Aki már a honolului színházban néz Ionescót
kérdezett:Lőrincz Ildikó 2005. szeptember 28. 09:36, utolsó frissítés: 2005. szeptember 27. 17:49"A hawaiiak barátságos emberek, az ingüket is odaadják, ha szükséged van rá, de elvárják, hogy te is odaadd a tiéd."
László Judit mázlista: Hawaii-on él. Úgy akadtunk rá, hogy a legtávolabb élő olvasónkként ő nyerte meg az Ákosház és a Transindex közös nyereményjátékán a gyimesbükki hétvégét.
Magánélete úgy alakult, hogy a kolozsvári színház egykori művészeti titkára most Oahu szigetén pontosan 12404 kilométernyire él volt otthonától.
Kisebb-nagyobb kitérőkkel eddig Kolozsváron éltél, ahonnan egy egészen más éghajlati zónába, teljesen más világba kerültél. Mi volt az első benyomásod, amikor megérkeztél a Hawaii-szigetekre?
– Amikor kiléptem a repülőtérről Honolulu utcáira, az volt az érzésem, hogy a levegőből vizet lehetne csavarni. Mintha egy melegházba léptem volna. A ruhám rám tapadt, kapkodtam a levegő után, ennél már csak a 36 órás utazás fáradtsága volt erősebb, éreztem, azonnal aludnom kell. Érkezéskor mindenkinek a nyakába akasztják a szokásos virágfüzért, én is kaptam ilyet. Ki minél nagyobbat kap, annál fontosabb vendég.
Gondolom, aztán elindultál, hogy felfedezd magadnak a tájat. Milyen gondokkal járt az életmódváltás egy ilyen egészen új környezetben?
– Nem kellett nagyon messze mennem felfedezőútra, mert annak a háznak a kertje végében, amelybe érkeztem, már az esőerdő kezdődik. Tehát már az új otthonomban elkezdhettem a növényzettel való ismerkedést. Wahiawa a kisváros neve, ahol lakom, nem messze Pearl Harbourtól, de Honoluluhoz is közel van. Fából épülnek itt a házak és alacsonyak, fantasztikus szépségű virágok, fák, érdekes ízű gyümölcsök veszik körül, Európában még ezekhez hasonlót sem láttam.
Persze, később már megszoktam a nedves levegő melegét, könnyen alkalmazkodtam. Oahu szigete csak egy a szigetcsoportból, viszont ezen a szigeten van Honolulu, Hawaii fővárosa. A többi sziget: Kauai, Maui, Molokai, Big Island. Ez utóbbin vannak a még mindig működő vulkánok. A föld itt nem fekete, hanem piros, mert vulkanikus eredetű ez a sziget is, akárcsak Hawaii összes szigete. Ahol én lakom, már nincs működő vulkán, de valamikor itt is az volt.
Gondok nem igazán voltak, mert szinte azt mondhatnám: maga a Paradicsom ez a sziget. Ha nedves az idő – és elég gyakran az –, szivárvány keletkezik, és fantasztikus módon, olyan helyen lakom, ahol a szivárvány egyik vége a kertünkbe nyúlik. Csodálatos élmény ez nap mint nap! És egy ilyen élményt nem lehet megunni.
Az óriásteknősök, a színesebbnél színesebb virágok, a nagy ananászföldek, a cápák, a delfinek, az óriáshullámok, a polinéziai szigetvilág lakossága, szokásai, életformája. Tulajdonképpen az ismerkedés ezekkel nem gond, hanem élmény. Lévén európai, néha nagyon rácsodálkoztam az új dolgokra, de az itteni ember csak mosolyog ilyenkor.
Sokat utazol ott a környéken. Mesélj egy kicsit!
– Kicsi a sziget, pár óra alatt körbe lehet utazni. Végigvezet az út az óceán partján, és csodaszép kék színe van a víznek. A lakosság nagy része hawaii, amerikai, japán, szamoai és filippinó.
Nagyon vegyesen élnek itt különféle népek. Valamikor a 19. században portugál telepesek érkeztek, illetve németek is elég sokan. De általában minden nemzet kényesen vigyáz a hagyományaira, ápolják népük szokásait és a nyelvüket.
Természetesen az angol a hivatalos nyelv, de egymás között ősi nyelvükön beszélnek. Már aki még tud, mert sokan már nem is tanulják meg. Most kezdenek hawaii nyelvű iskolákat is létesíteni, így a gyerekek már nem csak angolul tanulhatnak.
Sokféle kultúra találkozik. Tiszteletben tartják egymás szokásait az ott élők?
– Természetesen, hisz ezek az emberek együtt élnek itt a szigeten, rengeteg a vegyes házasság is. Ezért sokszor el sem lehet dönteni, ki milyen nemzetiségű. Bizonyos időközönként a parkokban találkozókat szoktak szervezni.
Nemrég egy brazil összejövetelnek voltam a tanúja, a parkban piknikeztek, énekeltek, táncoltak. Gyakoriak az efféle összejövetelek. Fesztiválokat is szerveznek. Nemrégiben volt az Okinawa Fesztivál, ahol nem csak a szokásaikat mutatják be a helybéliek, hanem a jellegzetes ételeiket is meg lehetett kóstolni. És ezek a rendezvények nyitottak, bárki elmehet oda, nem zárnak ki senkit.
Milyen emberek a bennszülöttek, hogyan élnek? Vannak-e kiváltságos jogaik a telepesekkel szemben?
Nem használnám így ezt a kifejezést, hogy bennszülöttek, habár azokról van szó. Teljesen civilizált világ az övék is, de a hagyományaikat természetesen megőrizték. A hula (a hula szó táncot jelent) kecses, szép, tele női bájjal, szépséggel. Fiatalon nagyon szépek a nők, tele a hajuk virággal, de a ruházatuk is színes, tarka, virágos. A parfümök is édesek, ontják magukból a virágillatot.
Jogilag nincs különbség az emberek között, hiszen ez Amerika, demokrácia van. De mint már mondtam, saját iskolákat is létesítettek, ahova fehér gyerekek nem járhatnak. Érdekes dolgok történnek itt. Ugyanis most kezdenek ráébredni, hogy önállóságot akarnak, autonómiát, merthogy itt a fehér ember, vagyis a „hauli” az idegen, a kisebbség.
De ettől függetlenül barátságos emberek, és az ingüket is odaadják, ha szükséged van rá, de természetesen elvárják, hogy te is odaadd a tiéd, ha nekik van rá szükségük. A japánok, a keletiek más típusú emberek, alázatosak, tisztelettudóak, a végtelenségig becsületesek. A japán szomszéd be nem nézne a kertedbe, nehogy véletlenül megsértsen. Mindezt fantasztikusnak találom.
Korábban az egész napod a Kolozsvári Állami Magyar Színház programjai töltötték ki. Nem hiányzik ez a világ?
– Nem maradt űr. Azt hiszem, elértem mindent, amit egy magamfajta ember kívánhat egy színházban. Keményen dolgoztam, nagyon jól megtanultam egy színház életének minden csínját-bínját, szerettem is természetesen, de az életünk a választásainktól függ.
Kivívtam az emberek tiszteletét, szeretetét és csodálatát. Aki ismer, az tudja. Ezután már csak megöregedhettem volna egy ilyen helyen, mint a színház. És én nem akarok megöregedni. Itt örök vidámság van, napsütés, meleg, tenger és nyugalom.
Részt vettél már ott is valamilyen színházi vagy más, művészeti-kulturális programon?
– Júniusban érkeztem ide, most szeptember van, tehát színházi szünet volt éppen. Csak most kezdődik az évad itt is, és már keresem a lehetőséget arra, hogy színházba is járjak. Színi-főiskola is van, és az újságban olvastam az évi műsortervüket, nagyon érdekesnek mutatkozik.
Legelőször egy Ionesco-előadást akarok megnézni. Nagyon kíváncsi vagyok, a Mugur- és Tompa-rendezések után mit tudnak Honoluluban? De van más is: alternatív színház, mozgásszínház, tánc, balett és koncertek. Természetesen a szórakoztató ipar a legfejlettebb, hisz évente rengeteg turista fordul meg a szigeteken.
Mi jellemzi az ottani magyarokat? Gyakran összejárnak?
– Az ’56-os menekültektől kezdve az egészen fiatalokig, minden korosztály megtalálható. Hetente találkoznak, minden szombat délutan a Waikiki Beach parkjában, főznek (főleg magyaros ételeket), és a legfontosabb, hogy magyarul beszélnek. Azt hiszem, főként ez utóbbiért gyűlnek össze ilyen hűségesen annyi év óta.
Befogadtak, nem számít itt, hogy erdélyi, felvidéki vagy délvidéki magyar vagy. Augusztus 20-át már én is itt ünnepeltem meg, felolvasás volt, és természetesen rostonsült.
Egészen más társadalmi létmódba kerültél. A számodra itt megszokott politikai harcok, különféle társadalmi problémák ott milyen formában merülnek fel?
– Szerintem nagyon hasonlít ahhoz, ami Romániában van. Már beszéltem a kisebbségi problémákról, hawaii nyelvű iskolákról, ami szinte ugyanaz, mint a magyar nyelvű iskolák problémája Erdélyben. A kapitalista társadalom jellegzetes életstílusa, életformája, aminek Romániában még csak a csírái láthatók, itt természetesen már hosszú évek óta ontja gyümölcseit, de gondjait is.
Az emberek itt azzal kezdik a napot, hogy kiszámítják a kalóriákat, minden káros szenvedélytől óvják magukat. Az üzletben nem kell a vásárlónak tasakba bepakolnia, mert ezt megteszi a kiszolgáló, sőt még az autóhoz is kiviszik a csomagot. Minden gépesített, nem fáradnak el nagyon az itteniek semmilyen munkával. Gyalog csak az jár, aki sportol, különben mindenkinek van autója.
És az emberek ismerik a jogaikat, de ugyanakkor nem követelőznek, hanem pontosan tudják, mi jár nekik, és azt meg is kapják. A rendőr nem állíthat meg az úton, csak ha kihágást követ el valaki. Ha nem, akkor nincs joga megállítani.
És a kapitalizmus árnyoldalait is megtapasztaltad?
– Még nem, de szerintem semmiképpen sem rosszabb ez, mint az a kommunizmus, amit otthon átéltünk, annyi éven keresztül. Annál már minden csak jobb lehet. Természetesen itt dolgozni kell, mindenkit a munkája alapján értékelnek. Ettől függetlenül nagyon sokféle szociális segély van, sokan ki is használjak. De látok itt is hajléktalanokat, munkanélkülieket is.
Mit hiányolsz, mi az, ami itthon megvolt, de ott nem sikerült még pótolni sem?
– Egyelőre semmit, de azt hiszem, hogy a hó fog hiányozni, hisz itt télen is csak 16 fokra süllyed le a hőmérseklet.
És végül az ilyenkor kötelező kérdés: van honvágyad?
– Nincs. Nagyon jól érzem magam itt, szinte első naptól kezdve sikerült beilleszkedni a „másfajta” életmódba, és az éghajlat sem zavart nagyon. Nincs honvágyam, ennek ellenére a nyarakat otthon fogom tölteni, Kolozsváron és Budapesten.
fotók: László Judit
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!