempekályha volt, másfél méterre a földtől, s ha ott dekkoltam, a felnőttek mintha kevésbé vettek észre. Kályhák iránti vonzódásom az évek során nem tűnt el, habár olyan szintű tökélyre, mint boldogult dédnagyanyám, nem vittem (hátát a kályhának vetve, ülve aludt anélkül, hogy botját/szemüvegét/könyvét elejtette volna).
Egyik szilveszterkor – negyvenen voltunk egy olyan házban, ahol csak négy ágy volt – a kályha és egy gitár közé fészkeltem be magam, alattam és rajtam kabátok, sálak, hálózsákok. Nagyon jól hő- és hangszigetel, még az ébresztőnek szánt “Kék a szeme, arca csupa derű...” kezdetű borzalmat is kiszűri.
Annyira beleolvadsz a környezetbe, hogy még a félrészeg székelyek kedvenc nőellenes atrocitása, a “mosdatás”* ellen is immunitást élvezel. Hátránya: aki embriópozícióban akar aludni több órát, készüljön fel: az ébredés után gyötrelmes félóra következik, nem tudja mozgatni a végtagjait, mintha nem is hozzá tartoznának.
Mr. Blue
Costineşti, 1998 nyara. A napfelkeltét várjuk, de még van két óra. A parton minden zárva, mi pedig már alig állunk a lábunkon. A fáradság, fogjuk rá. Hideg szél fúj, nagyon hideg az évszakhoz képest, jól jönne egy szélvédett hely.
A parti épületek, bazárok közt egy gyorsétkezde, ahol nappal halat és szendvicset lehet kapni, előtte félkör alakban kiépített, fémből készült kétszintes asztalok. A felső szint evésre használatos, az alsóra nappal az üres tálcákat teszik, így hajnalban azonban ideális ágy helyett.
______________________
Néhány évvel ezelőtt még külön sajtóvetítéseket szerveztek Kolozsváron a moziban, egy nappal a premier előtt. Nem mondom, élmény volt filmeket a világpremier előtti napon megnézni, de az időpontot kis túlzással sem lehet ideálisnak nevezni: reggel nyolckor kezdődött a dolog.
Nem egyszer fordult elő, hogy belebóbiskoltam a filmbe, de a Repcsi mozi nem volt alkalmas erre: a székek kényelmetlenek, nincs hova tenni a fejed. Egy Richard Gere-es film premierjén fordult elő, hogy ülve már sehogy sem bírtam, ezért végignyújtóztam a mozilépcsőn, és ott aludtam egy jó órát, amíg egy hatalmas robbanás fel nem riasztott. Ébresztő, Dolby Surround-dal.
Mr. Green
Körülmények: dugig zsúfolt busz, persze távolsági, állva is alig lehet létezni, lógok a szeren, vagyis a kapaszkodón, és elszunnyadás előtt azt saccolgatom, hogyha borul a busz, hányan halunk meg. Az elalvás körülményei részletesen: alig, de tényleg alig tudva félkézzel kapaszkodni. Pszichikai körülmények: többnapos aligalvás, és négy napja halt meg a nagyapám.
És hogy a japánok netkávézókban alszanak? A viccmesélős, anekdotamondós-dicsekvős beszélgetések logikája szerint most azt kell mondjam, tudok jobbat.
A helyszín egy romániai/székelyföldi város menő internetszolgáltatója, ott is egyenesen a vezérigazgató-cégtulajdonos irodája. Körülmények: padlószőnyeg, mindenütt angol nyelvű IT-folyóiratok stószokban (például a Wired), és átható bagószag, mert az iroda lakója nagy dohányos. A berendezési tárgyak közül az alvószivacs és a hálózsák saját fejlesztés (mivel alapjában véve egy táborba készülök). És jó volt. Na ez túlzás. Inkább tűrhető.
Ms. Yellow
Egyszer pont azon a helyen aludtam el, ahol most is ülök. Annyi ember volt a szerkesztősegben, mint most (szám szerint kettő), olyan távolságra, mint ők (elég messze tőlem, és nekem háttal), és kb. annyi volt az idő is, mint most (este 7 felé).
A többiek szerint az általuk kínzóeszköznek, meg térdeplőnek titulált ergonomikus székemen képtelenség aludni. Szerintem viszont nagyon kényelmes, annyira, hogy ha tovább folytatom ezt a bekezdést, hamarosan úgy járok, mint akkor.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
