Ahol villamos se jár: romániai roma-telep Milánóban
P. Gy., P. L. 2005. november 18. 18:06, utolsó frissítés: 17:46A szemét csak álca az idegenek elriasztására – nem céljuk a törvénnyel összetűzésbe kerülni.
Milánó volt ipartelepeit – ahonnan az üzemek már Keletre költöztek –, birtokukba vették a többnyire közép-ázsiaiakból, moldávokból és románokból álló imigránsok csoportjai. Az ott lakók Camp-nak nevezik az egyik ilyen telepet - mintegy 500-550, zömmel egy Dolj megyei faluból származó roma él itt. A telket számukra hivatalosan kiutalta város, gyakorlatilag odaköltöztették őket a hatóságok.
Kéthetente ellenőrzik őket – tulajdonképpen a felügyelet egyik módja az is, hogy tudják, hol laknak. A Camp-ot magas fal veszi körül: a kerítést egyik oldalon a hatóságok építették, a másik oldalon a milánói Központi Temető határolja.
Mindenütt elhagyatott, látványos ipari roncsok – az elszigeteltség beszédes példája. A közelben levő villamos-végállomást megszüntette a város, amióta a romák a temető mellé költöztek: addig az eljárt a nagy kiterjedésű temető végéig, hogy az oldalkapukon is kényelmesen be lehessen járni. Most a villamos csak a főbejáratig közlekedik, a temetőn belül a látogatók kis kocsikkal mozognak.
A Camp bejárata apokaliptikus állapotokat sejtet: a telep szeméttel, kiégett roncsokkal van körülbástyázva, itt minden iszonyúan büdös. A lakók folyamatosan égetik a szemetet.
Ennek feltehetően kettős oka van: egyrészt a sok szeméttel kezdeni kell valamit, hogyha senki sem hordja el. Másrészt pedig demonstratív funkciója van, hogy elriasszon mindenki, aki nem odavaló. A szemetet egyébként azért lehet égetni, mert a hatóság tud a közösség létezéséről, egyébként túlságosan felhívná a figyelmet.
A szemét, mint álcázás
Ami a hulladékokat illeti, egy másik, szintén milánói román közösség ennél sokkal rosszabb helyzetben van: üres gyárcsarnokokban laknak, de nem szabad kivinniük a szemetet, mert akkor a hatóságok rájönnének, hol is laknak és azonnal elűznék őket.
Hihetetlen, hogy egy öt focipályányi, emeletes csarnokot hogyan töltenek fel az évek során szeméttel és hogyan próbálnak rejtőzködni úgy, hogy életterüket folyamatosan foglalja el a szemét.
A Camp-beliek lakókocsikban laknak: azonnal feltűnik, hogy a kocsik mennyivel tisztábbak és rendezettebbek, mint a bejárat melletti szeméttelep. Habfehér pelenkás kisgyerek szaladgált a sétányon, egy kislányt, ahogy megérkeztünk, az anyja odatett mosni: kifejezetten demonstratív dolog volt ez, folyamatosan a tisztaságról beszéltek, hogy mennyire fontos higiénikusan tartani mindent.
A tisztaság itt a kiválóság jelképe: ezzel mintegy azt sugallják, “ugyanolyanok vagyunk, mint a többiek”. Bizonyos értelemben annak a társadalmi stigmának a lemosása ez, hogy ők koszosak. Persze ez egyszerre stratégia is, hiszen hogyha mocskosak volnának, senki nem adna munkát nekik.
Az is érdekes volt, hogy ahogy beléptünk a telepre, leültettek – meséli a két szociológus. A lakók közül csak férfiak ültek a reklámújságokkal letakart asztal mellé, és kólával kínáltak: a műanyagpoharas zacskót nem mulasztották el előttünk kibontani. A kólát is letették az asztalra, és előttünk nyitották ki: folyamatosan szükségét érezték a higiéniára való figyelésüknek demonstrálni.
Ideális állampolgárok
A szakemberek megegyeznek abban, hogy az illegális bevándorlók az illető állam területén bizonyos értelemben „ideális állampolgároknak” tekinthetők, olyan értelemben, hogy stratégiai céljuk ottmaradni – azaz nem akarnak a törvénnyel összeütközésbe kerülni.
Sőt, kerülik a törvényt. Ilyen szempontból magasan tudatosak, hiszen saját, illetve otthon maradt családjuk megélhetése függ attól, hogy az illető országban tartózkodhatnak.
Minden bizonnyal a telep lakói is hasonlóan gondolkoznak – ettől függetlenül a carabinierik (az olasz csendőrség) demonstrálják velük szemben a hatalmukat: a telepen élők beszámolói szerint a verések, a lakókocsik kirámolása rendszeres.
A telepen élők rejtőzködő állampolgárokként viselkednek. Két identitást próbálnak elrejteni: az egyik etnikai származásuk. Sokszor panaszkodnak arra, hogy az olaszok rasszisták, a romákat nem szeretik.
Lakhelyük a másik rejtegetnivaló dolog. Bevett taktikájuk: ha egy munkatársuk rákérdez arra, hol laknak, akkor ők visszakérdeznek, és a válasz függvényében a város átellenes oldalát jelölik meg. Elmesélték, volt arra példa, hogy valakiről kiderült, hogy a Camp-ban lakik, és másnap kirúgták állásából.
Közösségi depriváció
A telep lakói egyáltalán nem tudják érvényesíteni érdekeiket. És nem azért, mert nem lenne meg meg az ehhez szükséges tudásuk, vagy nem lennének elég szervezettek: például egy törött kanáliscsövet pillanatok alatt, kalákaszerűen javítottak meg.
Azért nem tudnak saját érdekükben fellépni, mert kizárólag privát terekben nyilvánulnak meg, nem mernek a nyilvánosságban romaként vagy Camp-lakosként megjelenni, mert ezzel megélhetésüket kockáztatják.
A velük folytatott beszélgetésekből kitűnik, az ő értelmezésükben az otthon a végletekig idealizált hely, ahol az emberek szeretik egymást. Az otthon paradicsomi állapotokat jelent, csak megélni nem lehet, ezért vándoroltak ki a '90-es években.
Ennek kapcsán előjönnek az olyan történetek, hogy itt (Olaszországban) mindenki a táskájához kap, ahogy meglátják őket, s bezzeg otthon nyugodtan utazhatnak bárhol, hiszen ott még bíznak egymásban az emberek.
Az eredetmítosz
Az otthon az, amiért érdemes elviselniük az olaszországi nehézségeket. Romániai házukat folyamatosan építik, bár nem lakik benne senki. A tervük az, hogy az Olaszországban keresett pénzzel egyszer majd hazamennek, és nagyon gazdagok lesznek.
Ugyanakkor a közösség informális vezetője az összegyűjtött pénz egyrészéből kiadta Craiova melletti szülőfalujuk monográfiáját, amit a helyi tanító írt. Egyfajta eredetmítoszként működik ez: bármikor fel lehet mutatni, hogy “látod, mi nem senkik vagyunk, innen jövünk, le van írva.” Mi is kaptunk egy példányt belőle.
Eredetileg ideiglenesnek szánt helyzetük állandósulni látszik: a gyerekek már itt születtek, olaszul beszélnek és közülük néhány már iskolaköteles. Több mint valószínű, hogy a gyerekek kapcsán, vagy a gyerekek számára merül majd fel, hogy ez már nem ideiglenes állapot: ugyanis az utódoknak már nem biztos, hogy van hova hazamenniük.
Merev elkülönülés
Jelenleg az elkülönülés merev: a telepen lakók egyáltalán nem akarnak integrálódni az olasz társadalomba, kizárólag azért tanulják meg a nyelvet, hogy álláshoz juthassanak. Az olasz társadalomról való vélekedésük egyértelműen negatív: hülye főnök, tudatlan átlagolasz – ezek a jellemző sztereotípiák.
Az új migránsok viszonya az olasz társadalommal több szempontból egyenlőtlen: egyénenként folytonosan ki vannak szolgáltatva az éppen aktuális munkaadónak, közösségként olyan foltjai a társadalmi térnek, amit mindenki stigmának tekint.
Ezt az egyenlőtlen viszonyt a tábor lakói a saját javukra billentik: konkrét helyzetekre alkalmazva elmondják, hogy bár őket lenézik, sok helyzetben ők jelentik a megoldást, hiszen ezt vagy amazt a “hülye” olaszok nem tudják megcsinálni, vagy ők ezt-azt felhasználnak amit a „hülye” olaszok eldobnak.
Az olasz társadalomnak megéri
Az elkülönböződés másik momentuma a pénzzel való bánásmódban rejlik: az olaszok a pénzt rögtön elköltik fölösleges dolgokra, ők viszont napestig dolgoznak – többet is, mint az olaszok – de vigyáznak a pénzre, otthon ház lesz belőle. “Látják hogy lakunk, de küldjük haza a pénzt” – magyarázzák.
Ugyanakkor világos, hogy az olasz társadalomnak a jelenlegi helyzetet érdekében áll fenntartani: hiszen gyakorlatilag nulla társadalmi költséggel (nem részesülnek társadalombiztosításban, orvosi ellátásban és nyugdíjat sem kell fizetni nekik) űrt töltenek be a munkaerőpiacon és a gazdaságban, a legrosszabbnak számító munkahelyeken alkalmazzák őket.
E munkaköröket a társadalmi stigmák és a veszélyes munkakörülmények miatt az olaszok körében egyáltalán nem keresettek.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!