2021. január 20. szerdaFábián, Sebestyén
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Mennyire vagyunk nyitottak a mozgáskorlátozottak igényeire? – Nyikó Anettát kérdeztük

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2020. november 27. 12:12, utolsó frissítés: 2020. november 28. 00:46

Egy bukaresti fotókiállítás után megkerestük a mozgáskorlátozott aktivistát, aki elmondta, hogy Romániában nem igazán beszélhetünk akadálymentesítésről, mert az lényegében egyszerűen nincs.


A parlamenti választások előtt kissé élesebbé válik az a kérdés, hogy a lakosságnak melyek a problémái, gondjai, hiszen a politikai pártok program-javaslattal tudnak előállni, s azzal kampányolni. Szokás szerint egy többségi közvélemény mentén orientálódnak az igényekről, így általában a kisebbségek, a veszélyeztetett csoportok, a hátrányos helyzetű közösségek igényei rendszerint háttérbe szorulnak.

November első részében ez ellen tett egy lépést a bukaresti Mobius Galéria és a Kis Emberek Egyesülete (Asociația Oamenilor Mici), amikor egy kiállítást szervezett az kisnövésű, vagy törpenövésű közösség mindennapi életéről, Ugyanazon a Földön járunk, mint te címmel.

Adi Tudose fotói a szélesebb nyilvánosság és a hatóságok figyelmét szeretné felhívni a találkozásokkor lesajnált, a középületek tervezésénél elfelejtett, a hatóságok intézkedéseiből kimaradt, az utcán megbámult emberekre.

Adi Tudose: Mary NicolaeAdi Tudose: Mary Nicolae


A művész a fotókhoz felvett hanganyagokat társított, amelyeken az érintett emberek mesélnek az életükről. A Scena9.ro kulturális portálnak beszámolt arról, hogy a kiállítás a sokféleségről, önmagunk és a másik elfogadásáról, az inklúzióról és természetesen a szépségről, a(z ön)bizalomról szól, amelyet a törpenövésű közösségben tapasztalt.

Adi Tudose két éven keresztül kutatta, dokumentálta, hogy mit jelent kisnövésű, mozgáskorlátozott emberként egy olyan társadalomban élni, amely teljesen figyelmetlen mások igényei, szükségletei iránt. A két éves kutatásnak a fotózás csak az utolsó fázisa volt.

„Ezzel a projekttel kiléptem a komfortzónából, hiszen előtte inkább csak az utcákon készítettem képeket és nem töltöttem időt azokkal az emberekkel akiket lefotóztam. Most előbb hosszasan elbeszélgettünk, s miután megismertük egymást, csak az után jutottunk el a képek készítéséhez” – idézi a kulturális lap a művészt.

Nyikó Anetta, informatikus, zenész, slammer, aktivista. Fotó: Nyikó Anetta Facebook oldala (nem a bukaresti kiállítás része!)Nyikó Anetta, informatikus, zenész, slammer, aktivista. Fotó: Nyikó Anetta Facebook oldala (nem a bukaresti kiállítás része!)


Számos kisnövésű, mozgáskorlátozott, veszélyeztetett és/vagy hátrányos helyzetben lévő ember él a környezetünkben, akikről nem veszünk tudomást: pedig pont annyira emberek mint mi.

Megkeresésünkre Nyikó Anetta informatikus, slammer, aktivista beszámolt arról, hogy a mozgáskorlátozott közösség tagjai a jelenlegi járvány miatt ha lehet még korlátozottabbnak érzik magukat:

„A szocializáció azon kevés lehetőségét is elveszítettük, ami még megvolt. Gondolok itt arra a pár közösségi helyre, amely akadálymentesített, vagy a mozgássérülteket összetartó rendezvényekre, egyesületi tevékenységekre, amelyekre idén nem kerülhetett sor” – mondta. Továbbá beszámolt arról is, hogy mivel a járványügyi intézkedések miatt az egészségesek mozgástere is beszűkült, még annál a kevés segítségnél is kevesebbhez jutnak hozzá. „Tartsunk távolságot, meg kerüljük az érintéseket... eddig is volt az egészséges emberekben egy sajátos félem, amikor a velünk való kapcsolatról beszélünk, de ez most teljesen a tetőfokára hágott. Ez egyáltalán nem segíti elő azt, hogy mi, mozgássérültek segítséget kapjunk például utcán, vagy más nyilvános helyeken, közösségi tereken” – állapította meg, hozzátéve, hogy a vírus mindent felülírt, nem csak a fogyatékkal élők jogait.

Adi Tudose: Petrache Nicu Robert. Adi Tudose: Petrache Nicu Robert.


Kérdésünkre, hogy tapasztalatai szerint hogy áll Románia az akadálymentesítésben, illetve, hogy mit várna el a politikusoktól, a következő tömör választ kaptuk: „Úgy gondolom, hogy Romániában nem beszélhetünk akadálymentesítésről, mert az egyszerűen nincs. A politikusoktól, őszintén nem sokat várok, habár vannak kezdeményezések.”

Elmondása szerint a helyzet javítását Nyikó inkább az emberek mentalitásának megváltoztatásától reméli, mivel nem az emberek szakmájában bízik, hanem az emberségben, a lelkiismeretben. „Ha a politikus, mint magánszemély tudatosítja magában, hogy igenis szükség van akadálymentesítésre, illetve ezt belátja minden politikus, cégvezető, döntéshozó és a szélesebb nyilvánosság is, akkor egységes erővel lehet változtatni a helyzeten.”

Ennek feltétele lenne a mentalitásváltás, viszont az ezt szolgáló szükséges programok hiányoznak, mi több, a mai napig a fogyatékkal élők nincsenek teljes értékű embernek tekintve – amin változtatni lehet és kell.

„Mi, mozgássérültek is fel kell vállaljuk önmagunkat, bujkálás, önsajnálat helyett kiállni, és bebizonyítani, hogy mi is a társadalom hasznos tagjai tudunk lenni. Ennek következtében először a közvetlen közelünkben élő embertársaink mentalitásán tudunk változtatni, később meg tágabb körökben is képviselhetjük a változást. Például, ha én mozgássérültként elkezdek dolgozni, akkor már azok az emberek, akikkel a munkafolyamat során kapcsolatba kerültem, már el fognak gondolkozni azon, hogy »nézd, ez a mozgássérült lány dolgozik, és céljai vannak...«. Ezt továbbadja ismerőseinek, családjának, akik már egy kicsivel nyitottabban fognak viszonyulni a témához” – foglalta össze elképzelését, kifejtve, hogy előbb utóbb így a téma eljut egy cégvezetőhöz, döntéshozóhoz is, aki ennek hatására akadálymentesíti üzlethelyiségét, vagy felkészíti alkalmazottait a mozgássérültek fogadására is. Nyikó Anett meglátása szerint ilyen láncreakciókkal lehetne elérni a mentalitásváltást, ami jelentősen hozzájárulhatna a helyi szintű problémák, gondok megoldásához: „Gondolok itt az üzlethelyiségek, a közszolgálati intézmények, irodák akadálymentesítésére, az alkalmazottak hozzáállására, bánásmódjára a fogyatékkal élőkkel szemben. Helyi szintű probléma azt is, hogy a társasági, kulturális, meg más közösségi érdekeket szolgáló rendezvények nagy része nem érhető el a fogyatékkal élők számára, mivel a közterületek, közintézmények nincsenek megfelelően akadálymentesítve”.

Adi Tudose: Mariana Suiu Adi Tudose: Mariana Suiu


Ez a probléma egy összetett intézményes diszkriminációt jelent, hiszen egyes emberek hátrányos helyzetbe kerülnek másokkal szemben. „Olyan helyekre lehetetlen bejutni például kerekesszékkel, mint polgármesteri hivatalok, orvosi rendelők, közszolgálati feladatokat ellátó intézmények. Ennek egyenes következménye, hogy az alkalmazottaknak esélyük nincs megtapasztalni, hogy mit kellene tenniük egy-egy olyan esetben, amikor fogyatékkal élővel kell kommunikálni, vagy együtt dolgozni. Az ilyen helyzetekre a közalkalmazottak egyáltalán nincsenek felkészítve” – mutatott rá a rendszerszintű probléma összefüggéseire.

Meglátása szerint egyáltalán nem rendjén való, hogy egy mozgáskorlátozott, vagy fizikai fogyatékkal élő személy mindig meg kell kérjen valakit, hogy segítsen a hivatalos ügyek intézésében, pedig akadálymentesített intézményekben, felkészített alkalmazottakkal egyedül is el tudnák rendezni az ügyeit. Amellett, hogy ez jóformán teljesen hiányzik, kötelező számukra is a fizikai jelenlét: „Egy szó szerinti meghurcoltatás és megaláztatás minden ilyen hivatalos ügyintézés. Még akkor is, ha véletlenül, empatikus alkalmazottakkal sikerül összefutni. Maga az állam, a törvények által, fogyatékosnak tekintett személyek kategorizálása és megítélése teszi még fogyatékosabbá az embert” – foglalta össze az intézményi diszkrimináció mibenlétét.

Kérdésünkre, hogy a társadalom részéről mennyi empátiát, megértést, támogatást tapasztalnak, elmondta, hogy sajnos elég keveset, mert „nagyon kevés ember képes az empátiára”. Magyarázata szerint az emberek annyira el vannak foglalva a saját életükkel, problémáikkal, hogy egyszerűen nem látjuk meg más emberek gondjait, terheit – talán nem is akarjuk. Viszont éppen e miatt azt sem vesszük észre, hogy senki sincs biztonságban: egyik napról a másikra bárkit érhet olyan balszerencse, hogy kénytelen lesz megtapasztalni a mozgássérültek világát.

Adi Tudose: Robert Gabriel EnicăAdi Tudose: Robert Gabriel Enică


Meggyőződése szerint ahhoz, hogy az emberek – a szélesebb társadalom – a hátrányos helyzetben lévő társaikat az emberhez méltó, megalázásoktól mentes, teljes élethez hozzásegítse vagy engedje hozzáférni, egyszerűen csak nyitottnak kell lennie a téma iránt.

„És nem kell félni a fogyatékkal élőktől, mozgássérültektől. El kell ismerni, hogy ők is emberek, különféle képességekkel, tehetséggel és nem azt nézni, hogy mit nem tud, hanem azt, hogy mire képes. Függetlenül attól, hogy nem lábon járok, hanem kerekeken gurulok, még lehetek jó ember és jó szakember” – jelentette ki, majd folytatta – „Ha pedig valaki belelát a témába, átlátja a helyzetet és értékesnek tartja az elveinket, akkor ne féljen azt tovább adni, ne féljen a fent említett láncreakciót beindítani. Számtalan vlog, blog, társasági szereplő van, aki ezt bizonyítja. Ne féljen senki továbbadni tovább »osztani az igét«. Gondolok itt például olyan vezetőkre, akiknek alkalmazottjaik vannak: ha csak őket is felkészíti, hogy hogyan viszonyuljanak a fogyatékkal élőkhöz, mint ügyfelekhez, már az hatalmas segítség. Vagy ott van a jövő generációja, a gyerekek: merjünk példát mutatni nekik! Merjünk bevinni osztálytermekbe fogyatékkal élő személyeket, merjük összeengedni az egészséges és fogyatékkal élő gyerekeket. A gyerekekben amúgy is sokkal több az empátia, sokkal hamarabb megtanulnak alkalmazkodni a nem hétköznapi helyzetekhez. A gyerekektől felnőttként is sokat tanulhatunk ezen a téren” – fogalmazott Nyikó Anetta, hozzátéve, hogy egy ilyen mentalitásváltást nem lehet gyorsan megvalósítani, de lépésről-lépésre, emberről-emberre haladva előre lehet jutni a problémák megoldása felé.

Nyitókép: Adi Tudose: Mariana Cazan / A fotókat a fotóművész hozzájárulásával közöljük.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS