2020. szeptember 26. szombatJusztina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

György Attila gyűlöletbeszéde

Sipos Géza 2001. november 06. 16:08, utolsó frissítés: 16:08

Kis válasz-összeállítás a Krónika erdélyi magyar közéleti napilap szombati Szempont mellékletében megjelent publicisztikára.




György Attila Az én státusom címmel (Krónika--Szempont, 2001 november 3--4.) arról értekezik: őt a trianoni határhúzók arra ítélték, "hogy egy szegény, buta és rosszindulatú országban" éljen.

Szerzőnk fájdalmát azután hozza az olvasók tudomására, miután többé-kevésbé átlátszó párhuzamok révén kifejti, hogy a románság szomszédaira irigy, tolvaj nemzet, rossz lelkiismeretű népség (mert tudat alatt "Erdély ellopása" gyötri őket); ráadásul mindannyiukat felsőbbrendűségi mánia és kollektív butaság jellemzi.

Szerzőnk ezután az olvasót vidítandó leszögezi: van menekvés, "a szétszakított nemzet ébredése, a határ elmosódása megállíthatatlan (...) Az agyakban, valahogy, Istennek hála,

meghalt Trianon."

Állításának bizonyítására ugyan nem szociológiai felmérésekből, tanulmányokból, netalán újságriportokból idéz, hanem személyes életstílusát hozza fel példának, de sebaj: lépjünk át mi is azon a logikai alapelven, mely szerint egyetemesen állító kijelentést nem lehet részleges és konkrét példákkal megnyugtatóan bizonyítani.

Szerzőnk elmeséli, ő az interneten haladja meg a határokat, pozsonyi és budapesti barátaival telefonon és elektronikus levélben tartja a kapcsolatot, a hónap végén kiugrik Budapestre, feredőzik a Rudas-fürdőben, majd egy budai vendéglőben Újházy-húslevessel kényezteti Románia-gyötörte belső szerveit. Majd zárásként megkérdezi: "Mi köze lehet ehhez bárkinek Bukarestben?".

Világnézeti vitába keverednék, ha most a cikk kétharmadának fő állítását pécézném ki, mely szerint a románság kollektíven, egytől-egyig rossz lelkiismeretű és buta. Úgy tudom, evidens, hogy egyszerűen nem lehet semmilyen népet és nemzetet ilyen arroganciával lesöpörni az asztalról, ilyen könnyedén ítélkezni milliók felett.

Az ilyesfajta elmeművek

gyakorlati megvalósításai túl sokszor okoztak és okoznak világméretű tragédiákat: kezdve a Törökország rendezte örmény pogromoktól, a hitleri Németország és csatlósai művelte holokauszton, a Szovjetunió gulágjaiban elpusztult sokféle nemzetiségen, az 1990-es évek afrikai törzsi népirtásain keresztül el egészen a volt Jugoszlávia tízéves belháborújának kölcsönös etnikai tisztogatásaiig.

Csak annyit szeretnék leszögezni, hogy nem egészen megalapozott gondolati konstrukció a nemzeti hovatartozás "eleve elrendelt" voltában hinni. Az, hogy itt és most, Románia területén magyarul élek és beszélek, az az ük-és dédapák, dédanyák, a régiek ezernyi apró döntésén múlik. Megszámlálhatatlan esetben dönthettek volna másként: és akkor mi sem lehetnénk -- vagy mostani állapotunkhoz képest nem így és nem itt.

A véletlennek ebben a hihetetlenül bonyolult hálójában valami eredendő meghatározottságot látni -- furcsa bizonyosság az, amely homokszemekre épít távirányítású kacsalábon forgó várat. Nem hinném, hogy a történelem, mint "egyetemes terv" célja volna Romániában

magyarként élő attilákat és gézákat termelni.

Szerzőnk tehát fő állítását -- mely szerint a román nemzet buta -- nem bizonyítja, hiszen politikai-világnézeti meggyőződéseket nem szokás érvekkel megtámogatni. A "határok légiesítéséről" szóló zárókövetkeztetést viszont több mondat is alátámasztja. Az már a prózaíró szakmai ártalmának is tűnhet, hogy e mondatok inkább tartoznak a fikció, semmint a tények területéhez.

E mondatokban arról feledkezik el szerzőnk, hogy az internethasználat és az utazás jellegzetesen a társadalom mobilis kisebbségére jellemző. Még Magyarország is igen távol áll a behálózottság egyesült államokbeli szintjéről, ahol a háztartások 45-47 százaléka rendelkezik internet-kapcsolattal.

A romániai magyarság viszonylatában egy a Transindexen közölt elemzés szerint 2001 végére 100 ezer internetezővel lehet számolni Az 1 700 000-res romániai magyar népességnek ez az 5,88 százalékát jelenti. Szerzőnk ráadásul azt sem veszi figyelembe, hogy ez az arány a társadalmi csoportok között egyenlőtlenül oszlik meg.

A médiafogyasztásról szóló szociológiai felmérések alapján elmondható, hogy a tipikus internetező általában közép- vagy felsőfokú végzettségű, városban élő, 16 és 35 év közötti egyén, beosztását tekintve inkább döntéshozó vagy középvezető, kevésbé döntés-végrehajtó. (A nemek arányát nézve egyre jellemzőbb a kiegyenlítődés: majdnem annyi nő internetezik, mint ahány férfi, de három éve ez az arány még körülbelül 70/30 százalék volt a férfiak javára.)

Ami a külföldi utazást illeti,

egy fokkal jobb a helyzet. A Metro Media Transilvania közvélemény-kutató intézet 2001. tavaszi, az egész országra kiterjedő felmérése szerint az utóbbi tíz évben a magyarok 45, a románok 17 százaléka utazott külföldre legalább egyszer. A Romániából külföldre utazó egyén robotképe viszont a százalékarányok szerint így alakul: egyetemet végzett, a nyugati határ mellett él, alkalmazásban van, jövedelme 2 millió lej fölötti, nemzetisége magyar. E réteg számára az internetezés, no meg a határon túli magyarokról szóló törvény kedvezményei valóban egyfajta "határ-légiesedést" jelenthetnek.

De hát mi történik a romániai magyarság leszakadó csoportjaival? A nagy- és kisvárosi munkanélküliekkel? A falvak kiöregedett közösségeivel? A vegyes házasságban élőkkel? A szórványhelyzetben levőkkel? Az árvaházi gyermekekkel? A gyermeküket egyedül nevelőkkel? A havi 200 ezer lejes téesznyugdíjasokkal? A hajléktalanokkal? Szerzőnk elfeledkezik arról is, hogy a romániai magyarság mintegy egynegyede, 420 ezer fő városi és falusi szórványhelyzetben él (lásd Vetési László Juhaimnak maradéka című kötetét, Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 2001, 9.o.).

Mindezekhez a csoportokhoz objektív okok (például a magyar nyelvű rádió- és tévéadások korlátozott vételkörzete, a napi- és hetilapok terjesztési gondjai) és az általános szegénység miatt nemhogy az internet, hanem a magyarországi és a romániai magyar nyelvű média is esetlegesen jut el.

Szerzőnk fejében meg sem fordul a tény, hogy amíg lakóhelyén, Csíkszeredában sávszélességekről, műholdas internetezésről és netes barangolási tippekről folyik a kávéházi csevely, addig a várostól légvonalban 25 kilométerre fekvő Egerszékre talán -- ha minden jól megy -- ez év végéig bevezetik a villanyáramot (vö. Krónika, 2001 október 17., szerda, 4. o.).

Szerzőnk a határon túli magyarokról szóló törvényről szólva a jogszabály betűjéről is megfeledkezik. Dávid Ibolya magyar igazságügy-miniszter október 29-én Kolozsváron nyilatkozva pontosított: hiba a szabályozót "státustörvénynek" nevezni, hiszen a törvényalkotó szándéka nem a magyarok jogállásának megváltoztatása, hanem kedvezmények odaítélése volt.

Az a fentiekből már kiderült, hogy e kedvezmények a romániai magyar társadalom egyébként is mobilisabb rétegének nyújtanak előnyöket. Ugyanakkor hiba volna megfeledkezni a jogszabály megszavazásának jelentékeny pszichológiai hatásáról.

Aki ugyan valamilyen okból nem tud élni e kedvezményekkel, mégis pozitív lehet számára a tudat, mely szerint "az anyaország miránk is gondol." Hogy valóban működik ez a hatás, ezt egy fél év múlva lebonyolított, korrekt közvélemény-kutatás tudná adatokkal bizonyítani (melyet elvégezni a jogszabályt megszavazó és alkalmazó testületek kötelessége lesz majd, ha tárgyszerű visszajelzést szeretnének kapni, mennyiben valósultak meg a törvénykezdeményező célkitűzései).

Szerzőnk sorozatos elfeledkezései

arra engednek következtetni, hogy cikke a székelyföldi gőg, a partiumi kivagyiság és a kolozsvári elitista gondolkodásmód újabb (Nae Catavencu módján "ultra-progresszista") példája: olyan sajátos értelmiségi rasszizmus ez, mely nem bőrszín, nyelv és vallási meggyőződés szerint zár ki társadalmi csoportokat a diskurzusból, rekeszt ki az érvényes közéleti színpadról, hanem a hierarchia szerint válogat.

Vagyis az "értelmiségi élcsapat" tévedésében él: azt hiszi, hogy ami az ő gondja, az egyben, automatikusan és ugyanúgy a romániai magyarság problémája; és ami számára jó és kényelmes megoldás, az ugyanazt jelenti az egész nemzetiségi közösség vonatkozásában.

Tudom, szociológusok, tanárok, lelkészek, néprajzkutatók (azaz szakértők) egész sora tudná pontról-pontra érvekkel számolni fel ezt a sajátos, jól fűtött szoba-konyhás rasszimust (melyre jellemző példa, mikor kolozsvári református vallású, vezető értelmiségi hölgy beszél lenézéssel városa "prolijai"-ról).

Szerzőnk nacionalista (azaz nemzetét feltétlenül szerető) világnézetében önmagában nincs kivetnivaló. De a cikk tizennyolc bekezdésében tetten érhető sovinizmus (a más népeket kollektíven megbélyegző gondolkodásmód), a felvetett témákban való nagyfokú tájékozatlanság -- és az értelmiségi szűklátókörűség, mely 16 millió árnyalatból, melyet a szem befogni képes, nemhogy tízet nem vesz észre, hanem "e porló sziklás tájon" mindent harsogó, hurráoptimista fűzöldben lát: ez a kevercs szó nélkül alig hagyható.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS