2021. február 27. szombatÁkos, Bátor
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nem szégyenlősek és nem is embergyűlölők: még mindig keveset tudunk az introvertáltakról

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2021. január 04. 18:44, utolsó frissítés: 2021. január 06. 14:06

Az introvertált emberek világa nagyon érdekes, mintha egzotikus csodabogarakról lenne szó, akik nagyban különböznek a többségtől, és akik jó témát szolgáltatnak a pszichológiai lapoknak. Miért jár világnap az introvertáltaknak?


Újabban január elején megtelnek a közösségi oldalak a róluk szóló tartalmakkal, hiszen január 2-án van az Introvertáltak világnapja. A téma terjedő népszerűsége ellenére valójában nagyon keveset tudunk az introvertált személyiségekről, annál is inkább, mert a róluk szóló cikkek hemzsegnek a féligazságoktól és a pontatlanságoktól.

A kialakult közhiedelem szerint az emberiség két részből áll: extrovertáltakból és introvertáltakból, s míg az első csoportba tartozik a többség, addig a második csoport egy szenvedő kisebbség: hiszen az extrovertált emberek nem értik meg őket, így akaratlanul is folyamatosan nyomást gyakorolnak rájuk. Nos, ez nem éppen így van.

Introvertáltak vs. extrovertáltak?

A két ellentétes fogalmat az 1920-as években Carl Gustav Jung vezette be a pszichológiába, egy olyan pszichoanalitikus személyiségelméletben, amelyet máig számtalan kutatás megkérdőjelezett, vagy új alapokra helyezve dolgozott tovább.


Jung így írja le a két személyiségtípust: „Az introvertált absztrahálóan viszonyul a tárgyához; tulajdonképpen mindig arra törekszik, hogy elvonja tőle a libidót, mintha csak elébe kellene vágnia a tárgy valamiféle túlerejének. Ezzel szemben az extrovertáltnak pozitív a tárgyhoz való viszonya. Olyannyira igenli annak lehetőségét, hogy szubjektív beállítottságát szüntelen a tárgyhoz igazítja és arra irányítja. Alapjában véve a tárgy sosem elég érdekes számára, s ennek jelentőségét ezért kell fokoznia” – írja a Lélektani típusok általános leírása című művében. A szerző szerint a személyiségtípusok „a tudattalan ösztönalapnak köszönhetik létüket”.

A százéves pszichoanalitikus meghatározást ma így lehetne közérthetőbben visszaadni: az introvertált típus mindig magából indul ki, amikor a világhoz viszonyul, míg az extrovertált mindig a világból, azaz egyik befele fordulva éli meg lelki-szellemi életét, a másik kifele.

A tudomány jelenlegi állása szerint arról van szó, hogy az introvertáltak másképpen dolgozzák fel az információkat és az ingereket, mint a többi ember, de még sok a feltáratlan és tisztázatlan kérdés a témában. Az biztos, hogy az introvertált személyek szeretnek a saját világukban elmerülni, megterhelő élmény számukra a társas érintkezés, és máshol van a komfortzónájuk.

Fotó: shop.introvertdear.comFotó: shop.introvertdear.com


A nagyközönség figyelme viszont elsiklik afölött, hogy Jung egy spektrumot vázol fel, a két típust mint két szélsőséget határozza meg, amihez hozzáteszi: az emberek szinte sosem „tisztán” intro- vagy extrovertáltak, csupán egyes funkcióikban – az érzékelésben, a gondolkodásban, az érzésben vagy az intuícióban – ilyenek vagy olyanok az emberek.

Így Jung elmélete szerint sem introvertált és extrovertált emberekből áll az emberiség, hanem javarészt ambivertáltakból, a spektrum két ellentétes oldalán egy-egy kisebbséget kapunk. Vagyis a kedves olvasó jó eséllyel ambivertált személyiséggel rendelkezik Jung elmélete szerint. És csendesen, visszahúzódóan ön körül is él egy kisebbség, az introvertáltak.

Ilyen lenne az introvertáltak fesztiválja. Fotó: Transindex.Ilyen lenne az introvertáltak fesztiválja. Fotó: Transindex.


Introvertáltak világnapja?

Bár egyre elterjedtebb az Introvertáltak Világnapjáról való megemlékezés, valójában ilyen nap hivatalosan nincs is: ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne vagy nem is kellene legyen. A világnap kitalálója Felicitas Heyne, aki miután néhány évig gazdasággal foglalkozott, pszichológiai diplomát szerzett a Koblenz-Landau Egyetemen, és egy személyiségfejlesztő céget indított, az iPersonicot.

A pszichológus, miután összeállított egy „kézikönyvet” az introvertált kisebbség megértésére és megsegítésére, 2011-ben az iPerson oldalán megosztott egy bejegyzést, amelyben arról írt, hogy amennyiben olvastuk az introvertáltakról szóló szövegeit, tudhatjuk, hogy „az introvertáltak élete sokkal nehezebb, mint a mienk, az extrovertáltak által dominált társadalomban”.

Állítása szerint az elnyomott és megbélyegzett introvertált emberek sokkal kitettebbek a pszichés megbetegedéseknek (depresszió, kiégés szindróma, kognitív affektív szindróma), ők sokkal kevésbé védettek a diszstresszel szemben, mint az extrovertáltak. Emiatt – vonja le a következtetését – az introvertáltak könnyebben válnak függőséget okozó szerek áldozataivá, illetve nagyobb az öngyilkosság kockázata is esetükben.

Bár az nem feltétlen igaz, hogy a társadalmat az extrovertált személyek dominálják, az kétségtelen, hogy a társadalmi berendezkedésünk az extrovertált magatartás- és viselkedésformát részesíti előnyben, és az introvertáltat megbélyegzi, elnyomja.

Ha például az iskolai oktatásra gondolunk, akkor belátható, hogy egy extrovertált gyereknek kellemes élmény lehet az osztály és a tanár előtti feleltetés, a többieknek legfeljebb kényelmetlen, de az introvertált gyereknek egy borzalmas élmény. Gyakran inkább azt válaszolják, hogy nem készültek, vállalják a rossz jegyet, minthogy a nyilvánosság előtt ily módon számot adjanak a tudásukról. Emiatt az introvertált gyerekek többnyire nem jó tanulók és a domináns iskolai oktatási formákban nem nyújtanak kimagasló eredményeket – ami meghatározó lehet a továbbtanulásra nézve. És, bár dolgozatírásban sokkal jobban teljesítenek, mivel a tanárok és a diáktársaik már elkönyvelték őket közepes vagy rossz tanulóknak, házi dolgozatukat nem tartják hitelesnek, gyakran találkoznak azzal a váddal, hogy hazudnak, mással íratták meg: ezért egy idő után igyekeznek pl. átlagos dolgozatot írni.

Susan Cain, egy introvertált író egy TEDx-es beszélgetésben számol be arról, hogy többnyire azzal a tapasztalattal szembesült mindenhol, hogy az ő csendes, introvertált létmódja nem igazán megfelelő viszonyulásmód, és igyekeznie kellene kissé extrovertáltnak lennie. S mivel a közösségek, az intézmények ezt üzenték feléje, évekig azzal a bűntudattal küzdött, hogy valami baj van vele. S ahelyett, hogy egyből írói pályára lépett volna, ügyvéd lett, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak.

Számos példát és élettapasztalatot lehet felhozni amellett, hogy a jelenlegi társadalmi normák nem kedveznek az introvertált személyeknek, ami miatt valóban nehezebb lehet az életük. Hiszen ma már az extrovertáltság egy valóban elnyomó ideológiaként hatja át a magán- és nyilvános élet szinte minden formáját, amivel az introvertált embereket háttérbe taszítja, kiszorítja egy olyan tulajdonsághalmaz miatt, ami a személyiségük lényegét képzi.

Felicitas Heyne ezért vetette fel, hogy jó volna, ha lenne egy Introvertált Világnap, ha már annyi mindennek van világnapja: a fáknak, a kézmosásnak, a csóknak stb. Az ő javaslata szerint a legmegfelelőbb nap a január 2.: „Mert ez a nap az, amikor az introvertáltak vesznek egy mély levegőt, mivel túl vannak a karácsonykor kezdődő és az új évvel végződő horror-maratonon. Amikor az idegesítő rokonok végre békén hagyják őket, és senki sem untatja őket olyan kérdésekkel, hogy milyen terveid vannak az új évre, mire ők ingerülten csak annyit felelnek, hogy »Semmi különös, miért kérded?«” – hiszen ki nem állhatják a felszínes, kíváncsiskodó társalgásokat.

Tíz év alatt Felicitas Heyne felhívása visszhangra talált, s bár nem vált hivatalossá a világnap, egyre többen megemlékeznek róla, sőt, némi változást is észrevehetett az, aki követi. Míg eleinte domináltak azok a cikkek, amelyek az introvertáltak megértését, elfogadását célozták, újabban egyre több olyan anyagot találhatunk, amely ténylegesen elismerően ünnepli őket. Kezdjük mi is néhány előítélet lebontásával, a pszichológusnő „kézikönyve” mentén, kiegészítve néhány aspektussal, amelyről Susan Cain beszélt.



Az introvertáltak és félreértéseik

Szégyenlősek. Mivel az introvertáltak, ha nincs mondanivalójuk, akkor nem szeretnek beszélni, illetve amúgy is csendesek, félrehúzódóak, befele fordulók, sokan azt hiszik, szégyenlősek. Pedig a szégyen az a nyilvánosság vagy a tekintély előtti megszégyenítéstől való félelem, ami minden emberre jellemző, és gátlásokat okoz. Így vannak szégyenlős introvertáltak – ahogy ambivertáltak és extrovertáltak is –, de nem minden introvertált azért csendes, mert szégyenli magát: lehet, csak nem akar beszélgetni, mert számára az megterhelő. Ne fárasszuk őket tovább olyan kéretlen tanácsokkal, hogy „Ne szégyelld magad!” – ha valóban az a gond, akkor nem segítünk nekik, ha meg nem, akkor, ha van mondanivalója, és úgy látja, érdemes elmondania, elmondja a véleményét.

Hidegek, érzéktelenek, arrogánsak. Mivel az introvertáltak nem szeretik a felületes társalgást, a csevegést, ezért inkább kitérnek előle, visszautasítják vagy megpróbálják komolyabb szintre vinni a témát, mivel szeretnek mélyebben elgondolkodni a dolgokról: ezt sokan összekeverik az arroganciával vagy a tudálékossággal. Ráadásul, mivel figyelmük inkább befele irányul, ezért egy társas viszonyban az introvertáltak kevesebb érzelmet kifejező gesztust, mimikát használnak. De ez nem azt jelenti, hogy érzéktelenek vagy hidegek, egyszerűen csak másként élik meg az érzelmeiket, mondhatni kevésbé látványosan. Ha egy beszélgetésben kerülik a szemkontaktust, az sem azért van, mert ignorálják a másik személyt, hanem mert fokozottabban figyelnek az elhangzó dolgokra, amihez kevesebb ingerre van szükségük.

Antiszociálisak, embergyűlölők. Az introvertáltaknak éppen annyira fontosak az emberi kapcsolatok, mint bárki másnak, viszont a „mennyiség” helyett a „minőséget” részesítik előnyben. Egy péntek esti, társas sörözés helyett inkább beszélgetnének egy-két személlyel, vagy ha az is felszínesnek, fecsegősnek ígérkezik, akkor inkább választanak egy jó könyvet, mint ahogy színházba is inkább egyedül mennek, mintsem társaságban – mivel tényleg az előadásért mennek, nem a társaságért. Ezért nagyon nehéz kihívni egy introvertáltat, és mivel a kultúránk előnyben részesít mindenféle közösségcentrikus eseményt, mint a meghittebb, személyesebb találkozásokat, ezért a valós okaik nevetségesnek tűnnek, és félreértik őket: ki az, aki egy jó buli helyett inkább hazamenne olvasni? Emiatt elterjedt nézet, hogy antiszociálisak, emberkerülők vagy egyenesen mizantrópok, pedig valójában nagyon mély emberi kapcsolatokat alakítanak ki: ezért olyan személyek, akiknek csak néhány barátjuk van, mintsem nagy társasággal rendelkeznének. Egy tipp: sose látogasd meg az introvertáltat meghívás nélkül váratlanul, mert azt úgy éli meg, mint egy erőszakos betörést az intim szférájába: időt kell hagyni neki, hogy egy látogatásra felkészüljön.

Mimózák, szuperérzékenyek. Nem érzékenyebbek, mint más emberek, csak másként élik meg az érzékenységüket: mivel kevésbé mutatják ki az érzelmeiket, ezért több időre van szükségük, hogy az őket ért ingereket belül feldolgozzák. Míg lehet, egy sértés miatt más elsírja magát vagy dühkitörése van – azaz a feszültséget néhány perc alatt levezeti –, addig az introvertáltaknak több órányi érzelmi munka feloldani a terhet, ami azt a látszatot kelti, mintha érzékenyebben reagálnának, mivel órákig „sértődötten” viselkednek, s „nem bocsájtanak meg”. Ezért úgy tűnik, mintha sokkal jobban megviselné őket egy érzelmi probléma, mint másokat, pedig csak másként élik meg és dolgozzák fel. Míg a legtöbb embernek ilyenkor jól jön az érzelmi támogatás, ők inkább igénylik a magányt. Ha megbántjuk őket, akkor ne kérjünk tőlük folyton bocsánatot, tovább terhelve őket a társaságunkkal, inkább adjunk időt nekik.

Forrás: picuki.com/@lauraparrylcsw
<br />
Forrás: picuki.com/@lauraparrylcsw


Miért ünnepeljük az introvertáltakat?

A 2021-es introvertáltak napjára Jenn Granneman újságíró, tanár, író, aki maga is introvertált, az Introvertáltak titkos élete (The Secret Lives of Introverts) szerzője összeállított egy 12 pontos listát, hogy miért érdemes megünnepelni ezt a világnapot – ezt némileg árnyalva, szemlézzük:

1. Az introvertált személyek elmélyült tudással és reflektált tapasztalattal rendelkeznek, mivel szeretnek elmélyülni benne, bármivel is foglalkozzanak, és az őket ért élményt lassan és reflektáltan dolgozzák fel. De mivel nem szeretnek sok ember előtt beszélni, az általuk felhalmozott tudás és tapasztalat jóformán rejtett marad, pedig szívesen beszélnek, ha tényleg úgy érzik, meghallgatják őket.

2. Az introvertált emberek kiváló problémamegoldó képességekkel rendelkeznek, és nagyon jó ötleteik, meglátásaik lehetnek. Ez azért van, mert szeretnek egyedül dolgozni és a problémákon alaposan eltöprengeni, és mint a szakemberek igazolták, az elmélyült, magányos, fókuszált gondolkodás az, ami sok eredeti ötlethez, meglátáshoz vezet – a közhiedelemmel ellentétben, nem a csoportos brainstorming.

3. Az introvertáltak sok helyzetben sokkal kitartóbbnak bizonyulnak, mivel szeretnek elidőzni a problémáknál. Amikor már mindenki feladja, ők a maguk ritmusában még mindig dolgoznak a témán.

4. Hosszútávon az introvertált személyek jobb csapatjátékosok. Igaz, hogy rövid távon az extrovertált személyek mindenkit lenyűgöznek a csapatmunkában, viszont egy idő után ők feladják: így hosszútávon a többnyire háttérbe húzódó – vagy szorított – öntudatosabb introvertáltak a tulajdonképpeni megbízható csapatmunkások.

5. A „csendesebb” személyiségű emberek nagyon mély és intim kapcsolatokat tudnak kialakítani, mivel többre értékelik a minőséget a mennyiségnél: ezért kevesebb barátjuk van, de azokkal képesek sok időt eltölteni, és mély beszélgetésbe elegyedni. Ezért nagyon inspiráló barátokká válnak, akikre a legkomolyabb helyzetben is lehet számítani.

Forrás: Introvertdear.comForrás: Introvertdear.com


6. Az introvertáltakat nem véletlenül nevezik a „csendeseknek”: e tulajdonságuk miatt figyelmes hallgatóközönséget jelentenek, és mivel megszólalás előtt mindig meggondolják, hogy mit mondjanak, kiváló érzékük alakul ki a szavak, a nyelv erejének a megértéséhez. Olyan nyelvi árnyalatokat is észrevesznek, amelyekre mások nem figyelnek fel.

7. Kevés „karbantartást” igényelnek, mivel motivációikat önmagukból merítik, és nem kell folyamatosan a kedvükben járni. Akár órákra, napokra is magukra lehet hagyni őket egy feladattal, és biztosra vehetjük, hogy ha tetszik nekik, akkor a megoldásán dolgoznak mindenféle biztatás nélkül is.

8. Az introvertált személyek a stabilitást, biztonságot jelentő pontok lehetnek a válságos időszakokban, mivel természetük szerint akkor is nyugodtak maradnak, ha belsőjükben vihar tombol. Így, amikor mindenki kétségbe esik, akkor ők azok, akik sztoikus nyugalommal képesek rendületlen módszerességgel egy akcióterv kidolgozására.

9. Mint a kutatások igazolják az egyedül töltött idő elősegíti a más emberekhez való kapcsolódást, mivel jobban kialakul az empatikus érzék. Ezért az introvertált személyek – mivel kedvelik a magányt, és mivel a tapasztalataik, élményeik sokkal reflektáltabbak – jó kapcsolatokat tudnak kiépíteni olyan emberekkel, akik más társadalmi csoportba tartoznak, eltérő értékek mentén orientálódnak, sokkal jobban képesek megérteni őket..

10. Az introvertáltak "a lábuk elé néznek", döntés előtt mindig számba veszik a lehetőségeket, ezzel is igyekezve csökkenteni a váratlan ingereket, mivel nem szeretik, ha sok és váratlan inger éri őket. Emiatt jobban is ragaszkodnak a döntéseikhez, legyen az magánéleti vagy munkaügyi lépés: tudják, hogy miért vállalták, ezért kitartanak mellette.

11. Az introvertáltaknak élénk a képzelőerejük, számos képzőművész, író, színész kerül ki közülük, amivel a külső világunkat teszik élhetőbbé, gazdagabbá.

12. Nagyszerű vezetők lehetnek, bár többnyire inkább szükségből, kényszerhelyzetből, mintsem saját ambícióikból válnak azokká. Belőlük lesznek azok a „csendes vezetők”, akik valóban körültekintően, az ügyek mellett valódi elkötelezettséggel irányítanak, vezetnek, mivel empatikusak, őszinték és mértékletesek – és nem uralkodnak másokon.

Nyitókép: © Francesco Carta/Moment/Getty Images

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS