2021. január 20. szerdaFábián, Sebestyén
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Ha Románia magára hagyja a szenvedélybetegeket, a társadalomnak kell proaktívabbnak lennie

Tőkés Hunor Tőkés Hunor 2020. november 23. 15:01, utolsó frissítés: 15:07

A szenvedélybetegek valós helyzetét egyelőre homály fedi. A szolgáltatások, a társadalmi proaktivitás hiánya; a fogyasztás mértéke és a visszaesések aránya, illetve a segítséget kérők számának csökkenése azonban aggasztó előjele lehet az igazságnak.


Lassan egy éve annak, hogy a koronavírus-járvány betette a lábát Romániába: sokan gyászolnak, elvesztették a munkájukat, félnek a vírustól vagy attól, hogy megfertőznek másokat. A járványügyi bizonytalanságban azonban nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik sérülékenységükből adódóan a társadalom peremére sodródtak.

A járványügyi intézkedések még azok életét is fenekestől felforgatták, akik a belső konfliktusaikat amúgy jól kezelik. A szenvedélybetegek viszont Romániától már a járványhelyzet előtt sem kaptak kellő esélyt a változásra, és a társadalom egy része is megbélyegezte őket. A koronavírus járvány után azonban több százezer ember élete vált még inkább kockázatossá, hisz az intézkedések okozta nehézségek számukra drasztikus következménnyel járnak Európa szerte. Felmerülő kérdéseinkkel Dégi László Csaba addiktológust, a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság igazgatóját és Kozma Ferenc szenvedélybetegeket támogató csoportvezetőjét kérdeztük.

Dégi László Csaba elmondása szerint a járványhelyzet negatívan érintette a kockázatos életszakaszban lévő személyeket és a függőségben szenvedők helyzetét. Tovább erősítette ugyanis marginalizált társadalmi réteget megbélyegzettségét, amelynek a hatását a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjának (EMCDDA) májusi jelentése már a járvány megjelenésének kezdetén jelezte az Európai Unió országai felé. Azóta a helyzet kicsit sem javult, pont ellenkezőleg, súlyosbodott. A jelentés szerint ugyanis 50 százalékkal csökkent a járvány kezdetén azoknak a száma, akik a szenvedélybetegek közül segítséget kértek, ha pedig a segítségkérés csökken, akkor elképzelhetjük mi történhet. Erre viszont egy másik adat is választ adhat: 50-60 százalékban nőtt a visszaesések száma is. Ráadásul a fogyasztás mértéke is megnőtt, így a kockázatos életmódot folytatók körében sokkal hamarabb kialakul a függőség (szerhasználati zavar).



Dégi szerint ezek az arányok több dologra is utalhatnak. Egyrészt a fogyasztók a megbélyegzés miatt nem fordulnak segítségért, lemondanak önmagukról, hisz a társadalom is lemondott róluk. Másrészt a járványhelyzettel drasztikusan csökkent azoknak a szolgáltatásoknak a lehetősége, amelyek létfontosságúak voltak a a függőségben szenvedők számára, akik esetében a függőségük tárgyának hiánya fizikai tünetekkel jár.

Olyan létfontosságú szolgáltatásra kell itt gondolni, mint a kórházi ellátás nyújtotta lehetőség. Nagyon sok kórház működését ugyanis a járvány miatt leállították vagy átállították a COVID-19 betegek kezelésére. Így azonban olyan kritikus orvosi problémák kezelése maradt el, amelyek orvosi és sürgősségügyi ellátást igényeltek volna, mint a túladagolás, elvonási tünetek kezelése. Ezekre Dégi szerint oda kellene figyelni és a rendszernek megoldást kell találnia rá, ugyanis függőség esetében léteznek olyan élettani folyamatok, amelyeket nem lehet megállítani se akarattal, se jó érzéssel. Ezekre az orvostudománynak kell valamilyen választ adnia.

Pláne egy olyan helyzetben, amikor a koronavírusos fertőzés szisztémás reakciót vált ki a tüdőműködés és a szívműködés esetén, és a legtöbb halál tulajdonképpen a kardiovaszkuláris és tüdőgyulladásos komplikációkból adódik – márpedig a függőséggel szenvedő személyek által használt szerek ezeket a szerveket is legyengítik. „A szerek használata ugyanis testi elváltozásokat okoz, amire ha ráerősít a vírus, akkor ez egy borzalmas találkozás” – tette hozzá Dégi.

Nemcsak a kórházi, hanem a pszichoszociális szolgáltatásokból is egyre kevesebb van.

Vagyis azokból a típusú támogatói csoportokból, amelyek bárki számára elérhetőek akár anonim módon. Románia eddig sem biztosította a kezeléshez szükséges feltételeket, most viszont az eddig meglévő szolgáltatások száma is drasztikusan lecsökkent a járvány alatt.

Dégi László Csaba arra számított, mondta el nekünk, hogy a járvány alatt megjelennek online szolgáltatások, amelyek segítik a kapcsolattartást a szenvedélybetegekkel és valamelyest enyhítik a rájuk nehezedő nyomást – akár önkéntesek bevonásával is, akiket rövid időn belül be lehet tanítani erre a célra. Az addiktológus szerint ez azért lenne fontos, mert a függőség kialakulásának az egyik kulcsszava ugyan a kapcsolattartás, hisz az izoláltság, a magára maradottság és a stressz következtében a szenvedélybetegek sokkal hajlamosabbak a visszaesésre, fokozódik a fogyasztási mintázat.

Ezt ellensúlyozva tanítani kellene, hogy mit tegyenek az emberek ebben a helyzetben. Nagyon fontos lenne megtanítani arra őket, hogy kisebb adagokat használjanak, mert egyedül vannak, mert nincsenek ott azok a társak, akik most vigyázhatnának rájuk. „Ilyen apró, túléléssel kapcsolatos információkat is meg kellene osztani, amelyek túlmutatnak a konkrét veszélyen. Nagyszerű lehetőség lenne, sőt, a megküzdést is segítenék ezek a virtuális találkozók. Ennek a hatása nem pótolja vagy helyettesítheti a személyes találkozáskor tapasztaltakat, de bizonyítottan csökkentik a stresszt, a félelmet, tehát enyhítik a szorongást, a depressziót, illetve egyáltalán egyfajta közösségi élményt nyújtanak” – mutatott rá a szakember.

Szerinte meg kellene értenünk, hogy társas lények vagyunk és nagyon sokszor másokért, a társadalmi igényekért, elismerésért teszünk meg dolgokat, és úgy érezzük jól magunkat, ha ezeket meg tudjuk tenni. Ez igaz azokra is, akik egyébként a szenvedélybetegségből vagy kockázati helyzetükből gyógyuló- vagy leépülő félben vannak. Abból kell kiindulni, hogy a társadalmi támogatottság és kapcsolattartás az alapvető fontosságú. „Ebből a szempontból pedig nem segített a koronavírusos helyzet, mert nagyon sok helyzetben szociális távolságtartásként értelmezték. Sokkal proaktívabbak kellene legyünk mi, akik nem vagyunk ennek a történetnek a kockázati részében, a zavar részében, a felépülés részében. De mindnyájan ebben a történetben vagyunk, közvetve vagy közvetetten. Ez nem valami párhuzamos történet, ez a mi történetünk. És ebben lehetnénk sokkal pro aktívabbak.” Mint mondta, már az is sokat segítene, ha szomszédainkat és ebben a nehéz helyzetben lévő személyeket felhívnánk telefonon, hisz az internet sem áll mindenki rendelkezésére, de sokat számítana, ha nem azt éreznék a szenvedélybetegek, hogy megfeledkeztek róluk.

Hogyan élik meg a járvány okozta nehézségeket és a karantént a szenvedélybetegek?

Kozma Ferenc a sepsiszentgyörgyi támogató közösség vezetőjének elmondása szerint más szakemberekhez képest lépéselőnyben van, ő ugyanis felépülőben lévő szenvedélybeteg. A szaktudása mellett így, önismeretéből adódóan is megértéssel fordul a szenvedélybetegek felé. Kozma történetét az alkoholfüggőségről szóló sorozatunkban ismerhették meg. Ebben arról írtunk, hogy miként tapasztalta meg saját bőrén az alkoholizmus mélységeit. Bemutattuk hogyan vesztette el munkahelyét, családját és a függősége hogyan vette át az irányítást élete felett. Kozma segítséggel és embert próbáló kitartással azóta több csatát is megnyert függőségével szemben, a függőség azonban végleges. Ha egyszer kialakult már nincs visszaút. Az egyetlen megoldást a tisztán maradás jelenti. Kozma esetében ez 11 éve tart. Azóta visszakapta családját és mentőséként dolgozik a szenvedélybetegek támogató csoportjának vezetése mellett.

Kozmával sepsiszentgyörgyi lakásomban találkoztunk. Utolsó beszélgetésünk óta fejlemények történtek mind a szenvedélybeteg közösség életében, mind pedig az ő életében. Elmondása szerint régi álma újra teljesült, amikor családjával ismét vidéki kertesházba költözhettek (közel egy évvel ezelőtt). Előző házukat az alkoholfüggőség miatt veszítették el, ezt követően Kozma élete hullámvasúthoz hasonlóan indult meg a lejtőn lefelé. Az új otthonuk tehát, már csak ezért is értékelhető fordulópontként. Azonban ennél többről van szó. Kozmáék pont időben költöztek át és fejezték be a pakolást, hiszen a járványügyi helyzet rövidesen elérte Romániát. A koronavírussal járó korlátozások pedig mindenki életét fenekestől felforgatták. Egyesek életében pedig monotonitást, elidegenedést, magányt, félelmet, anyagi gondokat, gyászt és depressziót hozott magával. A felsoroltak tényezői voltak a szenvedélybetegség érintettjei számára a függőség tárgyának gyakoribb használatában és a visszaesésnél is. Ezért is rendkívül fontos, hogy a szenvedélybetegek el tudják foglalni magukat és támogatásra leljenek a járványhelyzet alatt.

Kozma a szerencsésebbek közé tartozott immár, akinek lehetősége nyílt lekötni magát a ház körül munka után. Ami különösen akkor volt fontos számára, amikor karanténba kellett vonulnia az országos vesztegzár, a családjában észlelt koronavírusos esetek és akkor is, amikor mentős munkájából adódóan kontaktusba került koronavírusos fertőzöttekkel. Ha pedig a karantén nem lett volna elég megterhelő a szenvedélybetegségéből felépülő Kozma számára, haláleset is történt a családjában. Testvérét pont akkor veszítette el, amikor karanténban volt, így pedig nem tudott testvére mellett lenni az utolsó időszakban. Mindez egy félév leforgása alatt történt, így Kozma érezte a ránehezedő nyomást, ami lelkileg és pszichésen is megviselte. Mint mondta, volt másfél hónap, amikor emiatt lelkigondozóból lelkigondozott lett.

A nehézségek ellenére pozitívan értékelte, hogy minden nap el tudta terelni a gondolatait a történtekről és így könnyebb volt elkerülnie a visszaesés lehetőségét. A tömbházlakásban korlátozottabbak lettek volna lehetőségei. Kiemelte, azok akik úgy érzik a járványügyi helyzet nehézségeit egy támogatói közösségben könnyebben átvészelnék, fel lehet keresni az általa indított sepsiszengyörgyi szenvedélybetegekkel foglalkozó csoportot. Azokra ugyanis, akik nem tudják lefoglalni magukat, elmagányosodnak esetleg depresszió is kialakul, egy nagyon nehéz időszak veheti kezdetét.

Egyrészt azok, akik elindultak a lejtőn többszörösen felgyorsult a függőség kialakulásának lehetősége. Az alkoholbetegség kialakulása akár évekig is eltarthat, viszont megállapítása szerint most hónapok alatt megtörténhetett. A pszichés állapot miatt ugyanis a szenvedélybetegek megemelték a dózist, ami a lelki problémáik és belső konfliktusaik elfedéséhez volt szükséges. Ugyanakkor azok esetében, akiknél már kialakult a függőség, járvány hozadékaként megnövekedett szerhasználat, ami tovább súlyosbította a szenvedélybetegek testi, lelki és szellemi leépülésének szintjét is. Mivel azonban a függőség fizikai tünetei nincsenek tekintettel a szervi megbetegedésre (vagy annak mértékére), arra sem voltak, hogy a járvány alatt a kórházak sokáig csak a koronavírusos páciensekkel foglalkoztak, így a krónikus betegek mellett a szenvedélybetegek orvosi kezelése is kimaradt. Harmadrészt, azok körében, akik szenvedélybetegségükre nemet mondtak és tiszták maradtak, a járvány okozta negatív változások (magány, depresszió, mononitás, a csoportok felfüggesztett tevékenysége) azt hozta magával Kozma szerint, hogy sokan visszaestek.

„Ránk szenvedélybetegekre Romániában egyre kevésbé figyelnek oda. Az állam részéről idáig sem volt valami rózsás a támogatás: vagy nem akartak tudni rólunk, vagy ha tudtak, akkor felszínesen voltunk kezelve, a koronavírus alatt pedig semmibe vesznek minket. Nem érdekli a Román államot, hogy mi történik a járványhelyzet alatt a szenvedélybetegekkel. Az sem érdekli őket, hogy nagyon sokan már a veszélyeztetett szintről átkerültek a függő zónába” – mutatott rá Kozma Ferenc. Hozzátette, amíg a szenvedélybetegek támogatásáról a járvány alatt megfeledkeztek, addig az intézkedések nyomán az is észrevehető volt, hogy a szabályok nem terjedtek ki a játéktermekre és fogadásokra, azok a járvány alatt is működhetnek, tovább növelve a játékgépfüggőségben szenvedők számát, akik így nemcsak online, hanem a játéktermekben is folytathatták a káros szenvedélyüket. Ráadásul kialakult az is, hogy a kettőt ötvözve vesztettek el hatalmas pénzösszegeket, ezzel tovább növelve a függőség mértékét és veszélyét, hisz a hitelezők (uzsorások) nem példa nélküli, hogy fizikai erőszakot is alkalmaznak a pénzösszeg behajtásáért.

Ugyanakkor a koronavírus miatt a támogató közösségek lehetőségei korlátozottabbak lettek, tagjaik pedig egyre kevésbé vesznek részt a foglalkozásokon, már ha vannak egyáltalán legalább online történő találkozásaik. Kozma szerint ugyanis nagyon sok csoport Partiumban, Közép-Erdélyben és Székelyföldön is pont ebben az időszakban függesztette fel tevékenységét. Olyan csoportok is vannak, akik szerinte előre láthatóan csak nagyon nehezen fognak újra elindulni, amit Kozma veszteségként könyvelt el. A Kozma által indított sepsiszentgyörgyi szenvedélytámogató csoport közel negyven tagból előbb 20-ra, azaz felére csökkent a látogatottság (amelyből a szenvedélybetegek kísérőit leválasztva 10-ről beszélhetünk), aminek több oka is lehet: a fertőzéstől való félelem és megelőzés mellett ott van a visszaesés és személyes okok is. Ugyanakkor Kozma csoportjának harminc százaléka vesztette el a munkahelyét a járvány és az ebből fakadó gazdasági helyzet kezdete óta. A munkahely elvesztése pedig csak újjabb bizonytalansággal jár, ami szenvedélybetegséget erősíti és ezáltal a visszaesés lehetőségét is.

Kozma csoportja viszont még a pozitív példák között van, hisz ők hetente kétszer online módon próbálták tartani a kapcsolatot, ami inkább kényszermegoldás, mint fenntartható folyamat. „Láttuk és hallottuk is egymást, de ez már nem olyan volt. Hiányzott belőle a személyes találkozás, az intim közösségi érzés, így egy idő után ellaposodott. Örültünk, hogy megtörténtek a találkozók, de annak is, hogy vissza tudtunk térni (betartva a különböző járványügyi szabályokat) a régi kerékvágásba, a személyes találkozásokhoz” – tette hozzá. A technológiai lefedettség ugyanis nem pótolja vagy helyettesíti a személyes találkozásokat, viszont a semminél akkor is több.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS