2023. március 29. szerdaAuguszta
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Lehet, hogy a sors akarta, hogy kétféle nemi szervvel éljem le az életem, de már elfogadtam magam”

Tőkés Hunor Tőkés Hunor 2021. szeptember 06. 11:32, utolsó frissítés: 11:37

A székelyföldi interszexuális Scherer Elisabeth-tel beszélgettünk, aki úgy érzi, valami mindig visszatartja attól, hogy műtét útján változtasson helyzetén.


Különös üzenet érkezett hozzám nemrégiben: egyik ismerősöm egy nem mindennapi történettel keltette fel az érdeklődésem, részleteket azonban nem szeretett volna elárulni. Helyette arra kért, keressem meg a történet főszereplőjét, aki szívesen elmeséli nekem az életét. A kolozsvári sámános interjúban már beszéltem arról a kíváncsiságról, amelyet erre a tabudöntögető beszélgetésre is magammal vittem egy olyan életút megismeréséréért, amelyre ritkán adatik lehetőség. (Ezt jól példázza az a magyarországi konferencia is, ahová az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala egyetlen Scherer Elisabeth-hez hasonló magyar személyt sem tudott meghívni.)

A nem olyan rég Kolozsvárra költözött Elisabeth élete tele van fordulópontokkal, megpróbáltatásokkal, amelyek azonban a fejlődéséhez is hozzájárultak. Ezek különböző formában és intenzitással mindannyiunk életében megjelenhetnek, egy dologban azonban az ő története teljesen eltér a megszokottól: Elisabeth ugyanis kétfajta nemi szervvel is rendelkezik.

Elisabeth története a kilencvenes években vette kezdetét Kézdivásárhelyen. Hormonális alapon képződött állapotával orvosai és szülei egészen addig nem szembesültek, amíg meg nem született. Állítása szerint, amikor megszületett és a szülész észrevette a rendellenességet, annyira meglepődött, hogy kiejtette a kezéből az újszülöttet. Egy asszisztens gyors reakciójának köszönhetően nem zuhant a földre, akinek sikerült őt elkapnia. A szülőket is drasztikusan érintette a két nemi szervvel rendelkező csecsemő. Ők egész gyermekkorában nem tudtak megbirkózni ennek a tényével, elfogadni sem tudták gyermeküket, és nevelésében nem akartak részt venni.

A szerző felvételeA szerző felvétele


„A kovásznai kórházban szült meg édesanyám. Édesapám azt mondta, hogy felőle vessenek az Oltba vagy a Feketeügybe, őt az én sorsom nem érdekli, és édesanyám is ezen a véleményen volt” – mondta ki a megrázó szavakat Elisabeth.

A házaspár kapcsolata idővel megromlott és válással végződött. Az édesanya Kézdivásárhelyen maradt, a német származású édesapa pedig visszament Németországba. Lányukkal annak 15 éves korában próbálták rendezni viszonyukat, aki ekkor már erre nem volt nyitott.

A kórházban hagyott csecsemőt helyettük idős nagynénje vette gondjaiba, aki úgy döntött, „embert farag” belőle. Táplálását természetes úton szerette volna biztosítani, mivel azonban az édesanya ettől elzárkózott, a nagynéni egy roma nőt fogadott fel, hogy saját anyatejével szoptassa a sokáig fiúként nevelt gyermeket. Utóbbit Elisabeth úgy írta le, hogy kiskorában nagynénje nem tudta eldönteni, hogy mit szeret jobban: „kocsikázni vagy babázni”. Ő viszont heteroszexuális nőként határozza meg önmagát. (És az interszexuális személyekről egyébként általánosságban is elmondható, hogy nemi jellemzőik, nemi identitásuk valamint szexuális irányultságuk között nincs bizonyított a kapcsolat.)



Nagynénje tíz éves korában kezdte el felvilágosítani Elisabeth-et.

„Tíz éves lehettem, amikor próbált rávezetni az állapotomra, és arra, hogy én ezzel együtt kell éljek. Azt mondta, ha majd nagyon zavar, felnőttként műtéti beavatkozással segíthetek rajta. Tinédzser korban eléggé zavart, mert nem tudtam ismerkedni. Heteroszexuális nőnek tekintettek, de a férfiaknak furcsa volt a két nemi szerv” – emlékezett vissza.

A rendkívüli jelenség megosztotta a székelyföldi kisváros lakóit, azok pedig, akik elfogadóan viszonyultak Elisabeth-hez, látszólag alulmaradtak azokkal szemben, akik állítása szerint kipletykálták, rossz szemmel nézték az utcán és többször is halálosan megfenyegették az ekkor még 14 éven aluli lányt. Mint mesélte, többek között azzal támadták, hogy fel kellene akasztani. Elisabeth a folytonos megalázások miatt önértékelési gondokkal küzdött, életét ilyen módon kilátástalannak érezte és öngyilkossággal is megpróbálkozott.

Elisabeth nem sokkal később megismerkedett egy férfival. Párja elfogadta őt állapotával együtt, és hozzá hasonlóan más kézdivásárhelyiek is túl tudtak lépni a külsőségeken az idők során, de mivel még mindig többen voltak azok, akik ellenségesen viszonyultak hozzá, nagynénjével közösen úgy látták jónak, ha olyan nagyvárosba költözik, ahol befogadóbbak az emberek.

Brassóban kezdett új életet, ahol nagynénje rokonainál élt az iskola befejezéséig. Itt már úgy vélte, nem nézték rossz szemmel az utcán, beolvadt környezetébe és végre olyan életet élhetett, amilyet szeretett volna. Ehhez azonban arra is szükség volt, hogy felismerje, az ártó jellegű személyeket ki kell zárnia az életéből. „Brassóban kinyílt a szemem, ahelyett, hogy megalázottnak érezném magam, figyelmen kívül kell hagynom őket. Aki szeret, az így is szeret, aki pedig nem, az elmehet a francba” – mondta.

Brassó után viszont újabb fordulópont előtt állt.

Egyetem helyett pedig úgy döntött, inkább külföldre utazik. Székesfehérváron vállalt munkát egy gyárban, hogy ezáltal Magyarországra ingyen kijusson, zsebében ugyanis csak 20.000 forint lapult, ami mai árfolyamban mindössze 278 lej. Elisabeth szokva volt a munkához: gyerekkorában nagynénje és rokonai mellett legfőképpen magára támaszkodhatott, ennek megfelelően az iskola után a kutyasétáltatástól kezdve a takarításon át a masszőrködésig mindenféle munkát elvállalt, hogy a tanszereket, a ruházatot kifizesse. Ennek ellenére a gyár nem az ő világa volt, amint tehette, tovább ment Budapestre, ahol először egy gyorsétteremben kapott munkát. Valamiért azonban ez sem volt az igazi, és bár elmondása szerint bármerre ment, szerették csípős, őszinte szókimondásáért, folyamatosan egyik kerületből a másikba költözött, nem találta a helyét.

Egy török étteremben dolgozott szakács kisegítőként, amikor jövendőbeli férjét megismerte. A férfi sokáig udvarolt neki, naponta bejárt az étterembe, hogy Elisabeth-et lássa. Egymásra találásuk viszont már csak akkor következett be, amikor a török étteremtulajdonos és egy ismerőse segítségével a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodában kapott állást. Itt végre először jól érezte magát, és elkezdte képezni magát, közben pedig a polgári esküvőt is megtartották.

Házasságuk azonban nem tartott sokáig.

A férfi ugyanis agresszíven viselkedett. Amikor részegen hazatért egy hajnali órában és szóváltásba keveredtek, mert elvitte azt az összeget, amellyel az adót kellett volna befizessék, a férfi indulatában beleverte a nő fejét a falba.

Elisabeth tarkója ekkor súlyosan megsérült, ennek valódi következményével viszont már csak akkor szembesült, amikor a férfit elhagyva visszatért Kézdivásárhelyre, hogy új életet kezdjen. Otthon ugyanis érezte, valami nincs rendben vele: látása és hallása gyengült, az érzékszervei tompák voltak és elkezdett hullani a haja. Amikor nagynénje pityókalevest főzött, és három nagy kanál só után sem érezte az ízét, úgy döntöttek felkeresnek egy orvost. Agydaganatot állapítottak meg nála.



Elisabeth szerint ez fejsérülésének a következményeként alakult ki nála. Akárhogyan is történt, a daganatot műteni kellett, amire közel három évvel ezelőtt Németországban került sor. A műtét költségének kifizetésébe volt férje is hangsúlyosan beszállt.

„Németországban egy másik személy is műtétre várt. Mindkettőnket nagyjából egy időben műtötték agydaganattal. Az orvosok azt mondták, nem tudják megígérni, hogy mindketten életben maradunk, ezért megbeszéltük, hogy bármelyikünk is maradjon életben, eltemeti a másikat. Az orvosok kilenc és fél órán keresztül műtöttek, nekem sikerült túlélnem” – mesélte elcsukló hangon.

A műtét után viszont újabb megpróbáltatás előtt állt, ugyanis rehabilitációra volt szüksége, mivel járása, beszéd- és íráskészsége kiesett. A német klinikán volt férjének édesanyja éjjel-nappal felolvasott neki, hogy a szavakat felelevenítse általuk. Az orvosi kezelés által a mozgását már részlegesen visszanyerte, beszédkészsége azonban akkor még nem javult meg. Úgy gondolja, hogy csak a nepáli gyógyfüves kezelésnek köszönhetően tért aztán vissza.

Németország és Ázsia után Elisabeth ismét a gyökereihez tért vissza, Kézdivásárhelyre, ahol miután több nyitott és pozitív személyt is megismert, lakást bérelt és nyitott egy rendelőt. Szeretett volna ugyanis egy újabb esélyt adni a városnak, és abban a szakmában elhelyezkedni, ami igazán foglalkoztatja és végigkísérte életét a gyerekkorán, Magyarországon és más országokon át: ez pedig a masszázs és a csontkovácsat volt. Munkája mellett viszont megismerkedett egy kolozsvári férfival, akivel komolyra fordult a kapcsolatuk. Ezért Kolozsvárra költözött, ami a munka szempontjából is jó lehetőségnek tűnt a számára.



Elisabeth azóta is Kolozsváron él és csontkovácsként dolgozik. Mint mondta, rendhagyó állapota Brassóba költözése óta nem különösebben befolyásolta az életét, de azért többször is eszébe jutott, hogy műtéti úton változtasson rajta, ez azonban eddig soha nem jött össze. Többször előjegyezték már műtétre az Egyesült Államokban, Thaiföldön, Szerbiában, de vagy lekéste az időpontot, mert nem talált taxit, vagy a repülőjárat nem indult, esetleg indult volna, de az autója elromlott és nem volt, aki elvigye a repülőtérre.

„Lehet, hogy a sors azt akarta, hogy úgy éljem le az életem, ahogy megszülettem, kétféle nemi szervvel, és így is kell meghalnom, de én már elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok” – vonta le a következtetést Elisabeth.

Nyitókép: Az alvó Hermaphroditosz, forrás: wikipédia

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS