2020. szeptember 21. hétfőMáté, Mirella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Árvízpszichózis: "ez a falu már sosem lesz olyan, amilyen volt"

Kassay Réka 2005. augusztus 26. 14:38, utolsó frissítés: 14:03

#b#[fotóriport]#/b# Az Udvarhely környéki falvakban mindenki iszapot lapátol, de már a "katasztrófaturizmusnak" is mutatkoznak a jelei.





Míg Székelyudvarhely lakóinak egynegyede megrongált lakhelyének rendbehozásával foglalkozik, a többség élete – a félnapos vízhiány, kenyérhiány és helyenkénti áramszünet után – visszatérhetett a megszokott kerékvágásba. A városban és a környező falvakban a legfontosabb téma azért változatlanul az árvíz maradt.



Csütörtökre már minden árvíz sújtotta település megközelíthetővé vált, elkezdődtek az önkéntes-toborzások, beindultak a gyűjtések, segélyszolgáltatások – többnyire helyi vállalkozók jóvoltából eleinte vizet és kenyeret, most már konzerveket, mézet, gyertyát is szállítottak a rászorulóknak.





Amelyik településre még nem érkezett külső segítség a nagy mennyiségű iszap eltakarítására, ott rokon, barát, szomszéd segít a lapátolásban. A figyelmeztetések ellenére sok helyen az emberek nem jött, hogy elhiggyék, mekkora baj közeleg – Székelyföldön nem szoktak hozzá az árvizekhez.



Későn eszméltek

Csak amikor már maguk is tapasztalták az első jeleket, ébredtek rá, hogy mekkora a veszély. Sok faluban az embereknek pillanatok alatt kellett felmenekülniük az emeletre, padlásra vagy éppen a háztetőre. Hodgyán még az eső sem esett, csak a lezúduló víz hangjára eszméltek fel a lakosok.



Érkezésünkkor a férfiak épp a templomból talicskázták ki a lábszárig érő iszapot. Az emberek döbbenten vették tudomásul, hogy azon a helyen, ahol néhány napja falak, bútorok álltak, most csak az iszap maradt, melyből itt-ott előbukkan egy cipő, egy edény, egy kapa.



– Nincs mire várjunk, senki nem fog helyettünk dolgozni, ha mi nem segítünk magunkon – mondja csütörtökön egy hodgyai asszony, jó, hogy ma nem esett az eső, és neki lehetett állni a helyreállításnak.

Amerre nézünk, mindenhol lapátolnak, mosnak, senki sem ül tétlenül. Bár a falubeliek még sok mindenben tanácstalanok, nem tudnak például mit kezdeni az út mentén heverő állattetemekkel, vagy a felhalmozódott szeméttel.


A fiatalok bizakodóbbak,

az idősek nagy része viszont nem reméli, hogy amíg él, helyrehozhatja a néhány óra alatt okozott kárt. A csütörtöki sajtótájékoztatón Markó Béla úgy reagált az árvízi katasztrófáról vetített filmre: nem csodát látni, hanem segíteni jöttünk.



A falubeliek viszonyulása a kormányküldöttség terepszemléjéhez viszont nem mindenhol volt egyöntetűen pozitív.

Farkaslakán többen is a segítség hiánya vagy késése miatt panaszkodtak, és azt is fájlalták, nem kérdezték meg őket az elszenvedett károkról. Egyesek a bámészkodást, a riporterek hadjáratát sem vették túlságosan jó néven, mások viszont leszólták az elégedetlenkedőket.

Tény, hogy a katasztrófaturizmus jeleit is észlelhettük: néha megállnak idegen rendszámú autók, buszok, utasaik kiszállnak, körülnéznek. Együttérzésükről biztosítják a helybélieket, vagy éppen egy autóroncs társaságában, mint valami emlékműnél, kamerás mobilokkal fényképezkednek.



Megrongált autók vázai

szinte minden faluban akadnak, Malomfalván egy német buszt és két autót borított az árokba a víz. Ottjártunkkor éppen a kimentésükre érkezett emelődaru rekedt meg az iszapban, ennek aztán két újabb traktor sietett a segítségére.

Itt már egy napja katonák segítettek a lakosoknak a lapátolásban. A rendőrség minden településen, és az országutakon is többnyire hatékonyan irányítja a teherautók, traktorok és riporterek seregét, a taxisok önként szállítják a rászorulókat, viszont még mindig megoldásra vár a fertőtlenítés.



Az udvarhelyi és -környéki lakosok nagy része inkább nem gondol már az esetleges újabb veszélyre, a kép így is eléggé lehangoló. Szinte minden faluban elhangzott, hogy "ez a falu már sosem lesz olyan, amilyen volt".


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS