2021. december 1. szerdaElza
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Halálra akartam inni magam, hogy véget vessek a szenvedésnek!” – szenvedélybetegek a járvány alatt

Tőkés Hunor Tőkés Hunor 2021. november 15. 09:08, utolsó frissítés: 09:08

Sokaknak piálással, másoknak tudatmódosító szerekkel esetleg válással járt a járványhelyzet okozta feszültség és céltalanság – mi történik azokkal a szenvedélybetegekkel, akik lehet már önmagukról is lemondtak?


Megnőtt a szenvedélybetegek szerhasználata a járványhelyzet alatt, a négy fal árnyékában pedig nem csak a visszaesés, hanem a rászokás is könnyebbé vált. Romániának a függőségre viszont csak ideiglenes válaszai vannak: pszichiátria és gyógyszeres kezelés – miközben teljes körű rehabilitációra és utógondozásra lenne szükség, állítja Horváth Mária pszichoterapeuta.

Két éve már annak, hogy a koronavírus fenekestől felforgatta az életünket, az országban pedig ismét szigorúbbak az intézkedések, miután a kórházi és intenzív terápiás kezelésben résztvevő orvosok túlterhelődtek.

Az elhalálozás mértéke pedig – az uniós országokhoz képest is – az egekbe szökött: hetente kétezer embernél több veszíti életét, 91,2 százaléka nincs beoltva. Több mint negyvenezren gyászolnak. Nagyon sokan elvesztették a munkájukat. Gazdasági nehézségekkel néznek szembe, miközben az árak növekednek, illetve ott vannak az egyre élesebb társadalmi diskurzusok is, amelyek gyakran a közösségi médiában csapódnak le. A mozgásterünk lecsökkent, de a szorongás és a feszültség érzése nőtt.

A járványügyi bizonytalanságban azonban adódik a kérdés, mi van azokkal, akik lelki és testi értelemben is kitettek a rendkívüli időszaknak? Mi történik közben a szenvedélybetegekkel?



Horváth Mária szociális munkással, a Bonus Pastor Alapítvány munkatársával a koronavírus következményei mellett a 70 arc – 700 mondat kötet megjelenésének apropóján beszélgettünk a szenvedélybetegségekről, ezen belül főleg az alkoholizmusról.

A kötetben Adorján Kálmán 70 szenvedélybeteg és társfüggő családtag történetét gyűjtötte össze. Közülük Polyecskó Gábor és Gombola András osztotta meg történetét velünk, hogy példájukból mások is erőt meríthessenek a változtatáshoz, illetve még ebben a nehéz időszakban is kitartsanak.



Horváth Mária szerint a járványhelyzettől függetlenül sem ritka a szenvedélybetegek magas száma Erdélyben. A falvak világában, ahol a családi vagy közösségi esemény elképzelhetetlen alkohol nélkül, az alkohol fogyasztás gyakran a mindennapok részévé válik. Munka előtt, munka után, ha segít a szomszéd illik elővenni a házilag főzött pálinkát, házi készítésű bort. Az alkoholfogyasztás társadalmi elfogadottsága azonban befolyásolja az alkoholisták számát is. Amíg ugyanis az emberek számára elfogadott, hogy egyesek többet isznak a kelleténél, addig a visszaélésre és lassanként a függőség kialakulására is nagy a lehetőség.

Ehhez pedig hozzá kell tenni azt is, hogy az emberek nagyon sokáig nem látják be, hogy „baj van”, szenvedélybetegséggel küzdenek. Általánosságban elmondható ugyanis, hogy az embernek nehéz bevallania saját magának is, hogy az élete felett elvesztette a kontrollt. Rémisztő ugyanis ráeszmélni erre, ezért sokan nem is teszik meg, halogatják vagy sokáig azzal áltatják magukat, hogy ők majd előbb vagy utóbb meg tudják oldani egyedül is a problémát. Ez sajnos az esetek többségében nem jön össze.

„Az élet számos területén nehéz eljutni odáig, hogy beismerjünk valamit, ami nincs rendben az életünkben. A tagadás pedig ott van a függőségben, kéz a kézben jár egymással, ami még jobban megnehezíti, a szenvedélybetegnek a belátást, a segítségkérést” – mondta.

A szenvedélybetegség kialakulása során a függőség köre mellett (rövid távú kielégülés, hosszan tartó fájdalom, függőséghez vezető gondolkodásmód), a tagadás köre is kialakul.

- Az első fázisban ugyanis kevés jel utal arra, hogy valaki elindult a függőség útján.
- A második fázisban már vannak problémák de még mindig nem lát a beteg, direkt összefüggést a problémái és az alkoholfogyasztása között.
- Miközben előrehalad a függőség kialakulásának folyamata a személyiség is torzul, így a harmadik fázisban, amikor már a függő környezetében mindenki látja, hogy nagy a baj, maga a függő nem veszi észre, nem látja be.

Ilyenkor ugyanis a személyiség már olyan szinten sérült, hogy nem tud önmagára látni, különböző neurológiai károsodások eltorzítják a szenvedélybeteg valóságról alkotott képét. Ekkor már a racionális gondolkodást kizáró, előrehaladott betegségről beszélünk.



Mindeközben ránk köszöntött a járványhelyzet,

és ha vidéken az alkohol jelenlétét emeltük ki, érdemes megemlíteni azt is, hogy amíg vidéken a korlátozások alatt, az ember még viszonylag szabadnak érezheti magát, hisz természetes környezet veszi körül, van egy kertje ahová kimehet, elfoglalhatja ott magát. Addig a városi, nagyvárosi környezetben, amikor a szociális helyekre nem feltétlenül mindenkinek lehet kijárni, illetve a karantén és kijárási tilalom során az emberek a négy fal közé szorulnak, ez mindenképpen nagy feszültséget teremthet. A szakértő ennek érzékeltetésére az utóbbi időszakban tapasztalt házasságok felbomlását, kapcsolatok megromlását, hozta fel példának, amely növekvő tendenciát mutat, és jól érzékelteti, hogy az intenzív időszak mennyire előhozza belőlünk a bennünk lappangó érzéseket, frusztrációt, konfliktusokat.

Szerinte a rendkívüli idők mindenképpen kihívást jelentenek egy szenvedélybetegnek. Azok körében akik absztinensek, azaz egy ideje már nem élnek aktívan a függőségük tárgyával, megnőtt a veszélye a visszaesésnek, amelynek elsődleges oka a bezártság, az állandó feszültség, ami ezeket az időket jellemzi. Azoknál pedig, akik nem mondtak még le szenvedélybetegségük tárgyáról (alkohol és drogfogyasztás vagy más), azoknál a fogyasztás mértéke sokszorozódott meg.

2020-ban egyetemi kutatók egy Porstmouth-i csoportja szerint az alkohol értékesítése 291%-al növekedett a világjárvány idején.

Talán volt olyan terület, ahol pozitív hozadéka is volt!

Horváth Mária ebbe a kategóriába sorolta a játéktermek bezárását, ami a szerencsejáték függők közül azokra volt pozitív hatással, akik nem játszanak online, mert a lehetőség hiánya segítség volt abban, hogy absztinensek maradjanak. (Az online szerencsejáték függők esetében viszont szintén növekedést érzékeltek a szakemberek – szerk. megj.)

Románia továbbra is magára hagyja a szenvedélybetegeket, szemlélete szerint a gyógymód rá a pszichiátria és a gyógyszerek

Horváth Mária szerint más országokhoz képest Romániában még mindig nagyon kevés, alig 5-6 rehabilitációs otthon működik, és ezek mindegyikét alapítványok és nem az állam indította el. „Bár többször is szándékában állt a román államnak, végül egyetlen rehabilitációs központot sem indított el. Egyszerűen nem volt prioritás” – jelentette ki a megrázó tényt.

Kérdésünkre, hogy ez azért van-e, mert nem ismeri fel vagy nem néz szembe maga az állam se a problémával, és azzal, hogy változtatnia kellene, a szakember megjegyezte: bár már vannak változások Romániában még mindig a betegség szemlélet az uralkodó. Szerintük bármiféle függőség esetén (szerencsejáték, drog, alkohol stb.) a pszichiátria a megoldás. A csupán gyógyszeres, pszichiátriai kezelés után minimális számú függő marad hosszabb ideig józan. A Bonus Pastor munkatársai azonban azt vallják, hogy egy szenvedélybeteg felépülése egy életen át tartó folyamat. Az utógondozói támogató csoportban (vagy akár az anonim alkoholista csoportokban) a tagok fontosnak tartják bemutatkozáskor elmondani, hogy alkoholisták, szerencsjátékosok, akkor is ha már több éve nem aktív függők.

Hozzátette, a szenvedélybetegek felépüléséhez szükség van személyiségfejlesztő, készségfejlesztő terápiára, hiszen a függőség egy tünet a szenvedélybeteg életében. Megfelelő készségekre, megküzdési stratégiákra, utógondozói támogatásra, van szüksége, amivel felvértezve meg tud küzdeni szer nélkül a mindennapok kihívásaival.

Szerinte remény van rá, hogy az állam szempontjából is hasonló irányba fog változni a helyzet: Horváth Mária felhívta a figyelmet arra a kezdeményezésre, amelyet a Regina Maria, bukaresti Aliat klinikáján indított szenvedélybetegek számára, ahol az orvosi megközelítés mellett a terápiás megközelítés is jelen van

Akik mindent elveszítettek, többször halál közelbe sodródtak, menthetetlennek hitték magukat, mégis volt olyan, aki segíteni tudott rajtuk

Nagyon sokaknak piálással vagy xanaxszal, másoknak válással járt a járványhelyzet – állítja Gombola András, aki jelenleg a szerencsésebbek közé tartozik, csak a koronavírusos megbetegedése alatt érzett tehetetlenséget. Az aktív szenvedélybetegeken viszont megfigyelte, hogy mindenki megpróbálták valamibe belefolytani az érzéseit. Aki otthonába kényszerült, céljai szertefoszlottak, mert kirúgták vagy már tartalékait felélte, azok különböző módszerekkel, de hasonló céllal próbálták kezelni az intézkedések miatti összezártságot, feszültséget. Az általa ismert személyek közül a férfiak inkább piával, főleg a családanyák xanaxszal próbálkoztak „ellenni a kis világukban”, de másfajta tudatmódosító szerek is tényezők voltak az önpusztításban.

A szatmári születésű Gombola pár éve saját bőrén megtapasztalta, hogy mivel jár, ha valaki éveken keresztül keményen iszik, drogozik és úrrá lesz rajta az alkohol.

Az egykori vívóbajnok húsz évesen érezte úgy, hogy „nem azt kaptam, amire számítottam” a sportban. Hiába küzdött, nem tudott elég magasra emelkedni, az olimpiai szint messze fölötte állt. A siker utáni vágyát és az edzéseket az élvezetek hajszolása váltotta fel, és elkezdett masszívan inni, bulizni, ami több adrenalinnal járt számára. Az alkohollal és drogokkal telített éjszakákban a lebegést kereste, a pontot, ahol már semmi nem számít, ahol „kisütheti” az agyát. A magasság helyett azonban a mélyben találta magát. Destruktív viselkedésbe pedig lassan odáig fajult, hogy kirúgták munkahelyeiről, elvesztette felesége és környezet bizalmát. Kétségbeesésében többször halál közeli helyzetbe sodorta magát.

„A drog társaságfüggő volt, inkább az alkohol vette át az irányítást az életem felett. Hogy ezt mikor ismertem fel? Nem volt felismerés. Helyette kiégtem és mindenhonnan kirúgtak, nem volt ahol lakjak, és rengeteg sikertelen öngyilkossági kísérletem volt. Egy munkaképtelen ember, akinek egy fillérje sincs, senki nem bízik benne, és reménytelen az élete, mit tud csinálni? Az életből nem tudtam kiszállni, ezért kerestem egy helyet, ahol ellehetek” – tárta fel életének sötét fejezetét Gombola András. Az egykori vívóbajnok a Bonus Pastornál találta meg ezt a helyet, amelyet három hónap után tisztán hagyhatott maga mögött, legalábbis egy időre.



„Azt gondoltam megváltottam a világot”, de hamar rájött, hogy a józanság és a visszaesés között vékony a határ. Miután házasságát nem tudta rendbe hozni, visszaesett és az eddiginél is durvább ivászatba kezdett három hónapig. Ezután ismét a magyarózdi terápiás központban sikerült megálljt parancsolnia az alkoholfogyasztásának. Négy hónapnyi tisztaság után azonban összeszólalkozott a Bonus Pastor Alapítvány munkatársaival.

„Életem legmélyebb pontja nem az öngyilkossági kísérlet volt, hanem az, amikor a terápián utógondozói táborban voltunk és kirúgtak az otthonból, mert azt mondtam, a kereszténység nyálas, mű és álszent dolog. Ha pedig ilyenek a keresztények, én ebből nem kérek. A negyedik hónapnál jártam, már megszoktam az alkohol nélküli életet, ismét reménykedtem, hogy működni fog, és dolgoztam volna tovább, de elküldtek és továbbra sem volt hová menjek. Ezen a napon volt a megtérésem is, elkezdtem az Istennel veszekedni, perlekedni és ez valamit átállított bennem. Ezután szabadnak éreztem magam, amit egész éjszakán keresztül tartó sírás követett, azóta működöm” – mondta az edző, aki idővel megtanult felelősséget vállalni a hibáiért, bocsánatot kérni.

Gombola András megingása után újabb nyolc hónapot töltött Magyarózdon, azóta hét éve tiszta. Magyarországon kezdett új életet, ahol edzőként vívást tanít. Az évek során két könyve jelent meg, amelyben vívódásait tárta a nyilvánosság elé, hogy történetén keresztül másoknak is azt üzenje: van remény.

Aki megjárta a poklot, felépült, de most ismét nehéz akadályt gördítette elé a sors

Polyecskó Gábor szerint nagyon nagy nyomás és stressz nehezedik most a szenvedélybetegekre. Akik megpróbálnak tisztán maradni azoknak ezek a hatások nagyon megnehezítik a dolgukat. Az aktív alkoholisták pedig sokszor bezárt boltokra, üzletekre találnak, viszont egy függő valahogy biztosítani fogja magának a kellő adagot, hogy az elvonási tüneteit megússza – ez pedig azzal is járhat, hogy felraktároznak alkoholból, ami a kelleténél hamarabb elfogy. A kijárási tilalom, a bárok bezárása miatt pedig a társaság lehetősége is csökken, ennek hiányában pedig elkezdődhet a zugivás.

Polyecskó Gábor szenvedélybetegségének története húsz éves korában kezdődött és még húsz évig benne is ragadt. Előbb a barátokkal ivott, aztán már nem csak munka után, előtte is ivott. Majd az alkoholfüggősége alatt már társaság se kellett ahhoz, hogy igyon, zugivóvá vált. A közvetlen környezete ugyan tudott róla, hogy iszik, de nem annyit, mint amennyit ténylegesen bevitt a szervezetébe.

„A feleségem két sörről és két felesről tudott, de valójában tíz sör volt és tíz fél deci, és ez komoly anyagi teher volt. Elkezdtem lopni, csalni és hazudni, eladni dolgokat a lakásból. Durva dolgok történtek, amelyek állandó veszekedéseket váltottak ki. Amikor a gyerek megszületett, azt hittem meg fogja változtatni a kapcsolatunkat a feleségemmel és engem is, de nem így történt” – osztotta meg fájdalmas emlékét.



Végül mindent elveszített, amit egy ember el tudott: családot, otthont, munkahelyet, barátokat és kis híján az életét is. „A családom elkeseredve és tehetetlenül nézte hogyan tartok a pokol felé, szerettek volna segíteni, de nem tudtak, mert én nem engedtem” – emlékezett vissza.

A már orvosi kezelésre szoruló, végletekig legyengült szenvedélybeteget bátyja próbálta megmenteni azzal, hogy 2011-ben megkereste a Bonus Pastor munkatársait. „Én akkor már azon a szinten voltam, hogy nincs se Isten, se ember, senkire nem hallgattam. Halálra akartam inni magam, hogy vége legyen a szenvedésnek – mesélte Polyecskó Gábor. A Bonus Pastor ózdi rehabilitációs központjában tíz hónap alatt tanult meg józan maradni.

Azóta kísértései voltak, de visszaesése nem. Amit szerinte annak köszönhet, hogy idejét sikerült másra fordítania: új családjára, túrázásra és a munka mellett a nyaralásokra. Október 5-én volt tíz éve, hogy tiszta.

A szenvedélybetegségének leküzdése után azonban két és fél éve egy másik lassú és fájdalmas betegség támadta meg a testét, amelyet ráknak nevezünk. A daganatos betegség azonban ha a testét meg is betegítette, amiért hamarosan meg kell műteniük. A lelkét nem tudta, ismét harcba szállt, hogy legyőzze.


Előzmények:
- Ha Románia magára hagyja a szenvedélybetegeket, a társadalomnak kell proaktívabbnak lennie
- Senki sem az alkoholfüggőséget választja, hanem a felelősségvállalást odázza el
- Az erdélyi identitás és az alkohol
- „Az alkoholizmusomra hallgattam, amikor azt mondta, hogy csináld végig és halj meg!”
- Az alkoholfüggőséget nem lehet egy tablettával gyógyítani


Nyitókép:Artem Labunsky, Unsplash

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS