2022. január 17. hétfőAntal, Antónia
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Akkora őrültséget szerettem volna csinálni, aminek már a gondolata is izgalomba hoz”

Tőkés Hunor Tőkés Hunor 2021. december 30. 11:18, utolsó frissítés: 2022. január 05. 17:10

A kolozsvári színiről Sopronba, onnan pedig világkörüli útjára indult Demeter Helgával készítettünk interjút, akit ezúttal a lappföldi Mikuláshoz vezetett az útja, hogy valóra váltsa minden gyerek álmát, de annál sokkal többet is.


Demeter Helga élete olyan, mint egy valósághű kalandregény, amelyben a hősnő rájön, nem azt az életet élte, amire vágyott, ezért felkerekedik, hogy kilépjen a szürke hétköznapokból. Ehhez pedig az utóbbi járványos időszakban még inkább erőteljesebben felbukkanó vágyait engedi szabadjára, hogy aztán országról országra utazzon, kontinenseket szeljen át, számtalan kaland megélése közben pedig egyensúlyba kerüljön önmagával és a sokrétű világgal.

Nagyon sok gyerek álmát váltottad valóra azzal, hogy Lappföldre utaztál a Mikuláshoz, sőt, újabban manóként neki dolgozol. Hogyan jött ez össze?

- Másfél éve a bakancslistás álmaimat valósítom meg. Mindig is bátornak tartottam magam, de minden félelmemet félre kellett tegyem ahhoz, hogy a saját magam által fontosnak tartott utakat bejárjam.

Ez nálad hogy működik?


- Ha valamit olyat találok ki, ami kimondva nagyon megtetszik, akkor megpróbálom megvalósítani. Olyan ötletekre kell itt gondolj, amik elsőre akár olyan furának is tűnhetnek, hogy az embereket elijeszti. Nem azért, mert megvalósíthatatlanok, hanem mert úgy érezzük, hogy ezeket a valóságban nem tudnánk megtenni. Nagyon sok ember csinál olyat, amit mi elképzelhetetlennek tartunk: életeket mentenek, nehéz túrákban vesznek részt, esetleg a Földet próbálják megmenteni. Nem tűztem ki magam elé magasztos célokat, csak olyanokat, amelyek valóban boldoggá tesznek. Az egyik ilyen ötlet volt, hogy manó legyek Lappföldön.

@demeterhelga Lappföld, te csoda!🥰💕❄️ #finland🇫🇮 #lapland #wintertravel #utazóvlogger ♬ Hold Back the River (Acoustic Instrumental) - JustAcoustic


Hogyan jutott ez az eszedbe?

- Tudtam, hogy a legenda szerint innen származik a Mikulás. Valamikor láttam egy videót Lappföldről, és az jutott az eszembe, hogy én még sosem voltam ennyire Északon. Szerettem volna szezonális munkát vállalni a karácsonyi időszakban is, mert ezek által járom a világot, és megtetszett a gondolata annak, hogy ott legyek, lássam az aurora borealist (északi fény) és a rénszarvasokat. Ha pedig már itt vagyok, akkor mindenképpen manóként akartam dolgozni.

Egyből sikerült is megvalósítani?

- Először sajnos nem jött össze. Nem vettek fel manónak. Ha azonban manóként nem is, de takarítóként így is sikerült eljutnom Lappföldre.

A jelentkezés során, épp egy lakóautóban éltem Franciaországban, ahol nem nagyon volt internet-hozzáférésem. Így elvállaltam az első munkát, amihez a jelentkezésemet követően visszahívtak. November közepén már munkába is álltam az egyik lappföldi hotelben, 225 km-rel északabbra, mint az Északi-sarkkör. Elég messze kerültem a mikulásos ötletemtől, de aztán öt héttel később elkezdtem újra e-maileket küldözgetni azokra a helyekre, ahová korábban már jelentkeztem. Az ottani ismerőseim ugyanis azt mondták , hogy a téli szezonban dolgozók gyakran változnak, érdemes tehát újra próbálkozni. Miután elküldtem újra az e-mailt már másnap felhívtak, hogy azonnali kezdéssel jöjjek Rovaniemi városába. Másnap már ott is voltam, Ez így lesz egészen január 8-ig.

Rovaniemi a Mikulás hivatalos városa, ezért gyakorlatilag ez egy turisztikai központ. Több helyszínen is zajlik a turisták fogadása, hisz Mikulással kapcsolatos létesítményből rengeteg van errefelé. Vendéglátósok vagyunk, manónak öltözve.

@demeterhelga 🦌Rénszarvas simogatásban @frumylens_ -el a Northern Lights Village-ben🇫🇮 #reindeer #finlandlapland #wintermagic2021 #utazóvlogger ♬ Relaxing healing music - GOOD_MUSIC_SONG_FOR_YOU


Emberekkel dolgozni még egy manónak is nehéz lehet. Mennyire fárasztó ez a szerep?

- Rovaniemiben nagyon sok turista van ilyenkor, így egy perc nyugtunk sincs. Ha nem lenne bennem ekkora lelkesedés a munka iránt, és nem élvezném, hogy manó jelmezbe bújhatok – amit egyébként a színész múltam miatt is nagyon szeretek –, illetve a -24 fok, a rengeteg hó miatt és mert itt minden a karácsonyról szól, akkor ez csak egy turisztikai, vendéglátós munka lenne.



Minden csak perspektíva kérdése?

- Attól függ, hogy adott helyzetben hogyan érzed magad. Milyen szemüvegen keresztül szemléled a történéseket. Függetlenül attól, hogy hol vagy és mit csinálsz mindig lesznek problémák és nehézségek. Másoknak nem mindig az a fontos, ami neked. Ha nem érzed benne jól magad, akkor fölösleges ott maradnod, és sokszor beleesünk abba a hibába, hogy azt hisszük, hogy a környezetünk olyan nagy hatással van ránk, hogy nem változtathatunk az életünkön.

Amióta elkezdtem ilyen ötleteket kitalálni, azóta majdnem minden nap, különösen a nehéz helyzetekben emlékeztetem magamat arra, hogy azért vagyok itt, mert ezt én választottam magamnak, és én akarom ezt csinálni. Ha pedig valami nem tetszik, akkor mindig tudok változtatni.



Mit fogsz csinálni a karácsonyi szezont követően?

- Nagyon gyorsan alakulnak körülöttem a dolgok. Van, hogy 24 óra alatt kétszer is teljes útitervet változtatok. Ez most is így van. Eredetileg Március végéig akartam maradni, de úgy érzem, hogy kipipáltam a bakancslistámon mindent, amit szerettem volna átélni itt Lappföldön. Már leszervezett, úgyhogy meg merem említeni. Január közepén Izlandra repülök.

És már a soron következő bakancslistás tervek is megvannak?

Áprilisra már elég meleg lesz Portugáliában, hogy egy egész hónapon keresztül túrázzak, mert itt a vissza nem térő alkalom, hogy az eddig már kétszer elhalasztott El Caminon részt vegyek. Attól függően, hogy hogyan bírom kicsit kiegészítve, mert az El Camino Lisszabontól Santiago de Compostela felé megy fel – én pedig Portugália legdélibb részéről szeretnék elsétálni a legészakibb részére, ennek csak egy része lenne az El Camino. Még sosem túráztam ilyen sokat, de ez lesz a következő tervem. Lisszabonban vannak ismerőseim, de ott még sosem voltam, ezért ott meg is szeretnék állni. Tavaly már az Atlanti-óceánnál elkezdtem szörfözni, úgyhogy szeretném a szörfleckéimet is folytatni.

@demeterhelga csak a szokásos lappföldi mindennapok😁❄️🇫🇮 #utazóvlogger #freezingweather #lapland ♬ Rockin' Around The Christmas Tree - Brenda Lee


Amikor neki vágtál azt mondtad, hogy kicsit arról is szólt, hogy bebizonyítsd önmagad számára, hogy képes vagy ezeknek a megtételére. Most mi motivál ebben, mert azért egy rendkívül hosszú útról beszélünk?

- Az El Camino a gondolkodásról szól. Talán ennek a kíváncsisága motivál annyira, hogy alig várom, hogy ott legyek. De meg is találtam a 30 éves önmagam helyét a világban. Megtetszett nekem az az életforma, hogy egyik ötletből jön a másik, és már alig várom, hogy elkezdjem a következőt. Szeretem megvalósítani azokat a dolgokat, amelyek a bakancslistámon vannak. Nem könnyű, mert rengeteg szervezéssel jár, hosszú távon pedig azért sem felel meg mindenkinek ez az életstílus, mert túl is kell lendülni a felmerülő akadályokon, mert nem mindig tudsz megfelelő körülmények között aludni, zuhanyozni – van benne némi nomádság, amit hosszútávon nem sokan bírnak.

Sokan kérdezik, hogy „és gyereket nem akarsz?” – nyilván szeretnék családot alapítani, de majd csak nagy élettapasztalattal fogok gyermeket vállalni. Szeretném majd neki átadni ezt a fajta szemléletet, ami az elfogadásról, a nyitottságról és talpraesettségről szól, hisz az utazások ezeket is erősítik.

@demeterhelga mi mind ugyanazt a játékot játsszuk🌍✊🏻 ig.: demeterhelga #utazóélet #decisions #hardtochoose #vlog ♬ Reality - Lost Frequencies


Ha azonban nem a család megközelítéséből nézzük, hanem kiteljesedés szempontjából, hol lenne az utazásaidnak a vége, mikor éreznéd ezt a fajta élettapasztalatot teljesnek?

- Nincs kimondottan egy olyan országszám, amit kitűztem célnak. Ezt majd érezni fogom, amikor eljutok odáig. A bakancslistám úgy íródik, hogy egyik helyről megyek a másikra, egyik lehetőség jön a másik után. „Jóslással még nem foglalkozom” – ezt mondta Bíró József is, aki a kolozsvári színművészetin évfolyamfelelős tanárunk volt, erre én is csak ezt mondhatom. Csak azt tudom, hogy fel fogom ismerni azt a helyet, ahol ez a gondolat megszületik majd, és akkor el fogom tudni mesélni a teljes történetét az útnak. Az én történetem ugyanis még csak most íródik.

A bakancslistán hány kihívást pipáltál ki eddig?

- Még eléggé az elején vagyok, így csak 15 országban jártam eddig. A bakancslistám pedig folyamatosan bővül. Nem írtam meg előre, hanem az élet alakítja. Amikor visszanézek jó lenne azt mondani rá: „Hú, ennyi mindent csináltam?! Fú, az nagyon király”. Ennek érdekében pedig már azt is tudom, hogy jövő ilyenkor már Ázsiában fogok utazgatni 4-5 hónapig. El szeretnék jutni egészen Indonéziáig. Ezt úgy szeretném megtenni, hogy a Transzszibériai vasútvonalon Moszkvából eljutok a Kelet-szibériai-tengerig. Ezen kívül még Kanadába és Mexikóba szeretnék eljutni. A mostani életemben azonban látom, hogy egy Kanadai úthoz még kell legalább másfél év, hogy reálissá váljon. Nem nagyon tervezem azt, hogy abba hagyjam. Inkább az újabb helyszínek meglátogatása motivál arra, hogy folytassam.

Melyik volt az a pont az életedben, ami azt mondatta veled, hogy ideje megvalósítani a bakancslistás álmaidat?

- Csalódott voltam abban, hogy hol tart az életem.

A színművészetben?

- Igen. Mindig is sokat jelentett a színművészet, már gyerekkoromban is színházi darabokban játszottam, és nem dolgoztam soha semmi mást. Viszont őszintén beismertem magamnak, hogy amikor színművészetire jelentkeztem, nem így képzeltem el. Nem találtam azt a fajta magabiztosságot, amire vágytam. Olyan ember vagyok, aki szereti a kezében tartani az életét. Rengeteg energiát és munkát tudok beletenni egy terv megvalósításába, de akkor azt szeretném, hogy annak az eredménye előbbre vigye az életem. Azt kezdtem el érezni, hogy e helyett egy mókuskerékben vagyok, hogy nem halad előre a karrierem, nem bővül a pénztárcám és ugyanott toporgok. Azt éreztem, hogy ezen valahogy változtatnom kell, és nekem ez a valami a bakancslista volt. Úgy voltam vele, hogyha az eddigi életem majdhogynem összes munkáját feladom, kilépek és elkezdek egy másik életet élni, akkor valami akkora őrültséget szeretnék csinálni, aminek már a gondolata izgalomba hoz. Mindig is szerettem utazni ezekből következett aztán, hogy elkezdtem megvalósítani a bakancslistámat.

@demeterhelga Én a ✨JELENBEN✨ élek! #utazz #travelforlife❤️ #utazóvlogger #napimotiváció #változtass ♬ Relaxing Japanese-style piano song inviting nostalgia - Akiko Akiyama


Hogyan kezdtél bele?

Mivel nem volt túl nagy fizetésem, ezért a barátaimmal nyaranta már régebb óta jártunk epret szedni egy dániai szigetre. Ilyenkor a szigeten dolgoztunk, de délutánonként lementünk a tengerpartra, ezért ezt lehetett nyaralásként is értelmezni két színházi évad között. Ebből jutott eszembe először, hogy mi lenne ha nem csak alkalmanként lenne a szórakozás és a munka egy helyen, hisz annyi mindenkit megismertem már, hogy akár ebből fenn is tudnám tartani magam.

Egy évvel azelőtt, hogy nekivágtam az útnak, Dániából hívtam fel az egyik barátnőmet, és mondtam neki, hogy ott hagyom a színházat, de aztán az a Helga valahogy eltűnt. Ehhez a gondolathoz kapcsolódott a koronavírus. Bezárt a soproni Petőfi Színház és volt egy karanténidőszak, amiből ki szerettem volna szabadulni. Egészen eddig azt hittem, hogy stabil munkahelyem van, de ezt a biztonságérzetet elvette tőlem a járványhelyzet. Tudtam, hogy úgy sem lesz színházi műsor egy ideig, de ha lesz is, nem úgy mint eddig, ezért azt gondoltam: most jött el az ideje, hogy ezt meglépjem. Ismét felhívtam a barátnőmet: „Na, jó! most lépek ki!” – és most már meg is tettem, mert mindig is szerettem volna bejárni a világot, de a színház szeretete eddig megakadályozott benne. Most viszont nem volt, amire várjak.

Érdekes, hogy ebben a helyzetben jutott ez eszedbe, de az is, hogy az élet feletti irányítás vágyát most át tudtad engedni a bizonytalanságnak, mert azért a világot mezítláb járva nem épp az jellemző, hogy mindent kontroll alatt lehetne tartani. Talán pont ettől olyan izgalmas.

- Ebben igazad van, hogy régebben kontrollmániás voltam: mindent tökéletesen elterveztem előre. Volt is abból problémám, hogy erre rágörcsöltem. Amíg meg nem kaptam a színművészeti diplomámat, addig neves színházakban játszodtam, volt hogy főszerepet. Azt hittem, hogy innen már csak feljebb van. Aztán megkaptam a diplomát... de nem volt munkám egy évig. A szüleim gyorséttermében dolgoztam egy évig, mint egy friss színis diplomás gyrosos lány. Akkor volt egy törés bennem, és utána már nem is sikerült teljes hittel visszamenni a színházi létbe. Mindig volt bennem egy kitekintés, egy gondolat, hogy „hú, hát ez lehet, hogy nem fog sokáig tartani”, „lehet, hogy ez mégse éri meg”. Aztán később rájöttem, hogy ez nemcsak a színházi világra, hanem magára az életre igaz. Úgy kell vigyáznunk rá, mintha a következő pillanatban véget érhetne.

@demeterhelga Tegyél magadért mert más nem fog❗ #power #motivation #tegyélmagadért #dolgozzérte #utazóvlogger ♬ Powerful songs like action movie music - Tansa


Fontos, hogy ne féljünk változtatni az életünkön. Ez először is saját magunk elfogadásával indul, majd azzal, hogy nem félünk változtatni, és elfogadni azt, hogy ami volt az elmúlt vagy átalakult. Ilyenkor ugyanis a jelenben élünk, és ha jön egy jó lehetőség, akkor képesek vagyunk észrevenni és tenni érte. A bátorság azonban nem összetévesztendő a vakmerőséggel. Szerencsére még nem raboltak ki sehol, nem történt velem semmi baj, de van olyan ismerősöm, akit igen. Azt is el kell tudni fogadni, hogy az életben nemcsak jó, rossz dolgok is történnek, amelyekről nem feltétlenül tehetünk. Azért viszont már mi vagyunk a felelősek, hogy hogyan reagálunk rá.

Nyitóképünk mikulást ábrázoló fotója a szatmar.ro híréből származik, Helgáról szerződése miatt nem közölhettünk munkahelyén készült képet és a szövegben sem azonosíthattuk be a pontos helyszínt

Hogyha tetszett a cikk és olvasnál még hasonlókat, légy te is a havi rendszeres támogatónk, és segíts abban, hogy a Transindex fenn tudjon fennmaradni és minőségi tartalmat nyújtson neked is! Köszönjük!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS