2020. november 26. csütörtökVirág
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A gyerekeinknek akartuk megmutatni a hálózatmentes, elemi életformát

Gál László kérdezett: Gál László 2020. november 21. 13:03, utolsó frissítés: 2020. november 22. 10:01

Kassay Csongor az erdő közepére épített a családjának egy apró házat, de nem állna meg ennyinél. Bemutatjuk a Wild'int.


Első látásra nem volt egyértelmű számomra, hogy a Wild'in apró házakat gyártó vállalkozás-e vagy esetleg már meglévő kuckók bérbe vételére kínál lehetőséget, de a fenyőfák közül kikandikáló egyszerű kis épület olyan hangulatosnak tűnt, hogy rögtön eldöntöttem, meg kell róla tudnom mindent, amit lehet, és be kell mutatnom az olvasóknak is. Kassay Csongor közgazdásznak tanult, de mindig is érdekelték a kreatív munkák. Az Aesthetic DUST Design tulajdonosaként eddig alapvetően kiállítások, standok tervezésével, gyártásával és építésével foglalkozott, de munkája által megnyílt egy világ, ami saját erdei házikójának megépítését is lehetővé tette. Vele beszélgettünk.



– Négy-öt évvel ezelőtt döntöttem el, hogy nekem kell egy hely, ahova el tudok vonulni a családommal. Akkor kezdtem el utánajárni, tervezni. Folyamatosan futott az ötlet a háttérben, de a megvalósítással kevesebbet foglalkoztam. Nem volt időm rá, sokat tartózkodtam külföldön a vállalkozásom miatt. Ahogy idén februárban elkezdődött a leállás, elkezdtem azt nézni, hogyan tudnám az ötletet megvalósítani. A terveim már megvoltak, mert az elmúlt években már tanulmányoztam az életformát, dolgoztam a terveken. Így idén az év elején nekifogtam. Március végén kezdtük a kivitelezést, és olyan júniusra kész is lett.

Hozzá kell tennem, hogy megvolt a műhelyem, tehát maga a technikai háttér, amely lehetővé tette, hogy elkészüljön. Könnyűszerkezetes, előregyártott elemeket készítettünk a műhelyünkben, amiket aztán a helyszínen 4-5 nap alatt felépítettünk egy fakeretre. Ez után jött még a burkolás, festés, díszítés.

Ezt az erdei kabint elsősorban magatoknak építettétek, mégis tovább léptetek vele. Hogyan alakult ez így?

– Nem így képzeltem el, hogy nyilvánosságra hozom a projektet, de a kialakult járványhelyzet és a vállalkozásom leállása miatt eléggé kényszerhelyzetbe kerültem. Mivel tudok ilyet tervezni, tudunk ilyet építeni és összeállítani, úgy gondoltam, lehet jobb, ha nagyobb nyilvánosságot kap, és elindul egy folyamat, megismernek. A standépítés miatt vannak külföldi kapcsolataim, ezeknek a megrendelőknek szerte Európába dolgoztunk. Abban reménykedtem és reménykedem, mivel külföldön már régebb elindult a tiny house (apró ház) mozgalom, eleve nagyobb rá az igény, és jobbak a lehetőségeik is, hogy ennek lesz egy piaca külföldön és akár itthon is. Ezek ugyanakkor hosszú távú tervek.

Egyelőre nem akarok ennyire előre szaladni. Nekem nagyon fontos azt is hozzátennem, hogy nem akarok nagyon eltérni az eredeti koncepcióm lényegétől. Ez nem kereskedelmi jelleggel indult. Számomra ez fontos. Amikor elkezdtem ezen gondolkodni, akkor a baráti körömmel szerettem volna ezt megvalósítani , a telket végül az egyik barátommal vásároltuk meg, és vannak közös terveink. Azt akartam, hogy a gyerekeinknek legyen egy olyan hely, ahol meg tudják tapasztalni azt a fajta egyszerű, hálózatmentes elemi életformát, ami mostanság már nem nagyon áll rendelkezésükre.



Az egész fogyasztói társadalom semmi másról nem szól, mint az egyre fokozódó kényelmi szintjeink kielégítéséről. Az életnek a nagyon egyszerű mivolta háttérbe szorul. Az én gyerekkoromban még volt arra lehetőségünk, hogy elmenjünk a nagyszülőkhöz, és megtapasztaljuk a természetközeli életmódot, ahogy a dolgok igazából működnek. Ez az életforma mára teljesen eltűnőben van. Ezt akartam megmutatni a gyerekeimnek egy olyan helyen, aminek van egyfajta vadsága, patak és erdő is van a közelben. Csíkszereda mellett, a Hargita és Csíki-havasok között lakom. Enélkül a tapasztalat nélkül szegényebb, egysíkúbb volna az életük, ezáltal azonban lesz viszonyítási alapjuk, tudni fogják, hogy hova lehet visszatérni a 21. század digitális zajából.

A Facebook-oldal elindulása óta pedig azt tapasztalom, hogy nagyon sok a hasonló gondolkodású ember, mint én. Jó azt látni, hogy van erre a teljesen hálózatmentes és nagyon egyszerű életforma kipróbálására igény. És ezzel a vírusos történettel csak egyre fokozódik ez a tendencia, hogy nagyon sok emberben ismét fölerősödött a vágy a stresszmentesebb, nyugodtabb életre.

A dizájn is igazodik ehhez az életérzéshez, hogy legyünk együtt a természettel...

– Valóban. Az igény volt az első és legfontosabb, majd ehhez kellett egy hely, egy felület, és utána jött a forma, a dizájn. Nekem van egyfajta múltam a dizájn világában. A kiállítási standok építése során szerzett tapasztalataim lehetővé tették, hogy szabadon engedjem a fantáziámat. Most mindenfajta korlátok nélkül kiélhettem az elképzelésem, mert valljuk be, azért a kliensek mindig a földön tartanak, nem nagyon lehet 'elszállni'. Ez nem egyik napról a másikra alakult így ki. Nagyon sokat foglalkoztam például a tájba illesztés gondolatával. Azt szerettem volna, hogy minél kevesebbet avatkozzunk be a természetbe.


Újrahasznosított gyalupadból készült asztal. Újrahasznosított gyalupadból készült asztal.


Trapéz formát alakítottam végül ki, aminek a szélesebb oldalára hatalmas panoráma ablakot terveztem, beengedtem ezáltal a természetet a házba. A koncepció az volt, hogy a kis térben úgy érezzük magunk, mintha kint lennénk a szabadban. Amúgy is állandóan képernyőket nézünk, ez egy olyan 'monitor', ami nem fog zavarni. Ettől nem fog fájni a szemed. Ez inkább megnyugtat a patakra néző kilátással. Benne van a természetben, mindenhol fák vannak. Az emeleti részt, ahol aludni lehet, is úgy alakítottam ki, hogy onnan is ki lehessen nézni ezen az ablakon. Elég sokat dolgoztam azon, hogy ez így működjön. Egyébként a családommal teszteltem, 4-5 személy elfér benne. Tökéletesen megfelelt számunkra.

A belső anyagok és dizájn kialakításánál is törekedtem arra, hogy a funkcionalitás megmaradjon. Nagyon fontos volt az a szempont, hogy ne csak házat építsek, hanem hangulatot, életérzést is teremtsek. Annak az atmoszférának kell érvényesülnie amikor belépünk. Nagyon sok mindent beáldoztam volna ezért, hasznossági dolgokat is, de igazából ez csak amiatt tűnik így, mert hozzászoktunk bizonyos sablonokhoz. Nekem működik. Akik eddig látták és kipróbálták, azok el voltak ragadtatva tőle.

Az anyagok újrahasznosítására is figyeltem. Kerítésdeszkából készült a lambéria, amit svéd viasszal kezeltünk, egy régi gyalupadból pedig asztal lett. A bútorzat a nagy részét én terveztem, és a műhelyemben is készült el.

Még a vakolat is különlegesének tűnik, mintha sár lenne, de azért gondolom, nem az.

– Nagyon tetszik, amikor érvényesülnek a környezetünkben a tökéletlenségek. Most mindenhonnan azt halljuk, hogy minden legyen tökéletes, derékszögű és szép lesimított. Lassan kihal ezekből a tárgyakból annak az érzete, hogy emberi kéz csinálta őket. A tökéletes dolgok nagyon természetellenesek. Nem beszélve arról, hogy egy erdei ház esetében egyáltalán nem odaillők. Kirínak a környezetből. Egy japán belsőépítészeti vonalat követtem a vakolásnál, és legalább 3-4 napig dolgoztam, amíg elértem a kívánt eredményt. Maga a festés is tökéletlen, foltos, rengeteg hiba van benne, pont olyan, ahogy szeretem.

Nem törekedtek arra, hogy minden tökéletesnek látszódjon. A vakolat sem. Nem törekedtek arra, hogy minden tökéletesnek látszódjon. A vakolat sem.


Említetted, foglalkoztatott a téma, hogy miként lehet jól élni kicsi alapterületű házban. Mondtad azt, hogy inkább külföldi megrendelésekre számítasz. Szerinted Erdélyben és Romániában hogyan viszonyulunk ehhez?

- Szerintem egyre nagyobb az igény itthon is, a fiatal generáció gyorsan adaptálódik, lépést tart az információkkal. Nekem ez az egész dolog onnan is jött, hogy 5-6 éven keresztül 25 négyzetméteren éltem a családommal. Nagyon megszerettem ezt a fajta életformát.

Erdélyben vagy Romániában még az a jellemző amikor lakhatásról van szó, hogy mindenki azt gondolja, egyszer építkezik, és akkor mindent bele fog rakni. Nem számítanak különösebben a méretek. Néhány helyen akkora előszobák vannak, hogy én akkorában élek az egész családommal.

Az apró házak előnyei elsősorban hosszútávon érvényesülnek. Amikor építed, akkor van egy rövidtávú is, mert nem mindegy, mekkora felületet kell beépíteni és megépíteni, de inkább fenntarthatóság szempontjából mutatkoznak meg az előnyei. És nem csak arra értem, hogy mekkora az ökológiai lábnyoma az épületnek, hanem pusztán a lakás fenntartási költségeiben is, mert fűteni kell azt, bonyolultabb fenntartani.

Ugyanakkor szempont az ésszerű térkihasználás. Nekem ez az emberi oldala is nagyon fontos az apró házak esetében, hogy nem vesszük körbe magunkat sok mindennel. Hiába alkotunk nagy tereket, ha megtömjük azt zakotasággal. Ha megnézed, akkor nem minimalista megfontolás szerint épülnek a nagy házak. Nem azért vannak a terek, hogy az emberek alkothassanak benne.



Ebben az esetben nekem nem volt elég, hogy kicsi és erdőben van, mert rengeteg minden a hétköznapi életemben zavaró tényező, például okosítjuk a házainkat. Ehhez a kazán mellé kell egy applikáció, amihez kell egy modem, aminek valószínűleg szüksége lesz még egy szünetmentes tápra, stb. Folyamatosan rendszereket építünk fel magunk köré, amelyek összességében egyáltalán nem könnyítik meg az életünket, hanem csak egyre bonyolultabbá teszik. Én olyan házat találtam ki magamnak, amiben csökkentem az ilyen hibalehetőségeket, amivel minimalizálom annak a lehetőségét is, hogy zavarjanak, felőröljenek. Ha nem is állandóan, de legyen lehetőség kipróbálni egy olyan életformát, ami mentes ettől az egésztől. Ez a projekt nekem erről is szólt, hogy én ezt ki akarom próbálni. Nem arról van szó, hogy az életemet teljesen le akarom butítani, de iszonyatosan jó dolog, hogy ezt is valamilyen szinten hétvégénként meg tudom tapasztalni a családommal. A vállalkozásom helyzetén túl ezzel egy olyan közösséget is szeretnék építeni, amiben olyan emberekkel veszem körül magam, akik hasonlóan éreznek, érdekli és foglalkoztatja őket ez a téma. Lesz ennek is még folytatása.

Közös családi fotó, mert ahogyan Kassay fogalmazott, együtt csinálják.Közös családi fotó, mert ahogyan Kassay fogalmazott, együtt csinálják.


Azt látom, hogy vannak napelemek a házon, tehát elektromosság valószínűleg van benne, de milyen más technológiát építettek be?

– A saját magunk fenntartásához szükséges dolgok megvannak benne. A telken kristálytiszta vizű forrás van, tehát a víz adott, de nincs bevezetve, mert akkor egy szinte átlagos hétvégi házat kapnék. Van egy veder, amivel feltölthetsz egy tartályt, ami alatt van egy csap a kézmosáshoz. Nagyobb mosakodáshoz egy tálat használhatsz.

A tisztálkodás teljesen hagyományos módszerrel történik. Elmész fát vágni, majd begyújtasz, vizet melegítesz és megmosakodsz, természetes alapanyagú szappannal , amit a drága Teri, a párom készít, aki állandóan inspirál. A fűtés természetesen kályhával történik, mert a fa adott. Nincs meg az kényelem, hogy valaki előre begyújt, de legalább hamar kimelegszik, 20 perc alatt akár 10 fokot is emelkedhet bent a hőmérséklet.

Napelemekkel biztosítják a szükséges elektromos áramot.Napelemekkel biztosítják a szükséges elektromos áramot.


Ugyanakkor nem szerettem volna teljesen lebutítani a környezetet, mert egy alkotó helynek is szánom. Ha valaki idejön sportolni, fotózni , alkotni akár, vagy egyszerűen gombászni szeretne, akkor előbb utóbb fel kell töltenie egy laptopot, egy akkumulátort a fényképezőgéphez. Az elektromos áramot solar panellekkel biztosítjuk. Az a lényeg, hogy hálózattól, mindentől és mindenkitől függetlenül működik. Off grid. Ilyen mozgalom is van, és ez is az egyszerűbb élet felé terel. Nem kell azzal foglalkozni, hogy leengeded a rendszert mielőtt elmész, nehogy elfagyjon. Ezt otthagyod, és három hónap múlva ugyanúgy kapod az egészet.

Kapcsolódva az előző kérdésedhez is. A hétvégi házépítésben is megvan a gyakorlat, hogy idővel parabolát teszünk rá, hűtőt és mikrohullámú sütőt szerelünk be. Akkor már a hétvégi ház is ugyanolyan stresszfaktort eredményez, mint a saját lakásod.



El tudod képzelni, hogy nem csak a hétvégéidet töltöd ilyen házban?

– Most szoktatom magam ehhez az életformához. Három fiam van, akik valószínűleg 10-15 év múlva már a világot fogják járni, elhagyják a családi fészket. A mostani házunk egy nagyjából 50 négyzetméteres kertes ház. Nem túl nagy, de el tudom képzelni azt az életet, hogy elhagyom. Nekem néha nagyon elegem tud lenni a hétköznapi dolgokból. Most még más az életvitelem, de lehetséges, hogy nyugdíjas koromban egy guruló házban élek, vagy egy ehhez hasonló házból intézem a dolgaimat.

Őszintén szólva ez most egy próbálkozás. Nem kell egyből fejest ugrani a vadonba, és visszamenni a barlangba, vagy más eltúlzott dolgok, hanem csak simán megtapasztalni, lássa mindenki, mennyire működik ez számára. Szerintem ez a jó út.

A Facebook-oldal publikussá válásával már nagyon sok megkeresést kaptam, írták, hogy meg akarják nézni és ki akarják próbálni. Nem kereskedelmi céllal született ez a dolog, ezt fontos hangsúlyozni, teljesen más dolgok vezéreltek, de nem zárkózom el attól, hogy akit tényleg nagyon érdekel ez az életforma, egyezik a véleményünk, akkor kipróbálhatja a családjával. Nekem akkor is megéri, ha megismerek néhány jóembert általa. Már eddig is megérte, mert belekóstoltam egy elképzelt életbe, megvalósítottam az álmom. Mások csak nézik a hasonló képeket, és talán nem mernek nekifogni, pedig semmi elriasztó nincs benne. Egyszerűen neki kell állni, mint bármilyen más tevékenységnek, és végig kell csinálni. Amikor bekerültem a standépítés világába, semmilyen tapasztalatom nem volt. Még csak művészeti iskolába se jártam. Ezért is bátorítok mindenkit arra, hogy belevágjon egy életmódváltásba, akinek felmerült effajta igénye.

A különböző internetes felületeken általában hatalmas az érdeklődés az ilyen házak iránt, sokan mondják, hogy ők is el tudnának így élni. Azonban sok esetben az erdei romantika elillan, amikor ki kell menni a házból fát vágni.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS