2021. február 27. szombatÁkos, Bátor
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Karácsonyi filmajánló – mit nézzünk, ha már mindent meguntunk?

Tóth Helga 2020. december 24. 11:21, utolsó frissítés: 2020. december 28. 09:46

Összeszedtünk tíz karácsonyi filmet úgy, hogy lehetőleg mindenki megtalálja köztük a hangulatához illőt.


Az ünnepi időszakot sokan azért szeretjük a leginkább, mert végre zavartalanul filmezhetünk a karácsonyfa fényénél. Az idén az egyik képernyőről végre átkapcsolhatunk egy másik képernyőre, csakhogy a tévében ugyanaz a sematikus, romantikus vígjáték megy évek óta, aminek vagy a reklámblokk előtti részét kapjuk el, vagy az azutánit. Azoknak, akik jobban szeretnék önállóan eldönteni, hogy mit néznének az ünnepek alatt, megkíséreltünk összeszedni tíz karácsonyi filmet úgy, hogy lehetőleg mindenki megtalálja köztük a hangulatához illőt.

Azért, hogy ne kelljen minden film esetében külön hangsúlyoznunk, hogy milyen szerepet kap benne a karácsony, a sorrendet nem a megszokott módon állítjuk össze, hanem a szellemiségében „legkarácsonyibb” filmtől a „legkevésbé karácsonyi” filmig. Ha a lista elején még minden az ünnepről s az ezzel járó ügyes-bajos dolgainkról szól, a lista végén a karácsony csak egyfajta atmoszféraként működik a filmekben. Íme:

1. Bob Clark: Karácsonyi történet (A Christmas Story, 1983)

Ha olyan családi filmre vágyunk, amiben az ünnepre való hangolódást egy gyerek világán keresztül élhetjük át, egy olyan korban, amikor a rádióhallgatás még szórakozási lehetőségnek minősült, akkor itt az ideje Kevint Ralphie-ra, az álmodozó szemüveges kisfiúra cserélni. Legyen szó egy túlságosan aggódó anyáról, egy kissé őrült apáról, a világ legrosszabb ajándékáról, az osztálytárs fagyos oszlophoz ragadt nyelvéről, a plázában pöffeszkedő Mikulásról vagy egy kínai vendéglőben töltött szentestéről, a karácsonyi filmekre „szakosodott” Bob Clark mindezt humorosan, némi kapitalista kritikával és iróniával átitatva szövi bele a Karácsonyi történetbe.





2. Frank Capra: Az élet csodaszép (It’s a Wonderful Life, 1946)

A Szörnyecskék (1984) egyik jelenetében szipogva vagdalja a hagymát az anya a konyhapulton, a tévében éppen a kirobbanó örömtől hajtott George Bailey (James Stewart) szalad végig Bedford Falls utcáin Az élet csodaszép zárójelenetében, ő pedig csak annyit tud rá mondani: „szomorú ez a film”.

Ebből a filmes idézetből tulajdonképpen megérthetjük, hogy mit jelentett Frank Capra klasszikusa több generáció számára, akik minden évben végignézhették a tévében, s hogy mennyire egyszerű megfogalmazni az érzést, amit átad, anélkül, hogy bárki megpróbálná túldimenzionálni a mondanivalóját. Mert a film két világának párhuzamba állításával (az egyik George Bailey valódi élete, a másik egy képzeletbeli, fiktív világ, amiben ő meg sem született) Capra a lehető legkarácsonyibb üzenetet fogalmazza meg: vegyük észre azt a rengeteg értéket, ami az orrunk előtt van, ahelyett, hogy megpróbálnánk leugrani egy hídról a nyomorult életünkre hivatkozva.





3. Whit Stillman: Metropolitan (1990)

Ebben a dialógvezérelt coming of age történetben New York-i tinédzserek karácsonyi összejöveteleken osztják az észt, lesznek szerelmesek és lesznek elutasítva. Úgy, ahhoz az lenni szokott. Tom Townsend az egyedüli közülük, aki nem a felső tízezer tagjaként viszonyul a világhoz, de az elvileg szocialista nézeteket valló fiú is gyorsan beilleszkedik, szmokingot ölt és igazi, büszke sznobként utasítja el Jane Austen irodalmi létjogosultságát, annak ellenére, hogy sosem olvasta. Persze nem ő az egyedüli figura, akinek a kijelentésein a homlokunkat csapkodhatjuk, hiszen itt mindenki rég túl van azon, hogy mások véleményét ossza. Az érzelmek azért néha bekavarnak, s a mindentudó fiatal filozófusok is hajlamosak lesznek az elbizonytalanodásra.




4. Ingmar Bergman: Fanny és Alexander (1982)


Béke, tánc, öröm, látványos családi vacsora egy hóval borított svéd kisvárosban. Így indul minden, majd bekövetkezik egy tragédia az Ekdahl család életében, Fanny-t és Alexandert pedig fokozatosan fosztja meg a sors az addig ismert felhőtlen boldogságtól.

Ezt az érzelmi elszürkülést nem csak az anyjuk új férje, a püspök kegyetlensége miatt érezni, a pompás-színes otthonukból egy szinte üres, rideg házba költözik át a testvérpár, így az átmenet képileg is hangsúlyossá válik. Ahhoz viszont, hogy a hitet erősen megkérdőjelező Bergman üzenete ebben az önéletrajzi filmjében érthetővé váljon, sok-sok türelemre van szükség. S közben pedig el lehet merülni az egyik legszebben fényképezett 20. század eleji korrajzban, s az őszinte gyermeki lét misztikus világában, amibe egyszerre fér bele játék és büntetés, szeretet és gyűlölet.




5. Corneliu Porumboiu: Forradalmárok (A fost sau n-a fost, 2007)


A román köztudatban a karácsonyi időszak harmincegy éve elválaszthatatlan az 1989-es forradalom emlékétől, ezt a kettősséget pedig a lehető legmulattatóbb módon használja ki Porumboiu. A román új hullám hiperrealista alapműve úgy zúdít ránk egy hatalmas adag nemzeti öniróniát, hogy képtelenség nem ráismerni benne a szürke, balkáni hétköznapjainkra vagy felidézni az örökösen abszurd történelmi vitáinkat. A film legemlékezetesebb jelenete a december 22-i tévéműsor, ahol a műsorvezető két meghívottal és a betelefonáló nézőkkel közösen próbálja eldönteni: volt vagy nem volt a városukban forradalom?




6. Szőts István: Emberek a havason (1941)

Mai szemmel nézve az Emberek a havason némi idejétmúlt pátosszal vádolható, a megjelenésekor viszont az európai színtéren először feltűnő, erdélyi származású Szőts Istvánt progresszív alkotóként üdvözölték, majd később az olasz neo-realisták is követendő példaként tekintettek a filmre. Szőts kirángatva a kamerát a stúdióból, valós helyszíneken, a székely havasi ember tragédiáján keresztül egyszerre tematizálja a hit és a család létfontosságát, az (akkor még gyerekcipőben járó) pusztító erejű fakitermelést vagy éppen a nők ellen elkövetett erőszakot, így aztán ideológiailag sem könnyű meghatározni a filmet. Egy viszont biztos: az azóta klasszikussá vált, sokáig betiltott filmremek erőssége nem csak a gyakran szívettépő, puritánságot és őszinte becsületet hirdető jeleneteiben rejlik, hanem a filmnyelv kreatív, előremutató használatában is.



7. Eric Rohmer: Éjszakám Maud-nál (Ma nuit chez Maud, 1969)

Ahogy a Rohmer filmekben általában, itt is az erkölcsileg ellentmondásos egyén és a filozofikus gondolatai kerülnek előtérbe, a legnagyobb szellemi vívódásokat pedig a szexualitás és a vágy okozza. Miközben a magát katolikusnak valló Jean-Louis (Jean-Louis Trintignant) kereszténységről, a múlt jelentéktelenségéről meg Pascalról elmélkedik, két teljesen különböző nő mozgatja meg a fantáziáját, akiket szinte ugyanakkor ismer meg. Az egyik templomba jár, a másik pedig csábító mosollyal dohányzik az ágyban, és a férfi választása végig egyértelműnek tűnik.




8. Billy Wilder: Legénylakás (The Apartment, 1960)

Klasszikus hollywoodi narratíva és képi világ, kötelező módon megspékelve némi szerelemmel és kiegyensúlyozott poénokkal, a korszak egyik legsikeresebb rendezőjétől. A film középpontjában egy biztosító cég alkalmazottja (és a lakása) áll, akinek eleinte még érdekében áll a házas, élvhajhász feletteseinek szívességet tenni, hogy némileg felgyorsíthassa az előléptetését, de a helyzet idővel egyre kellemetlenebbé válik. C.C. Baxter (Jack Lemmon) év végére rájön, hogy nem olyan jó buli feladni a magánéleti elhatározásait egy zsíros állásért cserébe, s végre a sarkára áll. Azoknak pedig, akik kizárólag a happy-endeket tudják elfogadni egy film érvényes befejezéseként, nem kell csalódniuk.




9. John McTiernan: Drágán add az életed! (Die Hard, 1988)

A Drágán add az életed! gyakorlatilag minden elemet kipipál, amit egy Hollywoodban fogant akciófilmtől elvárunk, mindezt azonban magas színvonalon, egy emberközeli történeten keresztül teszi, amit azóta sem igazán tudtak überelni a műfajon belül. John McClane hétköznapi rendőrtiszt, aki a felesége cégéhez érkezik megünnepelni a karácsonyt, a véletlen viszont úgy hozza, hogy egy nemzetközi terrorista akció kellős közepén találja magát. A feszültségkeltést ezúttal nem csak fejhez szegezett pisztolyokkal, robbantásokkal és a véres atlétás Bruce Willis látványával próbálja elérni McTiernan, a részleteiben felépített cselekmény és helyszín teszi azzá a kultfilmmé, amiről még ma is beszélünk.




10. Stanley Kubrick: Tágra zárt szemek (Eyes Wide Shut, 1999)

Kevés film beszél olyan mélyrehatóan a házastársi viszonyról, a rejtett szexuális vágyakról és a féltékenységről, mint a Tágra zárt szemek. A filmtörténet egyik legemlékezetesebb jelenetében Alice (Nicole Kidman) bevallja férjének, hogy az egyik nyaralásuk alkalmával képes lett volna eldobni a közös életüket egy idegen matróz miatt, akit egy pillanatra látott a hoteljukban. William Harford (Tom Cruise) egy ehhez a gondolathoz társított rémképpel a fejében indul neki New York utcáinak, s ahogy halad előre az éjszaka, minden egyre misztikusabbá válik: az élmény leginkább egy rémálomhoz hasonlítható, amiből lassú és kegyetlen a felocsúdás. A látványvilág, a színhasználat és a zene olyan szimbiózisát hozza létre Kubrick az utolsó, erotikától és veszélytől túlfűtött filmjében, ahogyan arra csak ő egyedül volt képes.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS