2020. aug. 10. hétfőLőrinc
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Életre kelt cybergólem – kortárs tánc a Tranzitban

H.R. 2005. november 14. 17:46, utolsó frissítés: 17:24

Gólem mítoszát helyezte különböző kontextusokba a Fővárosi Mozgó-Művek Társulat kolozsvári előadása.





Több egymásra vetített jelentés, szinkronban pörgő események, zene, ének, tánc, vetített késporok, fény és árnyék összhatása – röviden így lehetne jellemezni a Fővárosi Mozgó-Művek Társulat Kolozsváron, a Tranzit Házban bemutatott előadását.



Amint a címből is kiderül, a szerző Babits Antal (aki egyben az előadás rendezője és zeneszerzője is) és a dramaturg Pap Gábor a Gólem mítoszát helyezi különböző kontextusokba.



A varázslattal életre keltett szobor, a mesterséges szolga – mai nevén robot vagy cyberlény nem más, mint az ember teremtési vágyának megtestesítője: a Gólem homlokára írott szó által születik, engedelmeskedik teremtőjének, de ha ereje tudatára ébred, nem lehet már parancsolni neki.

A korszerű téma előadásához szimultán játékot választottak az előadók: jobb oldalon háromtagú zenekar fúvós hangszeres muzsikája és hangeffektusai kísérték a színpad másik oldalán ülő két képzett hangú énekes bevezetőjét, majd történetmesélését.

A hangzásvilág megteremtői közötti játékteret hátul egy papírparaván zárja le, melyre az egyiptomi fogság, a Holocaust, majd a virtuális bálványt, a cybergólemet megjelentő képeket vetítik (Péterffy Zsófia munkája).

Az első részben két táncos, M. Kecskés András (aki a koreográfiát is jegyzi) és Góbi Rita árnyjátéka egészíti ki a képet, a második részben a táncosnő a képernyővé változó paraván mögül csalja ki az ideális férfit, vagyis a Gólemet, a harmadik részben a táncosok és az énekesek a Lőw rabbi által életre keltett Gólem történetét jelenítik meg. Akárcsak a mítoszban, a Mozgó Művek Társulat előadásának főhőse is

teremtői ellen fordul,

és elsöprő erejével már nem segíti gazdáit, hanem pusztít és árt. A történet egyetemességét bizonyítandó eddig a pontig nagyon jól követhető és érthető az előadás olyan nézők számára is, akik nem ismerik jól a zsidó nép kultúráját és hitvilágát.

Az előadás vége viszont kissé idegen marad a be nem avatottak számára. A jiddis nyelven felcsendülő mű Jeruzsálem dicsőségét énekli meg (ha jól értettük), és kissé patetikus hangfekvésben zárja a produkciót.

Az utolsó utáni percekben még történt két furcsaság: egy teleszurkált kis vudu-báb járt kézről kézre a színpadon, amelyből minden szereplő kitépett egy-egy tűt, majd a kijáratnál minden néző kavicsokat kap a szereplőktől, rajta héber írásjelek. Nem sikerült még megfejtsük, melyik mit jelent, de ez természetesen nem halványítja a táncosok, énekesek, zenészek érdemeit.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS