Doris Lessing kapja a 2007-es irodalmi Nobel-díjat
F.N. 2007. október 11. 18:14, utolsó frissítés: 17:26Feminista #b#ikonfigurá#/b#nak tartják, de rendszeresen bírálja a feministákat. 12 év híján átélt egy évszázadot, 13 évesen kidobták az iskolából, Afrikából Londonba költözött, és szereti a macskákat.
Doris Lessing brit írónő 88 éves, ő a tizenegyedik nő, aki átveheti az 1901 óta évente odaítélt irodalmi Nobel-díjat – a Svéd Akadémia indoklása szerint „női tapasztalatokkal rendelkező író, aki kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt”. Lessing – lánynevén Doris May Tayler –
Perzsiában született
1919-ben, brit szülőktől, akik a meggazdagodás vágyával érkeztek az akkor Dél-Rodéziához, ma Zimbabwéhoz tartozó területre. Gyerekkorát némi öröm és sok fájdalom keverékeként írja le: anyja szigorú szabályai, majd az egyházi iskola apácáinak pokolról szóló rémtörténetei határozták meg első éveit.
A kislányt 13 éves korában kirúgták a Salisbury-i lányiskolából, ez jelentette Doris Lessing iskolai tanulmányainak végét. Londonból rendelt könyvekbe temetkezett, és Dickens, Stevenson, Kipling sorai mellett édesapja első világháborús élményeit szívta magába. Tizenöt évesen elköltözött otthonról, asszisztensnői állást vállalt, majd Salisburybe költözött. „A nők teljes generációjának
élete véget ért azzal,
hogy gyerekük született. Legtöbbjük neurotikussá vált, mert nem tudtak megbirkózni a szakadékkal aközött, amiről az iskolában elhitték, hogy képesek rá, és a valóság között” – vallja az írónő. Lessing maga is 19 évesen ment férjhez, két gyereke született, ám néhány évvel később elhagyta családját, attól félve, hogy „tönkreteszi az a nő, akivé vált”.
A Baloldali Könyves Klub nevű kommunista mozgalom tagja lett, ám a második világháború után kiábrándult az ideológiából. Első regénye, Énekel a fű (The Grass Is Singing) címmel 1949-ben jelent meg, akkor, amikor Lessing Londonba költözött. A regény – amely egyébként magyarul is megjelent – egy Afrikában élő fiatal nő története, aki hiába keresi a boldogságot és biztonságot egy farmerrel kötött házasságában.
A hasonlóság az írónő életrajzi adataival nem véletlen, Doris Lessing számos műve az Afrikában tapasztaltakat dolgozza fel: írt
a kultúrák összecsapásáról,
a faji megkülönböztetésről, illetve az egyén és közösség konfliktusáról. Szókimondását azzal jutalmazták, hogy 1956-ban kitiltották Dél-Rodéziából és Dél-Afrikából. Nem vették jó néven azt sem, hogy írásaiban megmutatta meg a generációja káoszából, érzelmi sivárságából, hipokrita felfogásától menekülő nőt.
„Doris Lessing az 1950-es évek óta sokat írt nőkről, alkotó, válságba került, rossz házasságban élő vagy az önállóságot kedvelő, és alkalmasint sok erőfeszítéssel meg is valósító nőkről: így lett erős nőfiguráival sokat idézett feminista szerző a regényszerzők és karakterek maszkulin világában” – írja róla Sándor Bea az Élet és Irodalomban. A magyarra is lefordított Az arany jegyzetfüzet (The Golden Notebook) című regényének főhőse, Anna Wulf egy korabeli kritikus szerint
„egy férfi szabadságával próbál élni”.
„Amíg ezen a regényen dolgoztam, rájöttem, hogy nem hiszek egyes dolgokban, amelyekben azt hittem, hogy hiszek, vagy inkább hogy látszólag egymásnak ellentmondó gondolatokat őrzök magamban. Miért ne? Végül is mindannyian egy forgószél közepén élünk” – vallott regényéről az írónő.
Doris Lessing a '70-es és 80-as években a science fiction műfajában kalandozott, az egzisztencia magasabb szintjeit kutatva. Egyébként számos non-fiction (tényeken alapuló, valóságszerű) könyvet is írt, többek között a macskákról, amelyekért gyermekkora óta rajong.
Afrikába először 1995-ben tért vissza, amikor meglátogatta lányát és unokáit, illetve bemutatta önéletrajzát. Regényei közül magyar nyelven például Az ötödik gyermek, az Énekel a fű, Az arany jegyzetfüzet, valamint Eldorádó címmel kisregények gyűjteménye jelent meg.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!