Már most biztos, hogy az év koncertje a DM
Szabó Róbert Csaba 2006. június 26. 16:11, utolsó frissítés: 16:11Átverekeded magad 46 ezer emberen, 46 ezer ember rajtad, lemészárol a kép-, fény- és hangorgia. Egy cápa úszkál hat plusz két kivetítőn. I feel you. Koncept-koncert.
Reggel fél nyolc, Bukarest, Északi pályaudvar. Azt mondják, már hatalmas sorok állnak a Lia Manoliu előtt, néha fölhív valaki otthonról, ülnek a tévé előtt, aztán kiderül, az információk nem mindig igazak. Ki lehet szúrni persze, ki az, aki koncertre jött. Mutogatom sorra őket, mert látszik. Belélegzed Bukarestet, Bukarest mélyen letüdőz, kiköp. Fantasztikus érzés. Házigazdánknál pihenő, eligazítás, térkép, aztán
bevetjük magunkat az őrülten pörgő városba.
Külön fejezet az autózás, látványos parkolások, tülkölések, szitkok, közhely már a bukaresti közlekedésről bármit is mondani. A barátom, akivel elindulunk, még elintéz néhány találkozót, ő itt is szervezkedik, fárasztó, de eredményes kutyagolás és ebéd után a stadion fele taxizunk végre. Délután öt óra körül jár. Csapatunk másik fele, Zsuzsa és Árpád, három órája indult el Kolozsvárról autóval, nekik drukkolunk. Ideérnek?
A Basarabia sugárút (sok futballmérkőzés utáni randalírozás helyszíne) felől közelítjük meg a stadiont, nyoma sincs fennakadásoknak, fejetlenségnek, igaz, sokan még most vagy ezután érkeznek, vagy a közeli kerthelyiségekben melegítenek. Persze, rögtön látszik, nem rock-koncert ez, az érkezők fegyelmezettek, nincs ordibálás, sokan még az Ukrajna - Tunézia találkozót nézik, mi is. Gyönyörű lányok és fiúk. Fél nyolckor, érkezésünk után 12 órával lépjük át az első ellenőrző pontot.
Lia Manoliu stadion, 2006. jún. 23., Bukarest
Még jegyet is lehet szerezni, legnagyobb meglepetésünkre, saját árán, valakire rászáradt, nem jött be a biznisz. De plakátot is lehet vásárolni (10 rol), vagy pólót, borsosan (50 rol). A stadion külső gyűrűjén bolyongunk, keressük a küzdőtér bejáratát. A beléptetőrendszer, mivel viszonylag későn érkezünk, csodálatraméltóan elnéző, a barátom meggyőzi őket, nem érdemes megvizsgálni a hátizsákját. És ekkor át az alagúton, be a pályára.
A pálya két részre osztva, vaskos korlát választja le a B szektort az A-tól, a színpad előtti résztől. A nézők 80 százaléka már fönt van a lelátókon, hihetetlen látvány, a Suie Paparude melegíti a tömeget. Csodálkozunk: igencsak halkan szól minden, a szigetes Nagyszínpad méreteit hozó színpadon szürke, lekerekített, sci-fi-s designnal kivitelezett szintetizátorok, keverőpultok és egy hatalmas, egyelőre letakart gömb bal oldalt. A Suie Paparude-t követő Sistem már valamivel hangosabb, egyáltalán: érezhetően följebb tolják fokozatosan a volumét. Alkohol nem kapható, tudtuk kint is, valaki gyorsítót kér tőlem, mosolyogva széttárom karomat, jó lenne. Körülbelül kilencre lefut a Sistem is, lassan sötétedni kezd.
És egyre hangosabban melegít a láthatatlan dj.
A tömeg időnként felhördül, de egyelőre csak a technikusok settenkednek a félhomályos színpadon. Megtudjuk, melyik alagúton át fognak érkezni Gahanék, naivan azt gondoljuk, gyalog, hát nem, fél tíz előtt valamivel két sötétített autó érkezik. Helyezkedni próbálunk, a színpadtól 40 méternyire vagyunk, a tömegbe egy kifutó szúr bele. Zsuzsáékat öt percenként hívjuk, bent vannak már Bukarestben. A hangerő most már megrezgeti a zoknimat is, sötét lesz, aztán fölcsendül a Playing the Angel album intrója. És ekkor elszabadul a pokol!
A színpadon hat darab kivetítő mozdul meg, na meg David Gahan, egyelőre pólóban, Martin Gore tarajos sapkában, vállán sötét angyaltollak, a bal oldali gömbön ott az öt kulcsszó: pain, love, sex, angel, silence. A Pain That I’m Used To. Fölváltva látjuk a kulcsszavakat. A háttérvetítés egyelőre tarol, érezhetően
viszi a hátán az ügyet,
pörgős, gyors képek, Personal Jesus, a klasszikus, azután megint az új albumról néhány szám, köztük a kedvencem, a Precious. Things get damaged, things get broken (...) I pray you learn to trust, Have faith in both of us, And keep room in your hearts for two... Megérkeznek Zsuzsáék, öröm.
A Playing the Angel nehezen emészthető, borús, komor, a bűn változatait taglaló koncept-album, képmutatásról, fájdalomról, szerelemről, angyalokról, testről, csendről. Rólad és rólam. Az is kitűnően látszik, nagyon precízen ki van találva a koncert, a régi számokat nem találomra válogatták össze, hanem nagyon is igyekeztek az újakhoz igazítani. Vagy az újakat a régihez, mert például a Lilian, az Angel...-album legerősebbje sem fut le, mintha kívül esne a látókörön.
Ezzel együtt rendkívül jól szólalnak meg a hangfalak, pokolian jól énekel Gahan, bár időnként Gore ugrik be a helyére, ez sem baj. Gahan első perctől az utolsóig föl és alá rohangál a mikrofonállvánnyal, a második-harmadik szám után meztelen fölsőtesttel, Gore is körülbelül ekkor dobja le a tarajos sapkáját.
A közönség mégsem lazul föl teljesen,
a kezdeti pokol elül, ugyanakkor Gahanék sem próbálnak semmiféle kapcsolatot kialakítani, a thank you-kon kívül semmi nincs. A csúcspontot minden esetben a régi számok jelentik, az I feel you billenti át a holtponton a tömeget, a mozgó háttérvetítőkön egy meztelen nő, időnként az emlékeztető sex felirattal, ekkor eldöntjük, nem lenne rossz ugrálni egy jót. Ha van szabad cella, akkor hívom az otthon maradt embereket: 30 másodperc live Depeche Mode. És közben egyfolytában tarol a háttérvetítés, picit előtérbe is kúszik, egy cápa úszkál hat plusz két kivetítőn, mintha a tömegben. Előbb Gahan, majd Gore lépked be a tömeg közé a kifutón, tombolás körben, a lelátó őrjöng. Oldalpillantás a díszpáholy felé, foghíjas, laza helyek, táncol a felső tízezer.
Bombaként ér mindenkit, amikor másfél óra után levonulnak a színpadról. Lehetett rá számítani. Majdnem tíz perc visszázás után Gore lép elő, két lassabb számot nyom le, majd előjön utoljára Gahan is és a Photographic, jóval durvábban és pörgősebben, mint ahogy azt az album-verzió kívánná. Orgia. A hat darab kivetítő egy képpé áll össze, David Gahan.
Aztán lelépnek, eltűnnek,
ott marad 46 ezer ember, szűk két óra Depeche Mode-dal, érzed, hogy lassan áll össze az egész, kell rá aludni, nem szólunk semmit, fél óráig menetelünk kifele a stadionból, kép és hang egyszerre ültetődik be a fejbe, halálprofi módon előadott show után az ember széthull és csak reggelre szedi össze magát. Már a lakásban: nem alszol hajnali 4-ig, bármilyen fáradt vagy, nem lehet, vagy egészen reggelig nem lehet. This is the morning of our love, It’s just the dawning of our love. I feel you!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!