2020. aug. 6. csütörtökBerta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Gallup-felmérés: lepontozták a romániai demokráciát

Sipos Zoltán 2005. november 24. 18:12, utolsó frissítés: 17:42

Meglehetősen bizalmatlanok, a szólásszabadságra és környezetvédelemre nem adnak a romániaiak.






Kétségtelen, hogy a romániaiak számára a család áll az első helyen: a megkérdezettek 97%-a szerint ez fontos vagy nagyon fontos. A gyerekekkel való autoriter bánásmódra utal, hogy a válaszadók 89%-a szerint hibáik ellenére gyerekeiknek szeretniük és tisztelniük kell szüleiket.

Érdekes, hogy a szülők által az otthon elsajátítandó erényekről összeállított listán az alázat került az utolsó helyre. Az alanyok szerint elsősorban szorgalmat (83%), felelősségérzetet (69%) és vallásos hitet (63%) kell tanuljanak a csemeték otthon.


A megkérdezettek 96%-a bízik meg családjában. Ez az arány a családi körön kívül fokozatosan csökken: a rokonaiban 78, személyes ismerőseiben 55% bízik meg – ehhez képest a más vallású emberek 27%-ban élvezik a lakosság bizalmát, más nemzetiségűben 25%, de abban, akit először lát, alig 11% bízik meg.


A nők is úgy gondolják

A férfi illetve női szerepekkel kapcsolatos előítéletek továbbra is erősen tartják magukat a romániai társadalomban: a megkérdezett nők fele úgy gondolja, hogy a férfiak általában jobb politikai vezetők, mint a nők. A nők 43%-a szerint a férfiak az üzleti ügyeket is jobban intézik.

A munkaerőpiacon szintén diszkrimináció uralkodik: a válaszadók 34%-a gondolja azt, hogy ha kevés a munkahely, akkor a férfiak kell előnyben részesüljenek a nőkkel szemben. Ugyanilyen körülmények közt a lakosság 61%-a gondolja azt, hogy a munkaadónak a romániaiakat kell előnyben részesítenie a bevándorlókkal szemben.



A lakosság szerint a bérezés (37%) a legfontosabb egy munkahely esetében. Második helyen a munkahely biztonsága szerepel (24%) – a megkérdezetteknek csak elenyésző része (2%) tartja legfontosabbnak azt, hogy érdekes legyen a munkája. Úgy tűnik, az átlag-romániai közepesen elégedett jelenlegi munkahelyével: az egytől tízig terjedő skálán átlag 6,8 pontot adtak munkahelyüknek.


Csak egészség legyen!

Igen nagy fontosságot tulajdonít a lakosság az egészségnek: amikor rákérdeztek, hogy mitől félnek a legjobban, akkor a válaszadók 59%-a a betegségeket jelölte meg – az árakat 35% nevezte meg. Érdekes, hogy csak 4% tart szociális zavargásoktól, pedig 36% jelölte meg a társadalmi igazságtalanságot, mint a munkanélküliség legfőbb okát (második válaszként 31% választotta ezt az opciót).

Arra a kérdésre, hogy milyen társadalmi rétegbe sorolná magát, a válaszadók 21%-a az alsó osztályba, 32%-a a munkásosztályba és 26% az alsó középosztályba sorolja magát. Csupán 16% vallja magát középosztályba tartozónak, a magát felső osztálybelinek látó még kevesebb: a megkérdezettek 1%-a válaszolt így.


A demokrácia fontos, a szólásszabadság védelme nem

A lakosság úgy tartja, hogy a rend megőrzése az országban (melyet 41% választ első opcióként és 23% másodikként) sokkal fontosabb, mint az egyszerű emberek részvétele a döntéshozásban (14, illetve 17% ikszelte be ezt a választ), valamint a szólásszabadság védelme (6, illetve 16%).

Ezzel szemben kiderül, hogy a romániaiak majdnem fele (48%) számára nagyon fontos az, hogy demokratikusan kormányozott országban éljen. Egytől tízig tartó skálán a megkérdezettek csupán 11%-a ad ötösnél kisebb pontszámot a demokráciának, országos szinten az átlag 8,6. Viszont amikor a Romániai demokráciát kell pontozni, az átlag csak 5,8.

A többség ugyanakkor fontosabbnak tartja a stabil gazdaságot, mint egy emberibb világot vagy a bűnözés elleni harcot. A gazdasági növekedés a lakosság majdnem háromnegyede számára előnyt élvez a városok szépítésénél, a döntéshozásban való részvételnél valamint az erős védelmi erőnél.

Ennek részben ellentmond, hogy megkérdezettek 47%-a értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy a környezetvédelem elsőbbséget kellene élvezzen, akkor is, ha ezáltal lassul a gazdasági növekedés és ez kevesebb munkahelyet jelent.


Igen a környezetvédelemre, de fizessen valaki más

Azonban a lakosságnak csak 35%-a áldozná jövedelmének egy részét környezetvédelemre, és csak 32% értene egyet azzal, hogy az adóterhek emiatt növekedjenek. A többség (51%) szerint a kormánynak csökkentenie kellene a környezetszennyezést, de úgy, hogy az neki ne kerüljön pénzbe.

A romániaiak 57%-a harcolna az országért egy háborúban – bár 83% büszke vagy nagyon büszke romániai állampolgárságára. Románia uniós csatlakozásának küszöbén a lakosság nagyobb arányban (56%) érzi magát független egyénnek vagy világpolgárnak (48%) mint az Európai Unió polgárának (42%).



A felmérés letölthető itt

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS