2021. szeptember 25. szombatEufrozina, Kende
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Nem gondoltam volna, hogy olyan kapcsolatom lesz, amelyben nem az anyanyelvemen beszélek”

kérdezett:Mihály Kriszta Kinga 2021. augusztus 26. 11:29, utolsó frissítés: 11:29

A legnagyobb „konfliktusunk”, hogy Henry izlandi vulkánokról szeretné elnevezni a gyerekeinket, aminek én annyira nem örülnék... - Dávid Panni újságíróval beszélgettünk identitásról és többnyelvűségről.


Dávid Panni neve sokak számára ismerős lehet: megfordult már az Erdély Tv-nél riporterként, majd a Nőilegnél újságíróként, jelenleg pedig a csend/élet magazin főszerkesztője. Egyike azoknak, akik Erdélyben rendszeresen foglalkoznak környezettudatossággal, illetve tudatos életmóddal. Panni kalandokkal teli életének fontos állomása volt Izland, ahol megismerkedett német férjével, akivel a mindennapokban angolul beszélnek. A környezettudatos életmód is közös pont és témakör náluk. (Személyes blogját itt olvashatjátok).

A közösségi oldaladon említetted, hogy Izlandon dolgoztál másfél évig.

- Akkoriban egy utazási irodában dolgoztam, amit egy idő után meguntam, már nem találtam benne kihívást. Egyik barátnőm, aki Izlandon élt, szólt, hogy ahol ő dolgozik, oda keresnek még embereket. Így kerültem ki én is. Egy olyan vendéglőben dolgoztam, ami üvegház is, ahol egész évben paradicsomot termesztenek. Izland nagyon szép hely, a társaság is kellemes volt, az előre megtervezett egyéves időszak helyett másfél évet maradtam. Azért jöttem haza, mert nem akartam még egy telet ott lehúzni, mert az egy picit nehéz volt, de egyébként nem viselt meg annyira, mint ahogy számítottam rá.

Ha jól tudom, akkor Henryvel, a férjeddel is itt ismerkedtél meg?


- Igen, az nagyon vicces volt, mivel körülbelül két héttel azelőtt találkoztunk először, hogy hazajöttem volna. Az egyik lakótársamnak volt az ismerőse. Elkezdtünk beszélgetni, és már az elejétől kezdve olyan érzésünk volt, mintha régóta ismernénk egymást. Egyikünk sem akart akkor kapcsolatot, én készültem hazautazni, ő meg, mivel sarki idegenvezető, a Déli-sarkra tért vissza dolgozni. Aztán pár nap után igazán megkedveltük egymást, és úgy döntöttünk, hogy mégis szeretnénk adni egy esélyt a dolognak. Amikor hazautaztam, eljött velem Budapestig, ahol egy hetet töltöttünk együtt. Utána ő visszautazott Izlandra, onnan meg a Déli-sarkra, akkor kezdődött a távkapcsolat. 2020 februárjában elmentem és meglátogattam Argentínában. Azután márciusban beköszöntött a koronavírus, az országok határait lezárták, Henry meg úgy döntött, hogy Romániába költözik hozzám. Egyébként már azelőtt beszéltünk róla, hogy esetleg ideköltözhetne.

Izlandi táj. Fotók: Dávid PanniIzlandi táj. Fotók: Dávid Panni


Nem voltak nyelvi akadályok az elején? Vagy ez természetesen alakult?

- Amíg Romániában éltem, nem tudtam elképzelni, hogy egy olyan kapcsolatom lesz, amelyben nem magyarul beszélek a párommal. Aztán Izlandon megismertem egy családot, ahol az édesanya magyarországi és az édesapa román volt. Ők egymás között angolul beszéltek, a kislányukkal az édesanya magyarul, az édesapa románul. Ez így nekik nagyon jól működött, nekem meg ez volt az első alkalom, amikor azt mondtam, hogy jól van, akkor mégis lehet ezt így is. Henry német származású, viszont körülbelül 15 éve nem él Németországban, a munkájában pedig főként az angolt használja. Neki az már természetesebben is jön, mint a német. Az angol nekem sem jelentett gondot, hiszen Izlandon csak ezt a nyelvet használtam. Igazából ez soha nem jelentett akadályt, de persze előfordul, hogyha valami nem jut eszünkbe, akkor a Google Translate-et használjuk. De mondhatom azt, hogy egyfajta „lecsó” nyelven beszélünk, mert amikor Henry ideköltözött, megtanult néhány magyar szót is (például igen, nem, köszi stb.), és ezek benne vannak a mindennapi szóhasználatunkban is.

A kapcsolatotok során megtörtént vagy jelenleg is megtörténik az, hogy a férjedtől átvettél nemzeti szokásokat, hagyományokat vagy akár apró, mindennapi dolgokat?

- Mivel Henry itt él, ez talán neki lehet furcsább és nagyobb hatással a mindennapokra. Főleg az elején éreztem ezt, de még mindig vannak olyan dolgok, amelyeken elcsodálkozik. Nem tudom, hogy általános szokás-e Németországban, de ők például nem tartják annyira a kapcsolatot a rokonokkal, és nem annyira erősek a családi kötelékek, mint itt. Az esküvőszervezés kapcsán is például, neki furcsa volt az, hogy sok rokon volt a meghívottak között, ha rajta múlt volna, akkor csak mi lettünk volna és a szülők.

Ami az ételeket illeti, Henry kíváncsi és sok mindent szívesen kipróbál, a vinetta és a zakuszka például nagy kedvence lett. Egyébként nagyon szereti az itteni tájat, ilyen szempontból is hamar beilleszkedett. Nem gondolom azt, hogy nekem ez nagy különbséget adott. Magyar szakon végeztem, néptáncoltam és magyar faluban lakom. Ezek nagyon nagy és erős részei voltak az identitásomnak, de úgy érzem, attól kezdve, hogy kiköltöztem Izlandra, ezek kevésbé voltak fontosak. Ez azért is történhetett, mert sok külföldi barátom lett, vagy mert láttam, hogy sok minden van, amiben igazából nem számít, hogy milyen országból jössz. Szerintem nagyon sok esetben a nemzetiségtudat meg a határok igazából csak arra jók, hogy az embereket külön tartsák egymástól és a konfliktust gerjesszenek.

Egy másik dolog például, amit Henry nem ért, az a magyar-román konfliktus. Ezt nehéz elmagyarázni neki, főleg úgy, hogy eddig én sem igazán tapasztaltam meg a hátrányát annak, hogy magyar vagyok Erdélyben. Nekem nem voltak gyerekként, sem később olyan tapasztalataim, hogy például rám szóltak volna, hogy beszéljek románul. Vagy hogyha igen, akkor már úgy gondolkoztam, hogy nem zavart, mert tudtam, hogy amikor valaki nekem azt mondja, hogy Romániában élsz, miért nem beszélsz románul, az nem rólam szól, hanem őt zavarja valami, és őt minősíti. Ez egy olyan része az erdélyi magyar identitásnak, amit nehéz egy külföldinek átadni. De mivel én sem érzem azt, hogy engem ez a mindennapokban nagyon befolyásolna, ez nincs különösebb hatással a kapcsolatunkra.

Összességében szerintem ugyanazok a dolgok merülnek fel problémaként, konfliktusként, amelyek ugyanúgy megtörténhetnek bármelyik kapcsolatban. Igazából a legtöbb dolog szerintem a neveltetésből jön, és nyilván a neveltetést meghatározza az, hogy milyen országban nősz fel. Mivel a szüleink nagyjából ugyanaz a generáció, ezért nagyon sok mindent ugyanúgy csináltak, meg az is érdekes lehet, hogy milyen szerepet játszott mondjuk a kommunizmus az ő életükben. Ezek olyan dolgok, amelyekben szintén tudunk kapcsolódni. Valószínűleg a kulturális különbségek erősebbek lennének, hogyha Henry arab vagy amerikai lenne, de európai fehér emberként annyira nem érezzük ezt. Az értékrendünk nagyon hasonló, szerintem ez a legfontosabb.

Egyébként gyakran beszélünk arról, hogyan fognak ezek a dolgok működni, ha gyerekünk lesz. A legnagyobb konfliktusunk ezen a téren az, hogy Henry izlandi vulkánokról szeretné elnevezni a gyerekeinket, aminek én annyira nem örülnék. (nevet) Nem akarok ősmagyar neveket választani, de azért olyant igen, amit a nagymamám is ki tud mondani. Vagy, hogy egy magyar és egy nemzetközi neve is legyen. Ha itt fogunk élni, és ha a gyerekeink itt fognak iskolába járni, ha nagyon furcsa neveket adunk nekik, akkor az lehet, hogy megbélyegzi őket.

Most úgy gondoljuk, hogy majd én magyarul beszélek a gyerekekkel, Henry meg németül, mi ketten meg továbbra is angolul fogunk beszélni. Hogy ezt majd mennyire tudjuk következetesen csinálni, az majd a későbbiekben kiderül. Lehet nehézkesen tanul meg majd a gyerek beszélni, viszont, ahogy fentebb, az izlandi családnál is említettem, a kislány soha nem keverte a két nyelvet és mindkettőt tökéletesen beszélte, az angolt is értette, sőt, az oviban már izlandiul is tanult beszélni. Vannak pozitív példák körülöttünk, ezért nem aggódunk emiatt.

Elkezdett-e érdekelni a német kultúra miután megismerkedtetek? Olvasol-e például németül?

- Az iskolában körülbelül 10 évig tanultunk németül, és szavakat tudok, meg értek is, de beszélni nem tudok. Nem szeretem a hangzását, szóval ilyen szempontból soha nem vonzott. Henryt gyakran hallom németül beszélni, amit most már megszoktam, és most már nem ódzkodom a hangzástól annyira, de egyelőre nem ástam bele magam. De az az igazság, hogy Henry sem érzi „igazi” németnek magát. Ő azt mondja, hogy a temperamentum és a szokások szintjén, miután 15 évet ott élt, inkább érzi izlandinak magát.

Vannak ezek a sztereotípiák, hogy a németek nagyon pontosak, pesszimisták és szeretnek panaszkodni, Henry-re ez nem jellemző. Nem is szeretne Németországba visszaköltözni, mert úgy érzi, hogy már nem áll annyira közel hozzá. Megszerette Erdélyt is, de már mielőtt találkoztunk volna, úgy volt vele, hogy számára a nemzetiségtudat annyira nem fontos vagy meghatározó dolog.

Családodban vagy barátok között gondot okozott az, hogy angolul beszéltek? Elítéltek, vagy megtörtént az, hogy valaki épp emiatt tanult meg angolul?

- A szüleimmel vicces volt, mert amikor először mondtam nekik, hogy van ez a férfi, és ő német, annyira nem vették komolyan a dolgot. Viszont, amikor 2020 márciusában ideköltözött, első perctől nagyon beillett a családba. Apukám egy hét után azt mondta, hogy furcsa, mert olyan érzése van, mintha mindig itt lakott volna, annak ellenére, hogy az én szüleim nem beszélnek angolul. Ők nem tudnak egymással beszélni, anyukám egy pár szót tud, de kézzel-lábbal, mutogatással és sok esetben Google Translate-tel kommunikálnak egymással. Most a szüleim elkezdtek angolul tanulni, nem csak emiatt, hanem mert amúgy is egy előny. A húgom beszél angolul, de ő nem él velünk, a nagyszüleim nyilván nem értik a nyelvet.

Ettől függetlenül többnyire pozitívak a visszajelzések a faluban is, ahol élünk, mert Henry nagyon barátságos és mindenkinek köszön az utcán, jó hangosan, s még az idősek is szokták mondani, hogy milyen udvarias. A barátságok kialakításánál is fontos lehet ez a nyelvi szempont, mert nyilván olyanokkal barátkozunk, akik beszélnek angolul. Vagy az én baráti társaságomból azokkal tartjuk szorosabban a kapcsolatot, akikkel együtt is tudunk kommunikálni. Azért a mi korosztályunk, főleg a városon élők, többnyire beszélnek angolul, úgyhogy ez nem szokott különösebb fennakadást okozni. Olyankor viszont felmerülhet ez a nyelvi probléma, amikor hivatalos ügyekben kell intézni valamit, és akkor nekem mindig mennem kell Henryvel, ha papírokat kell rendezni. Amiatt, hogy ő nem román állampolgár, a házasságkötéshez is a papírok összeszedése bonyolultabb volt, és mindenhová kellett a hivatásos tolmács.

Panni férjévelPanni férjével


Úgy vettem észre, hogy mindkettőtökben közös a környezettudatos életmód is.

- Henryt a megismerkedésünk előtt is érdekelte ez a téma, meg azért is szereti a jelenlegi munkáját, mert a hajókon, ahol dolgozik, a turistákat kiviszik a Déli-sarkon meg az Északi-sarkon a szigetekre állatokat nézni, és előadásokat is tartanak a globális felmelegedés hatásairól. Ott ez nagyon látványos. Henry azt mondta, hogy érződni szokott a vendégeken, hogy sokan közülük, akik esetleg azelőtt nem is gondoltak ezekre a dolgokra, amikor már ott vannak és élőben látják, elgondolkodnak a döntéseik következményein. Nagyon erős hatással tud lenni rájuk ez az élmény.

Engem Izlandon kezdett el ez érdekelni, és aztán a közös életünkben meg igazából én vagyok az, aki a hétköznapokban jobban próbál erre figyelni. Például arra, hogy kevesebb egyszer használatos műanyagot vegyünk. Én vegetáriánus vagyok, és nagyjából ő is, igazából itthon mindketten azok vagyunk, de ha máshová elmegyünk, ő megkóstolja a húst is. Vagy ha a szüleim valamit készítenek, akkor megeszi. Mindkettőnk számára fontos, hogy törekedjünk a környezettudatosságra, de nem hiszünk a végletes megoldásokban, és az extrém aktivizmusban sem.

Akkor ez azt jelenti, hogy most már az identitásod része ez az életmód.

- Igen, így van. Ezért is nehéz a magazinos munka, mert minden cikk, amit elolvasok, amire készülök, és amivel foglalkozok, meg a napi szintű munka ezzel a projekttel is, mindig abban a gondolkodásmódban tart, hogy itt a világvége és valamit tenni kellene. Ez egy nagyon kemény érzelmi munka, nagyon fárasztó tud lenni, és nem olyasmi, amit a nap végén leteszek, hazamegyek, és többet nem érdekel, hiszen a magánéletemben is törekszem rá, hogy felelősséget vállaljak, és megtegyem, amit tudok.

Szerinted lehetne megoldás a globális felmelegedésre? Ha igen, mi lenne az?

- Szerintem csak úgy tudjuk megoldani, hogyha mindenki először saját magával rendbe teszi a kapcsolatát, és hogyha egymással is picit kedvesebbek tudunk lenni. Több időt kellene fordítanunk a befelé figyelésre, de arra is, hogy megismerjünk más kultúrákat, megismerjünk más élethelyzetben levőket, és empátiával próbáljunk meg egymás és magunk felé fordulni. Innentől kezdve pedig már lehet közös megoldásokon dolgozni. Persze, hogy mindenki megteheti a saját részét, de egyenként nagyon kevesek vagyunk, és csak az összefogásból lehet látványos eredmény. A politikumra és a nagy cégekre is csak így lehet hatást gyakorolni. De ehhez az is kell, hogy ne butaságokon vitatkozzunk egyfolytában, hanem a jót lássuk meg egymásban és a közös célt.

Nyitókép: Henry Páll Wulff

Az interjú az újságírószakos hallgatók a másság, multikulturalizmus, többnyelvűség témakörében készített interjúsorozatának része, amelyek a Spectator Média Szakkollégium projektjének keretében készültek.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS