2020. október 25. vasárnapBlanka, Bianka
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

"Kár, hogy nem meleg, és hogy van benne Pepsi"

szerk. 2005. december 21. 17:55, utolsó frissítés: 17:31

"A pepsivel úgy vagyok, hogy tisztelem, de csak óvatosan és messziről." Mi egészen közelről teszteltük az új változatot.





Mr. Alexander Márai

A pepsivel úgy vagyok, hogy tisztelem, de csak óvatosan és messziről. A sűrű szenvedély él ebben az italban, melynek két fajtáját ismerem, egy engeszteltebb, édeskés, kapucsínós válfaját, s egy másikat, tömört és fanyart, az igazit.

Ez a fanyar, kólának tetsző ital félelmes mélyre ássa magát az ember idegeiben. Valósággal feltúrja az emberi lélek ősanyagát, három deci után néha már portugál szavakra és görög igekötőkre emlékezem vissza, s valamilyen kínai bölcsességre is nevel, mintha azt suttogná: minden szép, de minden elmúlik, tehát okosabb veszteg maradni.



Az üdítő levek dohognak a pincében, a diófák lombjai között kövér darazsak dünnyögnek, messze, a mélyben hajó úszik a Dunán, árut visz és hoz egy megbékélt világ jó szándékú népei között, a népek örök országútján, s Pannónia Tescóiban az eladó lányok megmosták fehér lábukat s eldobott csomagoló göngyölegeken taposnak.

Mind öregek leszünk, a hiperszupermarket tulajdonosa és vendégei, irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezer éves, s kóláról csak akkor, ha legalább ötéves és ihatatlan, nem akarunk már bosszút és elfeledtük azokat is, kiknek egykor meg akartunk bocsátani. Éltünk, nem éltünk, kinek fontos igazán? Bölcsek leszünk, és kávészagúak, mint a pepsilé, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. (...). Minden más hiúság."

(Márai Sándor: Magyar üdítő levek [1941], Jövendő Kiadó, Budapest, 2002)



Mr. Black

Borzalmas. Hát, először is azt kellene tisztázni, hogy mi a kapucsínó (olasz: cappuccino), mert az tudtommal tejjel habosított kávét jelent. Ennek a pepsinek inkább áztatott, olcsó gumicukorka ízére hasonlító zamata van, mint a borítékolt lengyel kapucsínópornak. Kávéíz sehol, a tejről nem is beszélve. De legyünk komolyak, hogy is passzolnának ezek a pepsi ízével? Egyébként meg... biztosak vagytok benne, hogy nem ébredek holnap fejfájással?


Mr. Green

A vaníliás kóla után már semmi jóra nem számítottam. Ez sem az, de legalább nem ragad föl a szájpadlásodra a vanília íz, és a torok gyógyszerszagot leszámítva az íze is tűrhető. Kár, hogy nem meleg, meg hogy van benne pepsi.


Mr. Orange

A Pepsinek ezzel a kapucsínós változattal sem sikerült dobbantania. Megmaradt az a semmihez sem hasonlítóan műanyag íz az üdítőben – az utóízről már nem is beszélve. Édes-ragadós az ital, és túlfűszerezett: valami kapucsínószerű érződik ugyan benne, de ez inkább olyan, mintha instant kapucsínó-port kanalazna az ember. Az olaszok vélhetőleg most nagyon szomorúak.



Mr. Pink

Én inkább kimaradnék a tesztből, egyszer már ittam, és soha többé nem akarok újra. Utálom! Egyszerűen olyan íze van, mint a saprosannak.


Mr. Blue

A pepsi rántotthúsos szendviccsel az igazi. Bár megfogadtam már párszor, hogy egyikből sem veszek többet, mindig megszegem. Lehet, hogy most a kapucsínós segíteni fog a leszokásban? Ha csak ezt a változatot lehetne kapni, biztos lemondanék róla.

A sima pepsi (vagy ha úgy tetszik, kóla) ízében, ismerjük el, csak van valami egzotikus, ami miatt időnként minden fanyalgás és orvosi tanács ellenére elcsábulunk. Érdekes módon a kapucsínós pepsit sikerült ettől megszabadítani. Amúgy leginkább a vaníliás kólára hasonlít – ki érti ezt a marketing-stratégiát?

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS