„Olyan munkát végzek el, amit nem vállalna be senki”
Kádár Kata, Csatári Dóra Flóra 2021. december 24. 11:20, utolsó frissítés: 2022. január 01. 11:33Egyre égetőbb a kérdés, hogy hogyan lehet megoldani az idősekről való gondoskodást, ami jelenleg országonként változó mértékben számít a családok vagy az állam, esetleg a profitorientált piaci szereplők gondjának. A láthatatlan migráció című riportunk 2.része.
A riport első felét IDE kattintva lehet elolvasni.
Magyarország, az erdélyi asszonyok Nyugatja
Az európai társadalmak elöregedőben vannak, az aktuális előrejelzések szerint 2040-re az Európai Unió lakosságának már több mint a negyede 65 év feletti lesz. A várható élettartam egyre magasabb, miközben az EU-s országokban az idős emberek között már most is magas azoknak az aránya, akik számára a mindennapi feladatok elvégzése is nehézséget jelent. 2015-ös adatok alapján a 75 éves vagy annál idősebb emberek harmadának komoly nehézséget okoz a járás, tizedének pedig az ételkészítés is. Ugyanennek a korosztálynak 9,3 százaléka súlyos látássérültnek, 19,1 százaléka pedig súlyos hallássérültnek számít. Vagyis már most is sokan szorulnak segítségre az életkorukból adódóan, de ez a szám a közeljövőben csak nőni fog, miközben szakértők szerint 2050-re kétmillióval kevesebb gondozó lesz Európában, mint kellene.
Így egyre égetőbb a kérdés, hogy hogyan lehet megoldani az idősekről való gondoskodást, ami jelenleg országonként változó mértékben számít a családok vagy az állam, esetleg az egyházak vagy a profitorientált piaci szereplők gondjának. A gondozási migrációval foglalkozó kutató, Turai Tünde szerint a kulturális normák és a morális elvárások diktálják sok esetben azt, hogy az idősekről otthon, családias környezetben gondoskodjanak. Csakhogy a nők, akik ezeket a feladatokat korábban fizetetlen munkaként ellátták, ma már sokkal nagyobb arányban maguk is fizetésért dolgoznak, vagyis nincsenek otthon. Ezt a helyzetet a tehetősebb családok a gondozási munka megvásárlásával hidalják át. A külső munkaerőt bevonó modellnek több, életminőséget javító előnye is van a családok szempontjából, például az időseknek ez a modell tudja biztosítani, hogy ne veszítsék el a kontrollt a saját életük felett, miközben a második, harmadik generáció tagjai is folytathatják a megszokott életüket.
A széki Zsuzsa édesanyja példáját követve került Budapestre, ahol főként háztartások fenntartásában vállalt szerepet. Most már nagymama, így inkább az unokáira vigyáz, de a kézi varrottasaival mai napig járja a vásárokat. Fotó: Márkos Tamás/TransindexEgy 2014-es felmérés alapján Franciaországban és Belgiumban a 75 felettiek egyharmada vett már igénybe otthoni ápolási szolgáltatást, miközben a balti tagállamokban, Horvátországban és Romániában ez az arány nem érte el a tíz százalékot sem. Ennek az egyik oka az lehet, hogy az idősgondozást végző munkaerő gyakran épp Kelet-Európából érkezik a kontinens gazdagabb országaiba.
Magyarország abból a szempontból különleges pozíciót tölt be, hogy a gondozási migráció piacán egyszerre van jelen küldő és befogadó országként.
Miközben van olyan 2000 fős magyar falu, ahol a családok felét-harmadát érintheti a nők külföldi idősgondozói munkavállalása, addig magyar idősekhez Ukrajnából és Romániából (elsősorban Kárpátaljáról és Erdélyből) ingáznak gondozók. Magyarország ezt a sajátos helyzetét a történelmi adottságainak köszönheti: a határon túli magyar nők relatíve olcsó munkaerejére számíthat bizonyos mértékben hazánk. Bár nincs annyira sok pénze a magyar lakosságnak, hogy az idősgondozói munka itteni bérezése az észak- és nyugat-európai kereseti lehetőségekkel versenyezzen, de a határon túli magyarok számára még a szerényebb fizetésekkel is vonzó lehet, mivel
- a kettős állampolgárság bizonyos fokig megkönnyíti a bürokráciát,
- az erdélyi és a kárpátaljai magyar ajkú nők itt lényegesen kisebb nyelvi akadályokkal néznek szembe, azonnal szót tudnak érteni a gondozottakkal, a megbízóikkal és a közvetítőkkel is, így valamivel kevésbé kiszolgáltatottak, mint ha például Ausztria vagy Németország felé vennék az irányt,
- úgy élik meg, hogy nem egy „idegen” kultúrában kell megtalálniuk a helyüket, hanem az „anyaországban”,
- ráadásul a fizikai távolság kisebb az otthonuk és a munkahelyük között, így az utazási idő és az útiköltség is kevesebb, mint a távolabbi célországok esetében.
Bár az idősgondozás és a szakképzettséget is igénylő idősápolás gyakran kemény fizikai munka, az otthon hátrahagyása, a külföldön végzett, családfenntartó vendégmunka pedig tipikusan olyasmi, amit inkább férfias feladatnak szokás tartani, a gondozási migráció mégis nőket mozgat. Turai Tünde szerint azért, mert az elmúlt évtizedek feminista törekvései ellenére továbbra is „női munkának” számítanak az otthon elvégzendő feladatok. Részben azért, mert az ápoláshoz kötött ideális tulajdonságokat (pl. kedvesség, emberség, szerető hozzáállás és türelem) jellemzően nőies tulajdonságnak szokás tartani. Részben pedig azért, mert a gondoskodási munkát olyan szakképzettséget nem igénylő, egyszerű munkának tartják, amiért nem is akarnak (sokat) fizetni, ezért is szokták ezt láthatatlan munkának is nevezni.
Ha a magyarokat kérdezzük arról, milyen tevékenységekért fizetnének, jól látszik, hogy a tipikusan házimunkának tartott munkák (főzés, mosás, takarítás, gyermekfelügyelet és a fűnyírás, illetve a favágás) azok, amiért a többség nem adna ki pénzt akkor sem, ha nem családtagja végzi el azt. Szemben például a szobafestéssel, kőműves- és, különböző szerelési munkákkal, a hajvágással, az ételkiszállítással és a fuvarozással, amikre a többség fizetős szolgáltatásként tekint. Az otthoni idősgondozás és betegápolás ebből a szempontból megosztja a magyarokat. Az előbbiért a Závecz Research a Telex kérésére készített országos reprezentatív kutatása szerint 54 százalék fizetne, 45 százalék nem, az utóbbiért pedig pont ugyanannyian nem adnának ki pénzt, mint ahányan igen.
A Non tu solus („Nem vagy egyedül”) elnevezésű, kárpátaljai és erdélyi gondozók Magyarországra közvetítésével foglalkozó cég egyik alapítója, Meszleny Eszter is úgy látja, hogy azért dolgoznak ebben a szakmában javarészt nők, mert a háztartásvezetés bizonyos feladatai is gyakran hozzátartoznak a gondozói szerepkörhöz. Emellett „ritka, hogy egy 80 éves nénihez egy vadidegen férfit hívnának a családtagok, hogy odamenjen megfürdetni, bepelenkázni” – magyarázza Udvaros Veronika a Non tu solus másik alapítója azt, hogy miért nincs nagy kereslet a családok részéről férfiak iránt. Eszter és Veronika praxisában eddig csak ritka kivételként fordult elő, hogy, kifejezetten férfi gondozóra volt igény. Például akkor, mikor egy olyan pap mellé kerestek segítséget, aki a hivatásából adódóan az egész életét férfiak között töltötte, és egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy időskorára ez a helyzet változzon.
Olyan munkát végzek el, amit ott nem végez el senki
A migráns nők által végzett gondozási munka általában alacsony presztízsű, ebben a „nőies”-nek címkézés mellett az is fontos szerepet játszik, hogy a globális Nyugat–Kelet ellentétpárnak milyen jelentésképző ereje van a köztudatban. Turai Tünde azt írja, hogy kutatások szerint az emberek a „keleti” nőket ilyen viszonylatban gyakran tartják egyszerűbbnek, szegényebbnek, kevésbé városiasnak és kevésbé függetlennek/önállónak, így végső soron még a mások otthonában végzett gondoskodási munkára is alkalmasabbnak.
„Olyan munkát végzek el, amit ott nem végez el senki, mégis mocskosul beszélnek velem” – mondja Ági, aki ápolói szakképesítéssel több mint 10 éve dolgozik Ausztriában bentlakásos idősgondozóként. Neki az a tapasztalata, hogy hiába várják Németországba és Ausztriába is bizonyos területekre a munkaerőt külföldről,
csak a szavak és a politikai szlogenek szintjén számítanak befogadónak ezek az országok. „Kábé úgy kezeltek minket, mintha barlangban laknánk”
– magyarázza, szerinte ennek részben az az oka, hogy az osztrák munkaadói számára elképzelhetetlen az, hogy a pénzből, amit ők kifizetnek, valaki Magyarországon gyereket nevel, és közben szép házat is tud építeni.
Ági ápolói szakképesítéssel és német nyelvvizsgával több mint 10 éve dolgozik Ausztriában bentlakásos idősgondozóként – Fotó: Bődey János / TelexAhogy régen a kiszolgáltatott, szegény nők vidékről a városi családokhoz költöztek cselédmunkát végezni, úgy áramlanak most Keletről Nyugatra Európán belül, hogy idősgondozóként dolgozzanak Németh Krisztina tanulmánya szerint. Az előző századforduló idején a szegény, falusi cselédek által elvégzett munka tette lehetővé a tehetős polgári családba született nők felszabadulását a láthatatlan, otthon elvégzett munka alól. Most pedig a gondozást végző, migráns nők javarészt feketemunkája miatt a nyugati, tehetősebb családok férfi és női tagjai tölthetnek be magasabb presztízsű pozíciókat a legális munkaerőpiacon. Közös vonás még a bentlakásos gondozás és a cselédség esetében a 24 órás szolgálati idő, a szükségszerű együttélés és az is, hogy az alacsonyabb társadalmi pozícióból induló gondozónők időszakosan kikerülnek a saját társadalmi közegükből, és egy karnyújtásnyira lévő jobb mód díszletei között élnek, de oda nem ágyazódnak be. Így inkább elszigetelődnek, ez pedig kiszolgáltatottá teheti őket, védtelenné különböző visszaélések, akár fizikai és mentális bántalmazás ellen is.
Azokban az országokban, ahol a cselédtartás néhány generációval ezelőtt még elterjedt volt (hazánk mellett például Németországban vagy Ausztriában), a 90 feletti gondozottak fiatalon még megélték azt, hogy a családjuk cselédet tartott. Sokszor még emlékeznek erre, és így előfordulhat, hogy most a gondozójukat is ugráltatnák, kvázi szolgaként kezelnék – mondja Udvaros Veronika, az erdélyi gondozókat közvetítő szervezet munkatársa. A másik oldalról pedig az sem ritka, teszi hozzá Veronika, hogy
„az Erdélyből vagy Kárpátaljáról érkező gondozókban is benne van a szolgaszemlélet, előfordul, hogy »gazdának« hívják azt a családfőt, aki a gondozásért fizet”.
Lényeges különbség ugyanakkor, hogy a cselédség kifejezetten fiatal, hajadon nőket mozgatott, akik a saját jövőjüket alapozhatták meg. A Keletről Nyugatra vándorló idősgondozók viszont jellemzően idősebb korosztályt képviselnek, Erdélyből Magyarországra például kifejezetten nyugdíjas nők járnak, és a Magyarországról indulók is inkább minimum középkorúak, gyakran már saját családot, gyerekeket hagynak hátra. Számukra ez nem egy kitörési lehetőség, nem az életük megalapozása, sokkal inkább kényszeropció, ahogy a bajai Zsóka fogalmaz:
„Ezt a szakmát a társadalom perifériájára szorult emberek választják, azok, akik nagyon szegények, nagyon eladósodtak, akiknek nem elég a nyugdíjuk, akik egy rossz kapcsolatból menekülnek, vagy cigányként nem látnak más munkalehetőséget, akik szeretnének felkapaszkodni.”
Zsóka diplomásként sokáig köztisztviselőként dolgozott, de az elszabaduló lakáshitel-törlesztők mellett egyre kevésbé tudott megélni, ezért ment külföldre – Fotó: Bődey János / TelexMagyarországon és Romániában is vannak olyan települések, ahol a családok többsége számára fontos bevételt jelent a külföldi idősgondozás. Hazánkban ilyen például az az alföldi falu, amiről Váradi Monika Mária 2018-as Kisfalusi nők a globális gondozási piacon című tanulmánya szól, de ezt tapasztaltuk Erdélyben a Kovászna megyei Komandón, a Kolozs megyei Széken is a saját riportjaink során. Ezeken a helyszíneken mindennapos tapasztalat az ingázás és a gondozói munka, azok számára is természetes, akik nem ebből élnek. Ott viszont, ahol kevésbé számít természetesnek, sokszor tapasztalják azt a gondozók, hogy negatív sztereotípiák és tévképzetek alapján ítélik meg a munkájukat:
„Magyarországon azt gondolják, hogy mind kurvák vagyunk, hogy nem lehet kint mást csinálni, csak azt. Irigyek is, ha látják, hogy egyről kettőre mész, azt gondolják, hogy ott kolbászból van a kerítés is. Hiába mondom, hogy kolbász az nincs, de pelenka, az van. De nem küzdök velük, az ilyen emberek lemorzsolódnak, mi meg összetartunk” – mondja az Ausztriában dolgozó Ági, aki szerint ezt az életvitelt csak azok értik meg, akik maguk is csinálták vagy csinálják, nem véletlen, hogy az egyik legjobb barátja a Németországban gondozó Zsóka, akiről azt mondja: „Imádom a Zsókát, mert ő is dolgozik, hajt az utolsó véréig.”
A koronavírus alatt húsbavágóbbá váltak a problémák
Hogy mennyire törékeny az a kialakult helyzet, ami a kelet-európai nők olcsó, gyakran szürkezónás vagy egyenesen feketén becsatornázott munkaerejére támaszkodik, erősen megmutatkozott akkor, amikor a koronavírus-világjárvány elérte Európát is, és több gondozó döntött úgy, hogy ingázás helyett inkább az otthona közelében keres most munkát. A határlezárások időnként ellehetetlenítették az utazást, a korlátozások megnehezítették a munkavégzést, a megfertőződés kockázata miatt pedig kifejezetten veszélyessé vált a gondozónők helyzete. A feketén dolgozók számára egy-egy egészségügyi vizsgálat vagy kezelés biztosítás nélkül egy vagyonba kerülhet, de az sokszor még a legálisan dolgozókra is igaz, hogy a többhetes gyógyulási vagy karanténidőszak túl nagy bevételkiesést jelentene, mert ebben a szakmában jellemzően nincs betegállomány.
„Mi is meg voltunk ijedve, hogy mi lesz, amikor 2020 tavaszán a kolléganőm, akit váltani kellett, kint ragadt, én meg itthon” – meséli Mária, aki már több éve dolgozott Svájcban bentlakásos idősgondozóként akkor, amikor beütött a járvány. „De ahogy jöttek a szabályok, hogy mit kell csinálni, a gondozottunk családja minden bürokráciát intézett, és jöhettünk-mehettünk gond nélkül, csak egy kicsit több papírt kellett magunknál tartanunk.” Még tavaly októberben sem kértek tőle tesztet a határon, a munkaszerződés elég volt ahhoz, hogy közlekedni tudjon. Ekkoriban azonban ő is kint ragadt, ugyanis az általa gondozott 87 éves nővel együtt mindketten megfertőződtek. Hat hétig voltak összezárva, mire mindketten felgyógyultak, de Máriának így is szerencséje volt. Ő ugyanis erre az időszakra is kapott fizetést, a néni gondozásához állami segítséget, az ételt pedig a család hordta nekik a karantén alatt.
Az első hullám „nagyon kemény volt” az általában havi-kéthavi váltásokban dolgozó erdélyi gondozók számára is. Közülük sokan ragadtak Magyarországon, volt olyan, aki fél évig, háromnegyed évig nem tudott hazamenni – emlékszik vissza a Non tu solus közvetítő cégtől Meszleny Eszter. Miután sikerült hazajutniuk, többen úgy döntöttek, hogy inkább nem kockáztatnak, és maradnak otthon. Van köztük olyan is, aki azóta egyáltalán nem gondoz időseket, mások inkább helyben kerestek hasonló munkát. Amikor aztán elérhetővé vált az oltás, Eszter és Veronika közvetítő cége értesítette a gondozókat, hogy a beoltottak számára tudnak segíteni munkát találni, és ismét egyre többen jönnek át otthoni betegápolást vállalók.
Zsóka bőröndje bajai otthona előtt. A világjárvány miatti határlezárások időnként ellehetetlenítették az utazást, a korlátozások megnehezítették a munkavégzést, a megfertőződés kockázata miatt pedig kifejezetten veszélyessé vált a gondozónők helyzete – Fotó: Bődey János / TelexA Non tu solusnál a járvány kezdete óta egyébként azt tapasztalták, hogy megnőtt a kereslet a házi idősgondozásra, illetve egyre gyakoribbá vált, hogy a családok súlyosabb állapotban lévő idősek mellé is keresnek gondozót, mert félnek, hogy ha intézménybe kerül, már látogatni sem tudják egy újabb karantén esetén. Az egészségügy leterheltsége Eszter és Veronika szerint abban is megmutatkozik, hogy egyáltalán nem ritka, hogy aki úgy került kórházba, hogy még jó erőben volt, és önellátásra képes, a hazaengedése után már tartósan fekvőbeteggé vált.
A külföldön idősgondozóként dolgozó nők az úgynevezett másodlagos munkaerőpiacon helyezkednek el, ahol nem számít, milyen végzettségük és tapasztalatuk van, de általában nincs előmeneteli perspektívájuk sem. A munkát gyakran feketén végzik, ennek pedig nemcsak az adóelkerülés lehet az oka, sokszor áll az a háttérben, hogy megfelelő nyelv- és helyismeret hiányában nem igazodnak ki a gondozónők a bürokrácia útvesztőjében. Van hogy maguk sem tudják, ha nincsenek rendben a papírjaik. A feketemunka egyrészt még kiszolgáltatottabbá teszi őket, másrészt azt is megnehezíti, hogy fel lehessen pontosan mérni, hány nőt mozgat és hány családot érint az Európán belüli migrációnak ez a speciális fajtája. A Závecz Research november végén elvégzett reprezentatív kutatásából az derül ki, hogy a magyaroknak nagyjából a harmada, 33 százaléka ismer olyan nőt, aki külföldön dolgozik idősgondozóként vagy idősápolóként.
A külföldi idősgondozást a kelet-európai nők sok esetben távlati célok miatt vállalják be: adósságtörlesztés, nyugdíjkipótlás, gyerekek támogatása, családi ház építése és így tovább. Az általuk megkeresett pénz viszont csak a korábbi életkörülményeikhez viszonyítva számít magasnak. Azokat a rendszerszintű problémákat, amik miatt útra kelnek, jellemzően nem tudja hosszú távon megoldani néhány évnyi külföldi munka. Épp ezért nagyon gyakori, hogy az idősgondozók addig ingáznak, amíg csak bírják lelkileg-fizikailag ezt a munkát, vagy amíg a saját családjukban az otthon maradottak közül nem lesz valakinek szüksége gondozásra. A gondozási migráció a szerencsésebb helyzetben lévő társadalmakban fontos hiányt pótol, de a szakértők már évek óta arra figyelmeztetnek, hogy ez a rendszer nem tartható fenn.
Szintén a Závecz felmérése alapján a magyarok többsége (54 százaléka) jelenleg úgy véli, hogy az államnak kellene gondoskodnia az idősgondozás anyagi terheiről. Azt, hogy ezért az érintettek családjainak kellene fizetnie, 26 százalék gondolja, 14 százalék válaszolta azt, hogy fizessenek maguk az érintettek, és 4 százalék bízná ezt a kérdést magánbiztosítókra. A válaszadók két százaléka mondta azt, hogy nem tudja, kinek kellene fizetnie.
Cikkünk a Telex és a Transindex együttműködéséből, az International Press Institute és a MIDAS által támogatott NewsSpectrum ösztöndíjprogramnak köszönhetően jöhetett létre. A Telexen itt olvasható az írás.
Nyitókép: Márkos Tamás/Transindex
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
