2004 legjei – a leghitelesebb forrásból
szerk. 2004. december 28. 18:44, utolsó frissítés: 2004. december 22. 15:33Tények, amelyekre könnyes szemmel örökké emlékezni fogunk. 2004 csúcsai: emberek, drogok, vasak, gesztusok.
Az év embere
Traian Băsescu. No comment.
Az év zsenije
Tóth Szabolcs (Téesz) humorista. A Médiabefutó 2004 műsorvezetőjeként futott, ebben a tisztjében ő kapta a rendezvényen a legtöbb tapsot. A médiás szakma és a közönség is elismerte zsenijét, nők bálványa lett a mázlista. Szerény is, hiperkreatív is. Egyszerűen nem értjük, hogy lett romániai magyar.
Az év könyve
Hajdú Farkas Zoltán - Szászok. Egy árulás története című dokumentum-regénye. Az olvasmányos textus két szász író, egy itthonmaradt és egy kitelepült történetét mutatja be. A kitelepült relatív sikeres pályát futott be, de az itthonmaradt, aki egy koncepciós perben ellene vallott, megírta árulása történetét, amiből aztán bestseller lett. Micsoda felfordult világ!
Az év előadása
A Marosvásárhelyi Színház Boldogtalanok című előadása. A Füst Milán színrevitel itthon is, Kisvárdán is elnyerte a szakma elismerését.
Az év hardvere
Az aradi Szabadság-szobor. Kicsit poros, kicsit pókhálós, kicsit nagyon allegorikus, vagyis normális ember semmit nem ért az egészből, mégis kifogástalanul működik. Annyira, hogy az idei választásokon a központi nőalak is indult.
Az év autója
a Skoda Octavia II. Sokkal többről van szó, mint az első típus ráncfelvarrásáról, jelentősen felülmúlja nővérét, de amiatt, hogy szintén az Octavia nevet kapta, olcsóbbnak kellett maradnia, mint például az a VW Golf 5, amivel amúgy könnyedén felveszi a versenyt.
Az év RMDSZ-elnöke
Országos Béla. Az idén sokak nem kis meglepetésére kiderült, hogy a korábbi évek tapasztalata ellenére, az RMDSZ-t a szövetségi elnök vezeti. Az új politikai konjunktúrát kihasználva Országos Béla áthangszerelte az RMDSZ kamarazenekarát, helyzetbe hozva konszolidálta a fiatal Nagy Zsolt szervezeten belüli pozícióját, szinte erózió nékül megúszta a rossz ómenű választási kampányt, igaz, túl sok üde és hiteles arcot az idén sem sikerült a RMDSZ csokrába tűznie. Kérdés, ki tartja össze a pártot, ha Markó 100%-os miniszterelnök-helyettesként veti be magát.
Az év lenyúlása
szintén az RMDSZ-hez fűződik. A pártellenzék részben önmagát számolta fel a hamvába holt mozgalmárkodással, részben a szövetség tartott be durván az MPSZ körül tömörülőknek. Az RMDSZ mindennek elmondta Szász Jenőt és csapatát: majd sine ira et studio a parlamentbe jutásért felhasználta az MPSZ kétmondatos programját, az autonómiát és a kettős állampolgárság témáját. És, mindennek a teteje, működött is!
Az év tinédzsere
László Réka. A csíkszeredai tini vásott, bevállalós, szemtelen, bulizós és rosszul, mégis remek hangulatot gerjesztve énekelte a Médiabefutó helyi szakaszán a Jég dupla whiskyvel című örökzöldet.
Az év nyilatkozata
Gigi Becali nevéhez fűződik: amikor a focimágnás átvette az Új Nemzedék (Noua Generatie) párt elnöki bársonyszékét, így határozta meg annak ideológiáját: keresztény-demokrata-népi, jobb-bal-közép. Később közép-baloldalira finomította meghatározását – Ioan Olteanu, a párt volt vezetője szerint pártja jobboldali, és Becali csak azért említett baloldaliságot, mert "nem nagyon ért a politikához".
Becali akkor azt is kijelentette, hogy szándékában áll a parlamenti választásokon indulni, és pártja soraiba várja a Steaua összes focistáját. Véleménye szerint ütőkártyája "az imidzse, neve, hazájáért dobogó szíve és lelke, az ereiben csorgó hazafiasság és nacionalizmus" lesz.
Az év giccse
Az udvarhelyi Emlékezés Parkolója. A fröccsöntött szobrokkal szegélyezett körsétány a magyarországi buszos kirándulók megkerülhetetlen állomása lett. Ezáltal beírta magát a szívekbe, a turisztikai útikönyvekbe és a romániai magyar giccsek egyetemes történetébe.
Az év pofátlansága
Hogy az MSZP Székelyudvarhelyen (Infopress) nyomtatta a kettős állampolgárság megszavazása ellen buzdító propagandaanyagokat. Végülis a cinizmus ilyen mértékű sűrűsége már-már esztétikai élményt okoz.
Az év terroristája
Bayer Zsolt. A publicista, aki korábban arról beszélt, hogy egyesek úgy dolgoznak, hogy ott “kő kövön nem marad”, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy kitíltották Romániából. A Bayer népszerűségét – ha lehet – tovább fokozó incidens az év pantheonjába emelte be őt mint azt a magyarországit, aki mindig nyitott kimondani a kis romániai magyarok nagy igazságait.
Az év kábítószere
A kettős állampolgárság-téma. Cukorpótlónak indult, ajzószer majd keménydrog lett belőle. Mindenkiből kihozta azt, ami a lehető legrosszabb benne, itthon és határon túl egyaránt. Köszönjük MVSZ! Ide tartozik az év flash mobja is: a kettős állampolgárság népszavazás.
Az év legjobban öltözött embere
szerintünk Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Ugyan a legbutább sajttájon is kifogástalanul elegáns, de leginkább a magasszintű pártmegmozdulásokon számítanak etalonnak öltönyei. A fotó az RMDSZ nagyváradi kampánynyitóján készült – a lufit nem mi tartottuk Nagy Zsolt arca elé, de ha már így összejött, nem hagyhattuk ki.
Az év lúzere
az MPSZ: a nagy kampánysvung után az AP-listákon induló jelölteknek összesítve sem sikerült egy képviselői vagy szenátori mandátumhoz elegendő szavazatszámot begyűjteniük. A szövetség összesen 11.200 képviselői és 11.450 szenátori szavazatot szerzett. Ez a 430 ezres RMDSZ-vokstömeg 2,6%-át teszi ki. Felmérések szerint jóval többen szavaztak az idén a magyarok közül a PSD-re, mint az MPSZ-es jelöltekre.
Az év sóhaja
Csibi István felvette csíkos pizsamáját. A csíkiak fellélegeztek, pedig a dolgok csak most komplikálódnak, mert nem lesz mit mondani otthon az asszonynak, ha egy jó kis verekedés után hazamennek.
Az év zsenája
Miért indul el strassbourgi zarándoklatra a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium 1990-ben mechanika szakon végzett hallgatója, egy hölgy, aki jelenleg Budapesten diplomáciát tanul? A válasz Forró Edit saját szavaival: "Szeretném megkeresni a világ szívének ajtaját, ahol bekopoghatok az igazságért és a szabadságért."
Forró Edit ugyan fehér szőrmebundában, egyházi áldás birtokában indult zarándoklatára tavaly december 12-én, de 25 kilométert sem haladt, súlyos
megfázásra hivatkozva kénytelen volt akcióját felfüggeszteni.
Az év színpadi fordulata
az RMDSZ átállása a D.A. oldalára. Korábban azt nyilatkozták Markóék, hogy először megvárják, míg a Humanista Párt (PUR) átáll. Értelmezésünkben ez azt jelentette volna: nem mi akarunk felelni azért, ha elszúródik a parlamenti többség, és az ország kormányozhatatlanná válik. De aztán mégis az RMDSZ rúgott labdába először – jövő évben derülhet ki, hogy gólt lőttek-e vagy sem.
Az év hangja
egyfelől a lupényi Farkas Kinga Réka, a Médiabefutó 2004 nagydíjasa. Az alig 13 éves lány szíve is, esze is pont eléggé a helyén volt ahhoz, hogy kitűnő adottságait kihasználja, és hogy a döntőben a zsűri mindössze 10 másodperc alatt eldönthesse, egy Cabaret-szám elénekléséért ő a nyertes.
Másfelől a moldovai Pavel Stratan, akinek zenéjében a bluesos feeling mellett legalább ugyanekkora aránnyal van jelen a szintetizátorral hangszerelt lakodalmas zene alkoholmámora és a tangóharmonika sármja is, némi ironikus dörmögéssel megspékelve. Dalainak négyötöde egy veszélyes és vicces foglalkozásról, a sportszerűen űzött ivászatról szól. Ráadásul az énekes-dalszerző sajátos moldvai nyelvjárása – a siker kulcsa – frissítő avantgárdként hat a román popzenei dömpingben.
Az év legviccesebb mailje
az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány (ERMACISZA) levelezőlistáján érkezett szerkesztőségünkbe. Ebben a szervezet azt közölte, hogy nevének megváltoztatásával a szervezet rövidítése ezután MACISZESZ lesz.
Az év divatcikke
Nyugatabbra már zsena, nálunk még menő a nyakba akasztható pen drive, más néven memory stick, helytelenül flash memória. A kicsike átlagosan 256 mega infót tárol, az USB2-es típus már gyors is.
Az év étele
a Paté fin fantázianevű májkrém. Ez a szerkesztőségünkkel szemben levő élelmiszerboltban kapható, és annyira olcsó, hogy egyszerűen nem tudjuk megunni. A szerkesztőségben egyébként dolgozik egy erős túró rudi-lobbi is, de vannak, akik a dobozos tejberizsre esküsznek.
Az év freudisszimója
Gyurcsány Ferenc, a Magyarországon és határon túl is méltán népszerű táncos-komikus egy tv-showban a nemzet összeforrt csontjainak analógiájába belezavarodva összecsórt fontokról beszélt.
Az év média-innovációja
az Academia Caţavencu új terméke, a Radio Guerilla. A november 30-án indult adó a 98,4 MHz-es frekvencián sugároz, és egyelőre csak Bukarestben, illetve interneten lehet hallgatni. Induláskor meghívták híreket felolvasni egymásról a két elnökjelöltet, Adrian Năstasét és Traian Băsescut – kiderült, hogy nemcsak a PD-vezérnek, de Năstasénak is bőven van humora.
Az év szoftvere
a Mozilla Firefox: a közelmúltban jelent meg az 1.0-ás változata. Szerkesztőségünk egy része már régóta a Firefox különböző változatait nyűvi. Anno, amikor több évnyi Explorer-használat után kipróbáltuk a Firefoxot, először az tűnt fel, hogy automatikusan eltűntek a felugráló reklámok, vagyis a pop-up ablakok (persze azokat egy beállítással "lehet engedni").
Az IE-nél talán picivel gyorsabban is tölti az oldalakat a Mozilla-termék. Gyorsan felfedeztük a fülekkel való böngészést – ennek lényege, hogy linkekre jobb-klikkelve egy böngészőablakban akár 20-30 oldalt is meg lehet nyitni, majd kis fülekre kattintva lehet ugrálni köztük (kényelmes!).
Az év dugása
egészen pontosan a kolozsvári Insomnia kávéház falain tekinthető meg: eredetileg báránykákkal dekorálták a rózsaszín falakat, majd malacok is megjelentek a báránykák mögött, félreérthetetlen pozícióban.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik

Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.

Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében

Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
