2021. június 22. keddPaulina
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Idén már lesznek fesztiválok, de azért nagy, összeölelkezős tombolásra ne számítsunk

G. L. 2021. május 21. 11:07, utolsó frissítés: 12:47

A szervezők többsége már felállt a startvonalra, de az idő előrehaladtával egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a még mindig tisztázatlan szabályozás miatt.


Az Electric Castle már bejelentette, hogy idén nem lesz fesztivál. Az indoklásukban a kiszámíthatatlan hatósági szabályozás mellett azt is említik, hogy a külföldi fellépők több esetben is lemondták vagy átszervezték a turnéikat, így nem mindenki jött volna el, akit szerettek volna.

Az Jazz in the Park szervezői eközben megerősítetettek, hogy szándékukban áll szeptember elején fesztivált tartani, sőt az új helyszíneket is bejelentették. A két esemény között nem csak méretben van különbség. Az EC tervezett júliusi időpontjára a múlt pénteken a hatóságok közzétették a javaslataikat a szervezési feltételekről, amelyek enyhén szólva nem kedvezők a rendezvényszervezőknek. Ezzel szemben a Jazz in the Park tervezett szeptemberi eleji időpontjával kapcsolatban még nincs törvényi szabályozás, így egyelőre reménykedhetnek, hogy kedvezőbb lesz a szempontjukból.

Az illetékes hatóság múlt pénteken jelentette be a nyári lazítási forgatókönyv-javaslatát. Vagy legalábbis valami olyasmit, mert inkább tűnik úgy, mintha ezzel szeretnék oltásra buzdítani az embereket, lévén, hogy szinte minden a következő három hónapban esedékes lazító intézkedést úgy vezetnek fel, hogy akkor fogják majd bevezetni, ha megfelelően alakul az oltáskampány. Ezen kívül természetesen az incidencia (a megelőző két hét összes esetszáma a lakosság számához viszonyítva egy adott területen) értékeket is a feltételek között említik. És nem csak a fesztiválokat szabályozzák így, hanem például az esküvőket is. A szabadtéri rendezvényekre (mint a fesztiválokra) a következő forgatókönyv érvényes:

* május 15-től maximum 500 fő részvételével lehet kulturális eseményeket szervezni.
* június 1-től maximum 1000 fő részvételével lehet kulturális eseményéket szervezni.


* július 1-től maximum 2500 fő részvételével lehet kulturális eseményéket szervezni.
* augusztus 1-től maximum 5000 fő részvételével lehet kulturális eseményéket szervezni.

A feltételek között az is szerepel, hogy a településen az incidencia 3 ezrelék alatt van, illetve minden résztvevőnek biztosítani kell a távolságtartáshoz szükséges 2 négyzetmétert.

Az Untold szervezői nyomást próbálnak gyakorolni a kormányra

Az Untold és a Neversea szervezői sem sok jót remélnek. Az említett fesztiválok kommunikációs igazgatója, Edy Chereji már a hétvégén azt nyilatkozta, hogy a hatóságok javaslatai egyszerűen nem alkalmazhatóak a fesztiváljaik esetében, teljesen életszerűtlen a résztvevők közötti távolságtartás és a 2 négyzetméternyi terület előírása. Már akkor azt mondta, hogy nem sok esélyt lát arra, hogy idén meg tudják szervezni a fesztiválokat. Aztán szerdán - szemrehányások közepette - be is jelentették, hogy a résztvevők szempontjából az ország második legnagyobb fesztiváljának számító Neverseat nem tudják megszerezni az eredetileg tervezett időpontban, július 8-11. között. Azt írják, hogy a hatóságok múlt heti bejelentése, amelyben augusztusig szabályozzák a szabadtéri rendezvények szervezését, egyszerűen lehetetlenné teszi a fesztiválszervezést.



"Kevesebb mint két hónappal (a tervezett) kezdés előtt a közzétett szabályrendszer semmiféle kiszámíthatóságot és egyértelműséget nem ad a kulturális rendezvények jövőjével kapcsolatban. Ilyen körülmények között a fesztivál szervezői kénytelenek átütemezni a júliusra tervezett kiadását egy új idei időpontra" - írják, hozzátéve azt is, hogy remélik a hatóságok újragondolják a javasolt szabályokat. Az új időpontról még egyeztetnek a fellépőkkel, hogy mikor lenne számukra is megfelelő.

Ugyanakkor ismét hangsúlyozzák, hogy szerintük biztonságosan lehetne fesztivált szervezni úgy is, ha csak olyanok vehetnek részt az eseményen, akik már megkaptak az oltást, esetleg antitest-teszttel tudják igazolni, hogy védettek vagy közvetlenül a fesztivál előtt végzett tesztjük negatív lesz. Ehelyett hozták a hatóságok a korábban már említett szabályokat. Emellett arra kérik a hatóságokat, hogy legalább augusztustól garantálják, hogy az említett feltételekkel lehet fesztivált szervezni.

"A tavalyi szünet után minden eddiginél jobban szeretnénk találkozni a fesztiválon. Ezért úgy döntöttünk, hogy más időpontban szerezzük meg 2021-ben, addig pedig reméljük, hogy olyan szabályokat hoznak, amelyek lehetővé teszik a tevékenységük végzését, mert a jelenlegiek ellehetetlenítik számukra a munkát" - írják a Neversea szervezői, akik ismételten arra kérik a hatóságokat, hogy támogassák azzal a kulturális ipart, hogy a lehető legegyértelműbb szabályokat hozzák (és kommunikálnak) nagyon gyorsan, amelyek tényleg hozzájárulnak a romániai kulturális tevékenységek folytatásához. Majd nyomatékosításként megjegyzik, hogy a Neversea fesztiválnak 9000 munkatársa és több mint 500 beszállítója van. Egyébként már tavaly bevezették az anytime jegyeket és bérleteket, amelyek majd az új időpontban is felhasználhatóak lesznek.

Egyértelmű a szervezők részéről a törekvés, hogy azt szeretnék, az Untold tervezett augusztus eleji időpontja maradhasson, és ezért a lehető leghamarabb fogadja el az illetékes hatóság a javaslatukat. Ennek megfelelően annak elhalasztásáról egyelőre még nincs hír, csak annyit írtak az Untold Facebook-oldalára, hogy hosszú és nehéz a várakozás, és most eljött az ideje, hogy a rajongók újra átéljék a fesztivál varázsát és egyedi élményét, majd azzal folytatják, hogy mindannyian azt remélik, hogy még idén megtörténhet. A szervezők pedig minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy idén is megnyílhassanak a fesztivál kapui.

"Hisszük, hogy együtt varázsolhatunk, és van remény a hatóságok részéről arra, hogy augusztus elseje után nagyszabású eseményekre kerülhet sor. Mi és az UNTOLD több mint 1000 beszállítója és 15000 munkatársa vágyik arra, hogy úja együtt legyen mindannyiótokkal" - írják.


"Az 5000 fős létszámkorlátot a magunk részéről elfogadhatónak tartjuk,

hiszen szervezőcsapatunkkal már az év elején megállapodtunk arról, hogy mindenképpen maximalizálni szeretnénk naponta a rendezvényre belépők számát" - magyarázta a megkeresésünkre Gazdag Balázs, a torockói Double Rise fesztivál szervezője. De megjegyezte azt is, hogy más rendezvényeknek nem biztos, hogy ez megfelelő, sőt akár még diszkriminatív is lehet az, hogy a szabadtéri sportrendezvényekre akár 12 ezer ember is bemehet, míg a kulturálisra csupán 5 ezer. Szerinte a legnagyobb probléma nem is a nézőszám korlátozásával van, hanem a pontos szabályozás hiányával.



"A fő problémát jelenleg inkább abban látom, hogy május végéhez közeledve még mindig nincsen teljesen pontos iránymutatás például a beléptetési vagy jegyvásárlási szabályokat illetően, ami nagyban megnehezíti a felkészülésünket. Igyekszünk maximálisan alkalmazkodni a jogszabályi keretekhez, azonban előbb pontosan tudnunk kéne, hogy mik is azok, és ami még problémásnak tűnik, hogy nem csak mi, rendezvényszervezők nem tudjuk a pontos keretrendszert, de az eddigi bejelentések alapján nagyon úgy tűnik, hogy a döntéshozók sem" - magyarázta Gazdag. Elmondása szerint, ameddig a szabályok nincsenek pontosan papírra vetve, addig például nem tudják elkezdeni a jegyértékesítést, mert nem tudják, hogy a vendégeiknek milyen kritériumoknak kell megfelelniük ahhoz, hogy beléphessenek a rendezvényre.

"Mi mindenképpen szeretnénk megtartani az idei rendezvényünket, azonban az idő előrehaladtával egyre nehezebb helyzetbe kerülünk. Mi startvonalra állítottuk a rendezvényt, most már a döntéshozókon a sor, hogy kialakítsák és kommunikálják a pontos keretrendszert és feltételeket" - mondta.

Az elmúlt években a(z egyik) legnagyobb fesztivállá fejlődő VIBE szervezői egyelőre még nem döntöttek arról, hogy mi lesz a július 1-4. közé tervezett eseménnyel, tudtuk meg Polacsek Pétertől, a fesztivál kommunikációs igazgatójától. A kivárásuk érthető: a korábbi években 11 ezer volt a napi átlagos látogatószámuk, ehhez képest a mostani szabályozás szerint legfeljebb 2500 résztvevőjük lehetne. Minden esetre olyan soká már nem halogathatják az égető kérdés megválaszolását, nem valószínű, hogy pár nap alatt olyan enyhítést vezessenek be, ami sokban változtatna a mostani helyzeten, és bő egy hónap múlva már meg kellene tartani a fesztivált. A létszámkorlátozás nem érinti viszont a Méra World Music szervezőit, akik már a korábbi években is többször hangoztatták, hogy legfeljebb ezer résztvevővel számolnak naponta, hogy meg tudják őrizni az esemény családias jellegét.

"Valamilyen formában biztosan szervezünk fesztivált"

- nyilatkozta Bethlendi András, a Méra World Music főszervezője. A csűrfesztivál normális, megszokott szervezését azok a szabályok korlátozzák leginkább, amelyek 2 négyzetméternyi területet írnak elő résztvevőként. Elmondása szerint teljes értékű fesztivált akkor tudnának szervezni, ha a koncertek után buli is lehetne, és az embereknek nem maszkba kellene üljenek, egymástól meghatározott távolságra. Ha ebben a kérdésben nem enged a jogszabály, akkor valószínűleg idén is egy olyan kisebb, 120 résztvevővel zajló eseményt fognak szervezni a bejelentett július végi időpontban, mint amilyet a beszűkült lehetőségekhez mérten tavaly szeptemberben is tartottak.

Azt is megjegyezte ugyanakkor, amennyiben lehetőség lesz arra, hogy oltási igazolással (vagy teszttel) teljesebb fesztivált tudnak szervezni, tehát olyat, amelyen már maszk nélkül, akár távolságtartás nélkül bulizhatnak az emberek, akkor nyitottak arra, hogy résztvevőktől igazolást kérjenek.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS