Zöld mezőgazdaság: eszik és isszák
S. G. – G. A. 2007. március 14. 12:41, utolsó frissítés: 11:24Karfiol-biocsipsz#/b#et teszteltünk Budapesten, és feltérképeztük, működik-e a közösség által támogatott mezőgazdaság, ami azzal kecsegtet, hogy #b#nem mérgez meg#/b#, mint a nagyipari változat. #b#[riport]#/b#
– Ti hogy kerültök a Szatyorba? – hangzik el a kérdés így, hangsúlyozottan és nagybetűvel, és hirtelen nem tudjuk, hogy a megszólítás a pesti szleng része, vagy a zöldek egyik sajátos szakkifejezése. A helyszín egy 19. századi bérház földszinti lakása, a Blahától nem messze, a Szentkirályi utcában.
Egyre-másra nyílik az ajtó, haverek és jóbarátok érkeznek, felbukkan egy ausztrál és egy indiai vendég is, a konyhából élénk angol nyelvű társalgás hallatszik ki arról, hogy elég lesz-e az ott felhalmozott zöldség mindenkinek. Mi az előszobában topogunk, és megpróbálunk mosolyogva improvizálni valami választ, közben a vécéajtóra kiragasztott gyerekrajzot szemrevételezzük, amin a felirat a következő: "Panasznap minden pénteken hattól hétig".
Szóval az van – magyarázzuk – hogy nem elég a frászt hozni a közönségre annak kapcsán, hogy a nagyipari mezőgazdaságnak és élelmiszer-gyártásnak milyen kockázatai vannak, hanem úgy teljes az összkép, ha a lehetséges megoldás is téma lesz. Hogy lehet biotermékekhez jutni, működik-e Kelet-Európában a fenntartható, közösség által támogatott mezőgazdaság – ilyen nagyívű kérdéseink vannak.
Hogyan működik egy biotermék-vásárlói közösség?
Közben kiderül, hogy a Szatyor egy baráti társaság alakulófélben levő összefogása, aminek az alakuló ülésére csöppentünk be, ami gyakorlatilag egy vegetáriánus vacsora, tehát mindenki beáll zöldséget takarítani, és közben folyik a beszélgetés. A fazék leves ígéretes illatokat kibocsátva rotyogni kezd a kályhán – miután Györgyi, a házigazda felhatalmazását meg sem várva beleöntöttük a polcon talált olívaolajat.
Kezdünk képben lenni. A társaság tagjai különféle mozgalmakból régóta ismerik egymást: néhányan a Védegylet mások a Tudatos Vásárlók Egyesülete aktivistái, vagy szimplán zöld ügyekekért lelkesedő egyének. A Szatyrot azért szervezik, hogy olcsóbban és közvetlenül egy zöld termelést folytató gazdát támogatva jussanak ellenőrzötten vegyszermentes biozöldségfélékhez.
A lényeg az, hogy a vásárlói csoport tagjai előre kifizetnek egy bizonyos összeget (jelen esetben 2500 forintot hetente), és ezért cserébe egy doboz biozöldséget kapnak a címükre kipostázva. (Az ötlet amúgy japán háziasszonyok találmánya.) A gazdának ez azért jó, mert biztos vásárlóközönséghez jut, a Szatyor tagjainak azért, mert a bio Magyarországon többé-kevésbé luxusnak számít.
>> Budipapírból húspótlót: Megetetett társadalom. A film + az ételek szép új világa >>
>> A „szemét” rehabilitációja: Élj környezettudatosan: kukázz!
>> Zöld beszerzés: Szerintünk trendi: szezongyümölcs és egy marék földigiliszta >>
>> Zöld mosás:A mosószappan nem EU-konform. Az Eurocompact lenne az új varázsszer?
A "kicsi az szép" elv
A biopiacok többsége Budán, a drágább kerületekben található; és az is szempont, hogy a dobozos rendelés házhoz jön. Illetve, az alakuló Szatyornak az a gondja, hogy egyelőre viszonylag kis mennyiséget rendeltek, így az egyik jóbarát pincéjében, ömlesztve tárolják a szállítmányt, amit aztán ki kell mérni minden résztvevőnek.
De még így is megéri – magyarázza Maja és Gabriella, miközben a gyerekek hol a kis videókamerával dokumentálják a Szatyor alakuló vacsoráját, hol a tudósítót igyekeznek halálra csiklandozni, és közben poénból elcsórják a telefonját.
A vega-leves és a csipsz-szerűen pirított karfiol közben elkészült, de mire az előbbivel végzünk, és kikanalazzuk a cékladarabkákat az aljáról, az utóbbi már elfogyott – persze, poénkodunk, ez azért van, mert az élelmiszer-multik nyomulása miatt a csipszet szereti a leginkább mindenki.
Csapongó stílusban, témáról-témára ugrálva zöld témákról, gyereknevelési ügyekről, szakmai konferenciákról és mozgalmi pletyókról folyik a szó. Mi meg csipegetjük az információkat, és a karfiolcsipsz maradványait.
Így tudjuk meg, hogy a fenntartható mezőgazdálkodás és a biotermelés egyik fő elve a "kicsi az szép": vagyis a kistermelőket ajánlott támogatni a szakosodott nagyfarmokkal szemben, mert a kicsit többet adnak hozzá a társadalmi és természeti tőkéhez.
Vagyis változatosabban gazdálkodnak, így hatékonyabban járulnak hozzá a hagyományos növény- és állatfajták megőrzéséhez, hatékonyabban használják fel az energiát, és jobban odafigyelnek az állatjólét szempontjaira is.
A "kicsiség" akkor is fontos, ha vásárláskor figyelembe vesszük az élelmiszer-kilométereket is – lendül bele a magyarázatba András, a Tudatos Vásárlók Egyesülete munkatársa, majd látva kissé bamba arckifejezésünket, elmondja, hogy a "food miles" azt a távolságot jelenti, melyet az élelmiszeripari termék alkotórészei összesen megtesznek. A Szatyor ezt igyekszik a lehető legkisebbre csökkenteni.
>> Kíséleti üzemmód: Nem ízlik a géntech-popcorn? >>
Mi a közösség által támogatott mezőgazdálkodás?
Azt is megtudjuk, hogy ez a vásárlói kör szaknyelven megfogalmazva tulajdonképp példa a közösség által támogatott mezőgazdálkodásra (community supported agriculture, CSA) . Ez gyakorlatilag megállapodás a termelő és a fogyasztó között. Ez általában úgy néz ki, hogy a fogyasztó a gazdálkodási év elején kifizet egy adott összeget, mellyel jogosulttá válik a termés bizonyos hányadára, melyet a termények beérési ideje szerint hetente szállított adagokban kap (doboz-rendszer.
Fontos szempont, hogy a dobozt a termelő állítja össze, arányosan aszerint, hogy éppen miből mennyi termett – tehát el kell felejteni azt, hogy mindig minden a rendelkezésünkre áll, például az eper márciusban.
Mivel a fogyasztó "együtt sír és nevet" a gazdasággal, a rendszer újra összeköti a fogyasztót és a gazdálkodót: a résztvevők tudják, honnan származik az étel, amit esznek; a gazdálkodó pedig már a gazdálkodási év elején biztos bevételhez jut, ami révén bírja pénzzel és tőkével azt is, ha év közben hirtelen nehézségeket kell áthidalni (pl. fagy éri a kertet). A fizetség nem csak az élelmiszerért cserébe jár, hanem a gazdaság egészének a támogatása a cél.
Hazai sztorik
Házigazdáink szavába vágva kezdjük mesélni, hogy itthon számos városban – Brassó, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy stb. – még működik az az évtizedekkel ezelőtt kialakult hagyomány, hogy a környékbeli falvak termelői bejárnak, és stabil vevőkört kialakítva házról-házra szállítják a tejterméket vagy éppen a savanyúkáposztát.
Egy erre a hagyományra ráépülő, CSA-rendszerű megoldás abban tudná segíteni a gazdákat, hogy legyen egy kis tőkéjük alkalmazkodni az uniós élelmiszerbiztonsági előírásokhoz, különben többségük kénytelen lesz becsukni a boltot. Erre példa az a sajtóhír, hogy a nagybani állattartóknak nem elég vonalkódos azonosítót csíptetniük az összes állat fülére – az új cucc a bőr alá ültetett chip.
Mivel ennek darabja öt-hat euró, egy háromszázas nyájat tartó juhosgazda akkor járna jól, ha vevői megfinanszíroznák ezt a befektetést, amennyiben ragaszkodnak ahhoz, hogy megszokott telemea-sajtjukat a hipermarket helyett továbbra is a piacon vásárolják.
És ez nálatok működik? – kérdeznek vissza házigazdáink, ezalatt egy pohár áldozatul esik a közösségi mosogatásnak. Hát ez még utópia – valljuk be – de azért valami megmozdult. A székelyföldi Homoródalmáson például jó kis tejszövetkezet működik; összefogják az egy-két tehenet tartó gazdákat. Hűtőházat építettek, és a tej felvásárlására licitet írtak ki a környékbeli tejgyáraknak.
Vagy egy dévai történet: a városan az árusok az ellen tüntettek, hogy a piac területén hipermarket épüljön. Tiltakozásukhoz csatlakozva, a hely védelmében ezer dévai lakos petíciót juttatott el a prefektusi hivatalba – a kormány helyi megbízottjának válasza szerint ha ennyien ellenzik a piacot tenyérnyire zsugorító beruházást, akkor módosítani kell a terveken. Az építési engedély módosítása amúgy a helyi tanács hatásköre (Temesvári Új Szó, február 23.) .
Természetesen akad elrettentő sztori is: a sepsiszentgyörgyi tejüzem például bejelentette, nem érdekli az a plusz 500 élelmiszer-kilométer, inkább egy magyarországi farmról importál tejet, mert stabilabb az alapanyag minősége.
>> Recycling: >> Autógumikból épül ökoház Gyergyóújfaluban
A "zöld dollár"
Miután vidáman megállapítjuk, hogy mennyi szimpatikus zöldség megmaradt, mégis tucatnyian ettünk az első biotermék-szállítmányból, megint visszakanyarodunk a Szatyorhoz. Gabriella azt magyarázza, mennyi emailezésbe került, míg a húszfős társaság igényeit összesítette – kezdve attól, hogy el kellett magyarázni, hogyan kell használni a közös levelezőlistát. A vásárlókört persze lelkesedésből csinálják, ez a dolog egyik hátulütője.
Az ilyen csoportoknak az a halála, ha lemerítik a tagok önkéntesmunka-hajlandóságát. Például vannak olyan tudatos vásárlói csoportok, melyek zöld szempontok alapján el akarják kerülni a fölösleges fogyasztást és hasznosítani akarják a csoport tagjainak szaktudását. Ezt a "zöld dollár" bevezetésével lehet könyvelésileg összefogni: például ha én tudok hajat nyírni, akkor mondjuk öt "zöld dollárt" ér; valaki meg gyermekekre felvigyáz, az tízet.
A tagok egy közös felületen közlik a csoporttal, hogy ki mit szolgáltat, és mire volna szüksége cserébe. A dolog ott szokott megbukni, ha a tagok részéről túlzott erőfeszítést igényel egy-egy akció: ha például egy órát kell utaznom azért, hogy valakinél füvet nyírjak három hajvágásért cserébe, az már nem éri meg. Az újbalodali mozgalmak meg azért kritizálják az ilyen megoldásokat, mert nem képesek kiiktatni a rendszerből a csereérték fogalmát: szép a "zöld dollár", de hát az is pénz.
Hátulütők és nehézségek
A Szatyor körüli szervezési csetlés-botlásokról beszélgetve oda lyukadunk ki, a zöld alternatívák akkor működnek igazán, ha a tagok közel laknak egymáshoz. Erre is van példa: kiköltözni a metropoliszból egy biogazdálkodást folytató faluba, de a többség számára ez akkor sem életképes megoldás, ha fontosnak tartják a zöld szempontokat, környezettudatosan vásárolnak, igyekezve a minimumra csökkenteni saját ökológiai lábnyomukat.
Vagyis a közös hely a lényeg – állapítjuk meg kissé rezignáltan, miközben az egyik szobában előhalásszuk a halomból a kabátunkat.
Elég nehéz ugyanis egy kelet-európai polgárnak feldolgoznia azt, hogy 45 évnyi diktatúra után ismét azt dörgölik az orra alá, hogy pechetek van, megint későn érkeztetek, a fogyasztói nagy lakoma végetért, és ha jót akartok, ne vessétek rá magatokat a maradékokra; felejtsétek el, hogy többek közt azért volt 1989, mert ugyanolyan Coca-Colát akartatok inni, mint a vasfüggöny másik oldalán, vásároljatok tudatosan, legyetek önmegtartóztatók és szervezkedjetek önkéntesen.
Mindez meglehetősen rosszul hangzik, tehát szinte biztos, hogy a fogyasztói kanyart Kelet-Európában sem lehet levágni, ami a még meglevő hasznos hagyományok kihalásával jár majd. Persze vannak jó cselek:
A lassan városi legendává váló sztori szerint az egyik bukaresti piacon a telemeát áruló gazda úgy cselezte ki a beszigorodott élelmiszer-biztonsági intézkedéseket, hogy kitűzött egy "kutyáknak való sajt" táblát az árujára. Régi vásárlói jól szórakoznak, és azt mondják, tíz év alatt egyszer sem kaptak gyomorrontást a gazda túrójától – noha lazább volt az ellenőrzés – akkor ezután sem fognak.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
