2021. szeptember 25. szombatEufrozina, Kende
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Folyamatosan szorongok amiatt, ami most Romániában és Magyarországon zajlik” – LMBTQ-s kisebbségieket kérdeztünk

Tőkés Hunor Tőkés Hunor 2021. augusztus 19. 11:58, utolsó frissítés: 11:58

Az erdélyi LMBTQ+ közösség tagjait kérdeztük az őket érintő diszkriminációról és arról, hogy az elmúlt időszak eseményeit tekintve, milyen esélyeket látnak arra, hogy Románia számukra élhetőbb hely legyen.


20 év telt el a hírhedt 200-as cikkely hatályon kívül helyezése óta, amely évfordulót a kolozsvári Pride (amelynek felvonulása vasárnap lesz) is témájává választott. Ennek, és a közelmúltban felerősödött homofób kampányok apropóján készítettünk körképet az erdélyi LMBTQ közösség tagjaival, anonimitást biztosítva számukra, mert kíváncsiak voltunk, hogyan látják most a helyzetüket, és a romániai és magyarországi közéletben tapasztalható, őket érintő tematizálást.

Románia egyébként évtizedek óta halogatja az LMBTQ személyeket érintő (főleg jogi) kérdések rendezését, a homofób hangok leghangosabb skandálói között pedig ott van az ortodox egyház is, amelynek kártékony tevékenysége mind a családról szóló népszavazáshoz, mind pedig az iskolai szexuális oktatás bevezetése elleni hadjárathoz is köthető. Az elmúlt hetekben pedig az eddig a szexuális irányultságot érintő, jogi kérdésekben valamivel előttünk járó Magyarországon elfogadták azt a homofób törvényt, amely a pedofíliával mossa össze az LMBTQ személyeket, és amelynek kapcsán "gyermekvédelminek" nevezett népszavazást is készülnek szervezni. A homofób törvénykezést a román szélsőséges párt mellett az RMDSZ színeiben parlamentbe jutó, néppártos képviselő is lemásolná, amely kapcsán a szövetség eddig nem foglalt állást, vagyis nem is határolódott el tőle, ellenben azt bejelentette, hogy támogatja a kettős állampolgársággal rendelkező romániai magyarok részvételét a magyarországi népszavazáson.

„Ha a döntéshozók tisztában vannak a felelősségükkel, hogyan fognak elszámolni a lelkiismeretükkel?” – teszi fel a kérdést rögtön az első alanyunk, aki leszbikusnak vallja magát. Az ő véleményét ismerhetitek meg elsőként:

Az LMBTQ-közösség tagjaként folyamatosan szorongok amiatt, ami most zajlik Romániában és Magyarországon. Egyszerűen érthetetlen, miért igyekszik mindkét ország kormánya, törvényhozása azon, hogy állampolgárai elég tetemes hányada rosszul érezze magát. Hogy ne tudjon kiteljesedni, hatékonyan dolgozni, hogy az első adandó alkalommal elhagyja az országot. Értékes munka tűnik el így a gazdaságból!


Kolozsváriként például, ha dolgozom és havonta megkeresem a bruttó átlagbért (júniusban például 5800 lej volt) – ennyit ér a munkám –, évente 69.600 lej jövedelmet realizálok, amely mind egy szálig visszakerül a gazdaságba, hiszen elköltöm, így járulva hozzá a GDP növeléséhez. Gondoljunk bele, ha elhagyom az országot, hány millió, milliárd lejtől esnek el azok, akik itthon maradnak. De értékes munka tűnik el a gazdaságból akkor is, ha a folyamatos bántás miatt nem tudok hatékonyan dolgozni. Kinek jó ez?

A kormányoknak, a parlamenteknek a köz javát kéne szolgálniuk, hiszen máskülönben nincs létjogosultságuk, ezért hatalmaztuk fel őket. Amikor meghoznak egy döntést, az lenne a minimum, hogy tudományosan, racionálisan megvizsgálják, hogy egyáltalán szükség van-e arra a tervezett lépésre és valóban a köz javát szolgálja-e az intézkedés.

Hány meg hány tanulmány, kutatás született már arról, hogy a homoszexualitás nem betegség: nem lehet elkapni attól, mert valaki hall róla, érti, hogy miről van szó, és akkor sem lesz meleg valaki, ha mindeközben kiskorú. Mégis a döntéshozók úgy tesznek, mintha ezek a tanulmányok, kutatások nem léteznének, galád és végtelenül gyomorforgató módon a hatalom megtartása miatt visszaélnek azzal, hogy az állampolgároknak nincsenek megfelelő ismereteik a melegségről.

Miért is lennének, hiszen ha nem vagyok benne, nem foglalkozom vele. Az iskolában ugye, a diákok nem hallanak róla, mert nem beszélünk róla, tehát nem csoda, hogy sokan nem tudják, valójában miről van szó. Ártatlan embereket bélyegeznek meg és érik el, hogy egyre rosszabbul érezzék magukat, és ez számomra égbekiáltó!

Nem tudom, tisztában vannak-e a döntéshozók a felelősségükkel, ha nincsenek, akkor mit keresnek a döntéshozásban, ha meg tisztában vannak, akkor kérdés, hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel, ha van egyáltalán lelkiismeretük.


Egy biszexuális nő tapasztalatai szerint,

mint minden kisebbség, az LMBTQ+ közösséget is éri bizonyos mértékű elnyomás, ami önmagában is elég elszomorító, de ennél kétségbeejtőbbek az olyan közösséget érő támadások, mint a 2018-as népszavazás a család fogalmának alkotmányos meghatározásáról, illetve az ehhez hasonló történések, amelyek csak tovább mélyítik a szakadékot a kisebbség és a többség között.

Biszexuális nőként úgy érzi, ő még könnyű helyzetben van a szexuális kisebbségek többi tagjához képest, nincs oka a panaszra, viszont ehhez elengedhetetlen a 100 százalékos önelfogadás.

Mások esetében viszont sok felháborítóbb történetet ismer, olyat is hallott, hogy a szülő fenyegette meg a gyermekét: „fiam, ha megtudom, hogy meleg vagy, kitagadlak a családból” – amit tényleg komolyan is gondolt, amikor ezt mondta. Hozzátette, a családjukban nemrég született egy kisfiú, és a szülők már most attól rettegnek, de nagyon, hogy meleg lesz... – ami szerinte szörnyen elszomorító, és nem is az ő szexuális irányultságához kötődik, hisz a családtagjai nem tudják, hogy biszex.

Szerinte Románia – sajnos – még távol áll az emberséges viselkedéstől, az LMBTQ+ közösséget nem diszkriminatív módon érintő törvényektől, avagy a megkülönböztető törvénykezés feloldásától. A jelenleg aktuális és tervezett törvények, határozatok pedig így többnyire negatív hatással vannak rájuk, ezért kevesen tudnak LMBTQ+ emberként teljes, boldog életet élni, amit abszolút igazságtalannak tart, mert például milyen alapon korlátozzák a melegek házasságát... Ugyanakkor úgy vélte, Romániában azért is nincs szexuális nevelés az iskolákban, mert sok szülő feleslegesnek tartja, vagy egyenesen ellenzi a bevezetését. Pedig elengedhetetlen lenne az iskolai szexuális nevelés, amelybe bele tartozik a homoszexualitásról szóló valódi, objektív tények közlése is, mert ha egy meleg kamasz ilyenben részesül, akkor biztosan könnyebben fogadja el magát, ha pedig bármilyen más gyermek hall ilyesmiről, általa emberségesen tudja kezelni, ha bárkiről kiderül a környezetéből, hogy meleg.

Magyarországon viszont a hatalmon levő vezetők is nehezen tolerálják az LMBTQ+ közösség tagjait: az eredetileg a gyermekeket védeni hívatott, pedofilellenes törvényt összemosták a homoszexualitással. Mindkét országban ott kezdődik a probléma, hogy a kormányok negatívan, elutasítóan állnak a társadalmi kérdéshez: ellehetetlenítik az életet, főleg azon meleg párok számára, akik szülők szeretnének lenni.

Ő mindenféle szélsőségtől elhatárolódik, így azt sem tartja helyénvalónak, ha valaki a bármilyen másságával provokálja az embereket, viszont bármit, amit heteró emberként megtehet, párként (pl. nyilvánosan kézenfogva sétálni) magától értetődő kellene legyen, hogy ezeket – az emberi egyenjogúság elvén – az LMBTQ+ identitású emberek is szabadon megtehetik.

„Erdélyi Ganümédész”: melegként Erdélyben

Egy 30 éves meleg férfi is megosztotta velünk szempontjait. Ő azt mesélte, másfél évtizeddel ezelőtt, kamaszként kezdett el a „meleg világ” iránt érdeklődni, és az ortodox egyház szexuális nevelés elleni kampánya kapcsán ironikusan azt is megjegyezte, hogy akkor sem voltak felvilágosítva a fiatalok a homoszexualitás kapcsán (azaz ez nem lehetett befolyással rá, mint azt egyesek a felvilágosítás kapcsán állítják), ő azonban a tornaórán nem a lányokat, hanem az iskola „szépfiúit” és a padtársát nézte, és azt is tudta, hogy ez mit jelent. Tíz évvel ezelőtt azonban még a kolozsvári meleg társkeresők profiljai között is alig volt olyan, amelyet fotóval, arcképpel láttak el: a többség még meleg környezetben is félt felvállalni a nevét, az arcát, az identitását.

Meglátása szerint rengeteg meleg heteró házasságban él kettős életet. A "hétköznapok Szájer Józsefjeivel" ellentétben viszont az új generáció tagjai már könnyebben felvállalják a melegségüket. Ezért szerinte nagyvárosban melegnek lenni ma már nem annyira nehéz, de sajnos úgy Erdélyben, mint Magyarországon a kisvárosok, falvak meleg emberei csakis a bujdosásra számíthatnak, vagy elvándorolnak az ország 2-3 olyan nagyvárosába (pl. Bukarest, Kolozsvár, Temesvár), ahol valamilyen szinten meg tudják élni szexuális irányultságukat. Jogilag ugyan Magyarország jobban áll az élettársi kapcsolat jogának biztosítása miatt, de az ottani tendenciák és a romániai társadalom radikalizálódása (AUR, Koalíció a Családért mozgalom stb.) nem jó irányt mutatnak. A fiatal generációk nagy része megértőbb lesz és a jövő szempontjából ez élhetőbb társadalmat vetít előre, de egyelőre a politikum sajnos nem jó tendenciákat mutat. Az elkövetkező néhány évben ez forró témája lesz a romániai és magyarországi társadalomnak.

Székelyföldön bujkálnak az LMBTQ emberek

Egy székelyföldi meleg férfi szerint az LMBTQ+ közösség tagjainak élete háttérbe van szorítva Romániában. A társadalom egyszerűen még nem elég nyitott ahhoz, hogy elfogadja a normálistól, a megszokottól eltérőt, így a szexuális kisebbségeket sem tolerálják, sőt tapasztalata szerint a helyi lakosság nagy része el is ítéli azokat, akik felvállalják.

Őt személyesen nem érte ilyen jellegű támadás, mert 32 éves kora ellenére senki nem tudja róla, hogy meleg. Általában, ha felhozzák ezt a témát, akkor viszont mindenki ítélkezik az LMBTQ emberekről, így nem is igazán van olyan közeg, ahol felvállalhatná, megélhetné másságát. Hozzá hasonló „rejtőzködők” pedig sokan vannak még Székelyföldön is.


Merre tartunk?

Az elmúlt két évtized alatt bár történtek előrelépések a szexuális kisebbségek tekintetében, felmérések azt mutatják, hogy Románia még mindig az egyik legrosszabb hely az LMBQ+ közösség tagjai számára. Azaz még mindig sokan kell titokban tartsák szexuális beállítottságukat, és érzik magukat megkülönböztetve, diszkriminálva, megbélyegezve, költöznek el emiatt külföldre, hogy ezt elkerüljék, vagy tragikus esetekben saját kezűleg vetnek véget életüknek.

Társadalmi szinten szemlélve a történteket azt látjuk, hogy Románia még a legalapvetőbb lépéseket sem szeretné megtenni azért, hogy ezen változtasson. Az Európai Unió által is elvárt élettársi kapcsolat elfogadását például évtizedek óta halogatja, pedig ezzel a döntéshozók olyan fontos kérdésben nyújtanának megoldást, mint az öröklés, a banki hitel és a kórházi ellátás, amelyekre a házasodni nem kívánó, élettársi kapcsolatban élő heteró párok is igényt tartanának. Pár évvel ezelőtt pedig az ortodox egyház és a szélsőséges alakulatok - Magyarországhoz hasonlóan - nálunk is az alkotmányba szerették volna foglalni - egy népszavazás útján -, hogy azonos nemű párok ne házasodhassanak. De nem csak a család intézményét szerette volna kisajátítani az egyházak egy része és homofób szövetségeseik. A régóta "hiánycikknek" számító szexuális oktatás bevezetése köré is manipulatív ellenállást szerveztek, azzal érvelve, hogy az majd LMBTQ-propaganda lesz.

Mindeközben pedig Magyarországon új törvény született, amely a pedofíliával mosta össze a szexuális kisebbségeket, és megtiltotta a homoszexualitás bármilyen formájú megjelenítését 18 év alatt, az arról szóló felvilágosítást az oktatásban. Ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítette, hogy az LMBTQ közösség tagjai bármilyen segítséget kapjanak az iskolában, illetve a pedofíliával való támadhatóságnak tette ki azokat a felnőtteket, akik szexuális irányultságukban különböznek heteroszexuális társaiktól. (Az újabb gumicsont pedig a témában, a az úgynevezett "gyermekvédelmi népszavazása", amelyet azután jelentettek be, hogy az EU vezetői is kifogásolták a cikkely LMBTQ embereket negatívan diszkrimináló részeit.)

A 200-as cikkelyt a rendszerváltást követően Romániában még hosszú ideig megtartották. A Ceușescu-féle törvényt 1968-ban iktatták be és eltörlése helyett 1990 után számtalan változáson ment keresztül, míg 2001 júliusában ténylegesen kivették a jogrendből. A jogszabály értelmében az azonos nemű személyeket öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtották közterületen való „közszeméremsértő viselkedés” miatt.

Romániában egészen 1996-ig várni kellett ahhoz, hogy az egyetemes emberi jogokért küzdő ACCEPT civil szervezet megpróbálkozzon azzal, hogy eltöröljék a büntetőtörvénykönyvből a 200-as cikkelyt. Ez végül 2001-ben valósult meg, elsősorban azért, mert ekkoriban Románia Európában az utolsó olyan államok közé tartozott, akik büntették az azonos neműek kapcsolatát.

2005-ben jelent meg az első olyan javaslat, amely az azonos neműek házasságára vonatkozott, amire válaszul a konzervatív oldal képviselői (főleg egyházi vonalon), 2011-ben módosították a polgárjogi kódexet, rögzítve benne, hogy a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából létrejövő intézmény.

Remus Cernea 2013 óta rendszeresen próbálkozott az élettársi kapcsolat törvényesítésével, ő azzal érvelt, hogy Romániában több mint 800 ezren élnek együtt, de nem kötnek házasságot, akiknek a kapcsolata nincs semmilyen formában elismerve. Megjelentek tehát az első élettársi kapcsolatra vonatkozó törvénytervezetek, amelyek Remus Cernea mellett többek között Csoma Botond RMDSZ-es képviselő, Victor Negrescu ex-európai ügyekért felelős PSD-s miniszter, illetve Oana Bîzgan független politikusok nevéhez fűződtek.

A törvénytervezetekre válaszul, 2015 végén elindult a Koalíció a családért kezdeményezésének aláírásgyűjtése, az alkotmánymódosítás céljából. Az ortodox egyház által támogatott kezdeményezés az alkotmány 48. cikkelyének első bekezdését szerette volna úgy módosítani, hogy a család fogalmát egy nő és egy férfi kapcsolatára leszűkíteni. Ez akkor a népszavazás érvénytelensége miatt nem jött össze, de az erről szóló diskurzust így is évtizedekkel vetette vissza.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS