2020. november 26. csütörtökVirág
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Vita a depressziós gyógyszerbiznisz körül

összeállította:Szin Péter 2006. március 07. 10:47, utolsó frissítés: 2011. október 29. 21:36

Hogy ki szenved #b#hangulatbetegség#/b#ben, vagyis ki depressziós, az nem tízpontos, hanem tízmilliárd dolláros kérdés





– leegyszerűsítve így hangzik
Szendi Gábor klinikai pszichológus magyarországi lélekgyógyászkörökben nagy port kavaró kötete, a Depresszióipar egyik vezérállítása.

A szerző a magyar orvosi szaklapban, a Lege Artis Medicinae-ban 2004-ben megjelent cikkre hivatkozva azt állítja, hogy a világszerte forgalomban levő gyógyszer utáni összbevétel egyharmadát, azaz 53,7 milliárd dollárt az első ötven gyógyszerrel érték el a gyártók. Az ötven medicina közül vezető helyen hat antidepresszáns szer található.



A depresszió vulgarizálása

A szerző szerint manapság a depresszió a pszichiátria "náthájának" számít, meghatározása elmosódott és szubjektív. "A diagnosztikus kategória ilyen kitágítása és fellazítása végletesen vulgarizálja a 'depressziót'. Innentől bárki depressziósnak mondható, aki tartósan lehangolt, rosszkedvű, örömtelen" – írja a szerző.

Továbbá: okai nem egyértelműen vezethetők vissza az agyban lezajló anyagcsere-folyamatokra, következésképp nem indokolt minden depressziósnak diagnosztizált embert antidepresszánsokkal gyógyszerezni. A szakmai konszenzus viszont inkább az irányba mutat, hogy a beteget a pszichoterápiás módszerek mellett lehetőleg gyógyszerrel is kell kezelni - a pszichiáterképzésben például a kezdő évfolyamoknak tartott előadásokon ez hangzik el.

A Szendi állításai körül kialakult éles szakmai vita azt mutatja, hogy a gyógyszer: pro vagy kontra korántsem egyértelműen eldöntött kérdés. A szerző a kötet fontosabb állításait – miután két szakmai folyóirat elutasította közlését – népszerűsítő formában a Mozgó Világ c. folyóirat 2004. októberi számában közölte, s a perpatvar azóta is tart. Néhány a vitát kiváltó állítások közül:


Rosszkedv-molekulák?

A depresszió dimenzióhipotézisét sohasem igazolták – állítja a szerző, vagyis nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a negatív lelki folyamat hátterében "enyhétől a súlyosig ugyanaz a biokémiai zavar áll".



Ez a hipotézis "a pszichiátria területére vonta be azt, amit korábban boldogtalanságnak, rossz sorsnak, komor hangulatnak neveztek az emberek, s amikért nem vegyi folyamatokat, hanem feleségüket, gyermekkorukat, munkahelyüket, meghiúsult vágyaikat vagy egyszerűen csak személyiségüket okolták" – írja Szendi a cikkben.

A mikrobiológiai folyamatokra koncetráló depressziókutatás fő állítása az, hogy az agyban hírvivő molekulának nevezett anyagok hiányára vezeti vissza a depressziót. Az egyik ilyen neurotranszmitter anyag a szerotonin: "mára rengeteg 'egyre szelektívebb' szerotoninvisszavétel-gátlót gyártottak le, de a depresszió szerotonin-elméletét, majd módosított változatait még soha senki nem bizonyította be" – állítja a szerző.


De mit is jelent depressziósnak lenni?

A pszichoanalitikus megközelítés szerint a kórkép oka a tárgyvesztésre, azaz a szülői szeretet elvesztésének gyermekkori félelmére adott reakció. Az illető a szeretett partner, a társadalmi státus, a barátok támogatása elvesztését mind erre az alapfélelemre vezeti vissza.

A depressziós viselkedés részben tehát a szeretetigény kifejeződése, de egyszerre mutatja a tehetetlenséget és a szeretet, a biztonság iránti vágyat, ezt tovább bonyolítja az elvesztett személy iránti düh – áll Rita L. és Richard C. Atkinson már klasszikus tankönyvvé vált összefoglalójában. A két szerző megjegyzi: az elméletet nehéz bizonyítani vagy cáfolni.

A behaviorista tanuláselméletek szerint a depresszió kialakulásában a megerősítés hiánya, az inaktivitás és a szomorúság a pozitív megerősítés alacsony és a kellemetlen élmények magas arányával magyarázható. Miután valaki depresszióssá válik, hozzátartozóitól, barátaitól remélhetne pozitív megerősítést, de odafigyelésük kezdetben csak az alany betegséghez való alkalmazkodását erősíti (pl. a sírás vagy az öngyilkosság emlegetésével). Mivel azonban a depresszióstól környezete elidegenül, az aktivitás és a jutalmak csökkenése együttesen ördögi kört képez.

A kognitív elmélet fő kérdése, hogy miként vélekedik az alany önmagáról és a világról. Aaron Beck megfigyelései szerint a depressziós személyek negatív gondolatai gyorsan, automatikusan, szinte reflexszerűen jelentkeznek, nincsenek tudatos kontroll alatt. Ezeket negatív érzelmek – szomorúság, kétségbeesés – követik, melyek már tudatosulnak.

A depressziós személy negatív énképe gyermek- vagy serdülőkorban alakul ki traumák – pl. az egyik szülő elvesztése, társak kiközösítő viselkedése – hatására, s későbbi aktiválódása a depresszió. Az aktiválódás oka, ha a későbbi helyzet csak távolról is e vélekedést kiváltó, eredeti körülményekre emlékeztet. A depressziós ember jobbára negatívnak látja az ún. "kognitív triászt", azaz saját magát, pillanatnyi élményeit és a jövőjét.

A Szendi által több ponton kifogásolt biológiai elmélet az Atkinson-kötet interpretációjában így hangzik: az idegrendszer különböző részein számos vegyület működik neurotranszmitterként. A normális viselkedéshez ezek finom egyensúlyára van szükség. A hangulatbetegségekben a szerotonin mellett a noradrenalin játssza a legfontosabb szerepet.

"Egy széles körben elfogadott hipotézis szerint a depresszió e két transzmitter egyikének vagy másikának csökkent mennyiségével, míg a mánia ugyanezen anyagok túlzottan nagy mennyiségével magyarázható" – áll az Atkinson-összefoglalóban.

"Az agy a világ legbonyolultabb rendszere, mai ismereteink szerint több ezer aktív vegyület összehangolt hatása a "normalitás". Teljes képtelenségnek hat, mondják független kutatók, hogy ezek közül egyetlenegynek a szintje határozná meg, depressziósak vagyunk-e" – ez Szendi Gábor válasza.


A placebo is beválik?

Az antidepresszánsok szedésének esetleges kockázatait a pszichológus két irányból igyekszik minél meggyőzőbben illusztrálni. Cikkében számos olyan kutatást idéz, melyekből az derül ki, hogy az antidepresszáns szer csak 20-30%-kal hatékonyabb, mint a kontrollcsoportnak gyógyszerként beadott placebo, azaz szőlőcukor.

Ha pedig a kísérletben ún. aktív placebókat alkalmaztak – amelyek látványos mellékhatásokat, például szívdobogást produkáltak, és ebből az alany arra következtetett, hogy a szer "hatásos" – akkor ez a hatékonysági eredmény is elolvad. Másfelől az antidepresszánsok mellékhatásai sem elhanyagolhatók, egyes változatai pszichikai függőséget okozhatnak.

Hogy a hatóanyagot nem tartalmazó gyógyszernek milyen hatása van a pszichikai folyamatokra, a szerző egy olasz vizsgálatot idéz, melyben betegeknek infúziós szorongáscsökkentőt adtak, de egy ponton észrevétlenül kikapcsolták a gyógyszer adagolását. Mivel a betegek semmit nem vettek észre, továbbra sem szorongtak.

Ha viszont látványosan közölték, hogy most vége a Seduxen-adagolásnak, a betegek rögtön szorongani kezdtek. A kísérlet fordítva is bevált: ha észrevétlenül kezdték az infúzióba belekeverni a szert, a betegek tovább szorongtak, amíg meg nem tudták, hogy már nyugodtnak kéne lenniük.

Más vizsgálatokban egy izgatószert nyugtatóként adtak az alanyoknak, és a vizsgálati személyek álmosak lettek. "Az altatók akkor hatnak, ha altatóként veszik be őket, a fájdalomcsillapítók pedig akkor, ha fájdalomcsillapítóként adják" – írja Szendi.


A szer és az öngyilkosság

Az antidepresszánsok tehát valószínűleg főleg csak a biológiai (endogén) okok miatt depressziós betegekre hatnak igazán. A fontosabb gond: nem bizonyítható az az állítás, miszerint az antidepresszánsok csökkentik az öngyilkosság kockázatát, hanem egyes esetekben növelik is – erről szintén nagy vita folyik angolszász tudományos körökben.

Mivel ezen szerek többsége stimuláns hatású, ez impulzív és agresszív viselkedéshez vezethet az amúgy is labilis személyiségnél. "A vita most ott tart, hogy az amerikai gyógyszerhatóság (Food and Drug Administration) elrendelte, minden antidepresszáns betegtájékoztatóján vastag fekete keretben, vastag betűkkel jelenjen meg, hogy az antidepresszánsok mind fiatalkorúaknál, mind felnőtteknél fokozhatják az öngyilkosság kockázatát" – írja a szerző.



Egyik bírálója pontosan ezt az állítást kérdőjelezi meg. Vizi János cikkében a fentiekkel ellentétben arra hivatkozik, hogy hasonló vizsgálatokról a British Medical Journal konklúziója az, hogy jelenleg nem állnak rendelkezésre megfelelő minőségű tudományos bizonyítékok, amelyek alapján megbízható értékelést lehetne adni az antidepresszánsok és az öngyilkos magatartás összefüggéséről.


Helytelenül szedve is hatástalan

A további bírálat az, hogy nem lehet egyértelmű adatnak tekinteni, hogy mennyi antidepresszáns fogy a patikákban: ennek egy részét az érintettek soha nem szedik be, hanem a házi gyógyszerkészletet gyarapítják, más részének szedését a szakember által előírtnál hamarabb abbahagyják, nem megfelelő dózisban, esetleg túladagolva alkalmazzák. Mindez számos káros mellékhatás oka lehet, illetve a hatástalanság benyomását keltheti – hangzik az érvelés.

Az antidepresszánsok szerepét megkérdőjelező álláspont veszélyét a vita egyes résztvevői abban látják, hogy számos, kezelésre szoruló ember betegségtudata ennek következtében tovább csökken, így még kevesebben fordulnak pszichiáterhez. Mindez tetézi azt, hogy a depresszió a családban, a szűkebb környezetben amúgy is negatív, szégyellnivaló állapotnak számít, tehát nem szívesen fordulnak vele szakemberhez (akárcsak más pszichikai betegségek esetén).



Problémák a statisztikák körül

Ez esetben is az a meghatározás a fő kérdés: lehet-e pontosan mérni, egy adott népességben ki a depressziós? A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézete – amelynek Szendi is munkatársa – szerint a magyar "felnőtt népesség legalább 7%-a szenved súlyos depressziós megbetegedésben, további 6% is kezelésre szorul depressziós tünetei miatt. Az előbbi csoportban a pszichoterápiával kísért gyógyszeres kezelés a leghatékonyabb..."

Szendi válasza: a felmérésekben a depresszió kritériuma az ún. Beck rövidített kérdőíven elért bizonyos pontszám, amit minden boldogtalan, önmagával és sorsával elégedetlen – munkanélküli, szegény, eladósodott, krónikus beteg –, szerelmében csalódott vagy vizsgán megbukott egyén könnyen elérhet (a teszt online változata ezen a linken működik).

Ha az ezen elért pontszám "elég magas, az illetőt enyhe, közepes, súlyos depressziósnak nevezik". A Depresszióipar szerzőjének konklúziója: nincs vita abban, hogy ha valaki ezen a teszten magas pontszámot ér el, akkor bajban van, és segítségre szorulhat, de hogy mindannyiuknak gyógyszeres kezelésre volna szüksége, az kérdéses.

Ehelyett inkább alapos és elmélyült pszichoterápiás kezelést javasol, melyhez az is szükséges, hogy a beteg fokozatosan belássa: saját elhatározása a legfontosabb a depresszív állapotból való kilábalásból, és ne anyagcserezavarok tehetetlen, küszködő áldozataként lássa magát.

Hogy a pszichoterápiák mennyire hatásosak? Az antidepresszáns-kúrák ellenzői szerint a bizonyítékot az orvostudományban használatos, modern képalkotó eljárások, mint például a mágneses rezonanciavizsgálat (MRI) szállítja, melyekkel nagyon finom bontásban lehet elemezni az agyi biokémiai folyamatokat, azokat is, amelyek lélektani hatásokra – például a pszichológiai kezelés nyomán – keletkeznek, lélektani jelenségeket, azaz érzelmeket, kognitív műveleteket stb. hordoznak.


Miért ennyire "elterjedt" a depresszió?

Egyszerűen azért, mert az emberek pozitív és negatív érzelmi állapotokkal válaszolnak az őket érő hatásokra. Minden pszichés jelenségnek van anyagi alapja, a jó és a rosszkedvnek is, de önkényes gesztusnak tűnik a kellemetlen állapotot biokémiai zavarnak, a jó hangulatot korrekt anyagcserének nevezni

– írja Szendi, aki végső soron nem azt vitatja, hogy az "az indokolatlanul súlyos és tartós depresszív állapotokat" ne kéne kezelni. "Van, akinek a gyógyszer használ, van, akinek a pszichoterápia, és van, akinél mindkettőt alkalmazni kell. A vitának arról kéne szólnia, milyen szabályok szerint állapítható meg, kinek mi fog használni, és nem a 'gyógyszergyári propagandáról'" – mondja.

Összeállításunkat a brit Királyi Pszichiátriai Társaság depresszió-szórólapjának grafikáival illusztráltuk

Update: Szendi Gábor Depresszióipar c. kötete most már ingyen is letölthető erről a címről.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS