2022. január 20. csütörtökFábián, Sebestyén
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Hovatovább csak temetésen hallhatni értelmes beszédet” - haláli kiállítás, élőknek!

G. L. 2021. november 04. 18:26, utolsó frissítés: 2021. november 09. 14:35

Engel Károly nem csak gyűjtötte a gyászjelentőket, hanem meg is kommentálta a temetést, amelyen ilyet kapott. Társadalomrajznak is beillenek emlékei.


Igazán rendhagyó, bár az alkalomhoz nagyon is illő kiállításmegnyitónak volt helyszíne a Farkas utcai református templom a halottak napján. Engel (írói álnevén Köllő) Károly irodalom- és művelődéstörténész hagyatékában megmaradt gyászjelentő-gyűjteményből nézhetett meg egy válogatást, illetve olvashatta el az hozzáfűzött megjegyzéseket az érdeklődő közönség. Az EMKE Szabédi László Emlékházában őrzött hagyatékban egy teljes dobozt tesz ki a csaknem félezer tételes gyászjelentő-gyűjtemény.

"Nyugodjék csendesen"

A 19. század második felétől az élet különböző helyzeteiben meghonosodtak a nyomtatási, sokszorosítási technikával készült iratok, röplapok. Ezek az egyén egész életét, életének fordulópontjait végigkísérik. Elég például a konfirmálás vagy katonai emléklapokra, az esküvői meghívókra vagy a különböző képeslapokra gondolni. Így szinte természetes, hogy a halálhoz és a temetéshez is kapcsolódtak különböző nyomtatott íratok, szövegek. Ilyen a gyászjelentő is, amelynek kézzel írott előzményei már a 17. századból ismeretesek.

A gyászjelentőkről írott rövid tanulmányában Keszeg Vilmos néprajzkutató azt írja (akit bővebben is érdekelne a téma, annak feltétlenül ajánljuk, hogy azt is olvassa el), hogy a 19. század első felére letisztult nyomtatott változat még szövegközpontú volt, és valószínűleg nem illetett meg mindenkit. A földbírtokosok, az arisztokrácia, a vármegyei és egyházi élet elöljárói számára rendeltek gyászjelentőt, aminek a megrendelése a halál beállta utáni első teendők egyike volt. Ezzel adták a hozzátartozók, rokonok és ismerősök tudtára az elhalálozás tényét.




"Idő múltával a gyászjelentők igazi funkciója feltételezhetően nem csak az esemény szervezése, az érdeklődők egybehívása volt. Sokkal inkább a gyász rituális kifejezésére, a divatnak, az elvárásnak való megfelelésre, valamint az emlékhagyásra szolgált és szolgál" - jegyzi meg tanulmányában a kutató, aki azt is hozzáteszi a vizsgált mintája alapján, hogy a 19. században már a tordai polgárok is hódoltak a szokásnak.

A polgári életformát a világháború, az államosítás és az iparosítás teljesen feldúlta, ami a szokások és a szertartások forgatókönyvének az átrendeződését is magával hozta. Bár a gyászjelentők nem tűntek el, de jelentőségük, szerepük, "az őt fenntartó mechanizmus szertartásossága megváltozott, lecsökkent." A szövegük pedig ezzel együtt leegyszerűsödött és uniformizálódott.

Engel Károly gyűjteménye már többségében ilyen egyszerű, akár sablonszerű, a 70-es, 80-as és 90-es években kiadott gyászjelentőkből áll, de amit kikoptatott a történelem, azt hozzátette ő maga. Ez is teszi igazán különlegessé a gyűjteményét. Engel számos gyászjelentés hátára hosszabb-rövidebb megjegyzést fűzött az elhunyttal, illetve a temetési szertartással kapcsolatban. A kiállítás ezekre a feljegyzésekre fókuszál, melyek egyfelől megismertetnek az elhunytak személyiségével, ugyanakkor sok esetben a korszak társadalomrajzainak is beillenek.

"hovatovább csak temetésen hallhatni értelmes beszédet"

A gyűjtemény mintegy 500 gyászjelentőt tartalmaz, ezek harmada újságkivágat, míg a fennmaradó kétharmad nyomtatott gyászjelentő. A legkorábbi darab egy 1842-ben kiadott nyomtatványnak a fénymásolata. Ezen kívül is van még néhány a 19. századból, de a többségében a 20. század második felében adták ki őket.

"Engem érdekeltek ezek a gyászjelentők, és arra gondoltam, hogy másokat is érdekelhetnek. Ez nyilván szubjektív. Ha tudományos szempontból közelítem meg a témát, akkor azért is érdekes lehet, mert ebben a formájában kiveszőben élő műfajról van szó. Ha nyomtatnak még ilyet, akkor nagyon keveset, hiszen legtöbbször emailben, telefonon vagy közösségi oldalon értesülnek már a hozzátartozók és az ismerősök arról, ha valaki elhunyt" - nyilatkozta a megkeresésünkre Széman Rózsa Emese, aki EMKE kutatója és a kiállítása kurátora, akinek az elmondása szerint Engel megjegyzései nélkül is ritka gyűjteményről van szó.

"Voltaképpen én is elmondhatom, hogy gyűjtöm a gyászjelentőket, de nem úgy, mint Engel Károly. Én azokat tartom meg, akiknek voltam a temetésén, főleg, ha hozzám közelálló személyről van szó, annak én is biztosan elteszem a gyászjelentőjét. Engel Károlynál a gyűjtés érezhetően egy tudatos cselekvés volt, nagyon sokat úgymond ajándékba kapott. Nem neki címezték, hanem egy ismerőse adta neki a sajátját, mert gondolom tudta, hogy gyűjti. Néhányszor azt is megjegyezte, hogy a temető kapujánál kifüggesztettet vette le" - mesélte.

A EMKE kutatójának elmondása szerint keveset tudni Engel gyűjtő szenvedélyének a hátteréről, a hagyatékban nem találtak olyan szöveget, amelyben erre reflektált volna. A hagyatékkal foglalkozó írásokban is csak említés szintjén jelennek meg a gyászjelentők.



"Tekintve, hogy megőrizte ezeket, szerintem volt egy olyan intenciója, hogy akár a későbbiekben valamilyen szinten forrásul is szolgálhatnak. Valószínűleg nem arra gondolt, hogy ő most elteszi, hogy aztán legyen amit kidobni, hanem megvolt benne az utókornak való megőrzés célja is. Ez nagyon illik abba a képbe, amilyennek leírják Engel Károlyt. Egy vérbeli kutató volt, akinek életformája és nem csak a munkája volt a kutatás. Aki kutatással foglalkozik, jól tudja, hogy mennyire nehéz olyasmit kutatni, amihez nincsen fogódzónk. Azon túl, hogy lejegyezte megának ezeket, hogy emlékezzen rá, mint ahogyan az ember naplót is ír, azt is el tudom képzelni, hogy ez a jövő kutatóinak sem lesz érdektelen" - fejtette ki.

A mintegy félezer tételt tartalmazó gyűjteményből 36-ot mutatnak be a mostani kiállításon, nyilvánvalóan csak olyanokat, amelyeket megjegyzéseket fűzött a gyűjtőjük. "Amikor először merült fel ebben, hogy ebből kiállítást kellene csinálni, akkor nem a gyűjteményen akadt meg a szemem, hanem azon, hogy nagyon sokhoz fűzött megjegyzést, amelyek adott esetben nagyon is érdekesek. Persze van, ahol pusztán olyan adatokat írt le, hogy mikor volt a temetés, ki prédikált és mit mondott, de nincs sztori hozzá. A kiállításba igyekeztem érdekesebbeket beválogatni. Nem feltétlen az alapján érdekeset, hogy manapság ismerjük-e az illető személyt vagy nem, bár ilyen is van, hanem az alapján, hogy a szöveg maga mennyire érdekes, valamilyen szinten vázlatot fest a romániaiak, romániai magyarok életéről" - mesélte.

Engel egészen őszintén, néhol nem is feltétlen kedvesen, hanem csipkelődve ír (az unalmas és semmitmondó felszólalókat kapják a legtöbbet), de soha nem kegyeletsértő az elhunyttal szemben. Esetenként még humoros is, ahogyan kommentálja a gyászszertartásokat, és kuncogni támad kedvünk a kiállított pannók előtt, amelyek a gyászjelentőt, mellette a kézírásos hátlap-kommentet, illetve annak gépelt átiratát tartalmazza.

"Lehetett olyan szándéka, hogy kiegészítse a száraz ismertetőt. Kovács Margit nevű nőgyógyászról például kiemeli, hogy a második erdélyi magyar nő volt, aki orvosi oklevelet szerzett. Szerintem ez egy jelentős kiegészítés, amit a gyászjelentőből nem tudnánk meg. Ott van gróf széki Teleki Mihály, akinek a nevéből ugyan gondolhatjuk, hogy a nemesi család leszármazottjáról van szó, de amikor elolvassuk a hátán, hogy vasesztergályos, akkor abban benne van az előző rendszer, hogy egy nemesi családnak a sarja vasesztergályosként dolgozik, mint ahogyan Bánffy leszármazottak utcát sepertek. Ebből a szempontból mindenképp hozzátesznek a hátlapi megjegyzések" - értékelte Széman. Mutatok néhány példát.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS