2020. november 26. csütörtökVirág
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A Facebook Romániában is elindította a társkeresőjét, de egyelőre nem találtunk senkit rajta

2020. október 26. 19:33, utolsó frissítés: 22:58

A legizgalmasabb funkciója, hogy (néhány) Facebook ismerősünket is kedvencnek jelölhetjük.


A Facebook a 2019 májusában rendezte meg az F8 konferenciát, ahol egy sor újítást jelentettek be. Akkor harangozták be a letisztultabb és kevésbé kék dizájnt, amelyet szeptember óta már nálunk is bevezettek, és egyelőre úgy tűnik, inkább csak bosszúságot okoz, mert hirtelen nem találunk semmit. Akkor mondták el, hogy lesz Messenger alkalmazás az asztali gépekre is, ami azóta szintén megérkezett, és én egy hét használat után szépen meg is szabadultam tőle, mert egy üzenetről adott esetben három (telefonon, böngészőben és alkalmazásban) értesítést kapni, már túl sok volt a jóból. És akkor jelentették be további részleteket a 2018 májusában már beharangozott saját társkereső szolgáltatásról,


amivel a Tinder babérjaira törnek.

Ezt nyilván nem mondták így ki, de tagadhatatlanul kecsegtető számukra az 57 millió Tinder user, illetve az 5,9 millió prémium felhasználó (ezek a legfrissebb, októberi számok, amit találtam), aki fizetni is hajlandó azért, hogy társat találjon. A szolgáltatást először 2018 őszén Kolumbiában, Kanadában és Thaiföldön tették elérhetővé, majd folyamatosan bővítették. Múlt hét csütörtökig összesen 20 országban volt elérhető, főleg az amerikai kontinensen. A cég közlése szerint egy év alatt több mint 1,5 milliárd alkalommal léptek párba a felhasználók. Csütörtöktől azonban kiterjesztették a társkeresőt Európára is, ezzel pedig 31 másik ország mellett Romániában is elérhető a lehetőség.

Nyilván többen találkoztatok már vele, nekem is egyből felajánlotta a használatát, és én annak rendje szerint egyből aktiváltam is (kifejezetten tesztelési céllal).




Mert a Facebook Társkeresőre az alkalmazáson belül regisztrálni kell,

tehát nem jelenti azt, ha van egy Facebook felhasználód, akkor automatikusan aktív neked a lehetőség, és ez érthető is. Sőt, a társkereső jelenleg csak a telefonos alkalmazásban működik, tehát azok, akik asztali gépen használják a közösségi oldalt, nem fognak vele találkozni. A Társkereső-profilra csak a keresztnév, az életkor és a tartózkodási hely kerül át automatikusan, tehát ezek a mezők nem szerkeszthetők, minden más adat és bemutatkozó szöveg alakítható, adott esetben elrejthető. Megmutathatjuk az iskolai végzettségünk, a munkahelyünk, a testmagasságunk, és minden ilyen társkereső alkalmazások esetében teljesen megszokott és átlagos információt. A nemi identitás kategóriában például van lehetőségünk nem bináris kategória megadására is, akit ez érint. Egyedül az volt szokatlan, hogy a gyerekekről is nyilatkozhattam (volna).



A cég hangsúlyozza, hogy a Társkereső nem fogja a jelenlegi facebookos ismerősöket potenciális partnerként felajánlani, és nem is jelzi ismerőseink, ha csatlakoztunk hozzá. Külön kiemelik, hogy a barátaink sem a hírfolyamban, sem másutt nem kapnak értesítést a társkeresős tevékenységünkről. A magánszféra védelme érdekében a felhasználók szükség esetén jelenteni és blokkolni is tudják a zaklató felhasználókat, illetve megakadályozhatják, hogy fényképeket, linkeket vagy videókat küldjenek nekik kéretlenül. Azt írják elkötelezettek annak érdekében, hogy a Facebook Társkereső egy olyan hely legyen, ahol az emberek jól érzik magukat a randi keresésben és egy mélyebb kapcsolat kialakításában. És egyelőre úgy tűnik, komolyan is gondolják ezt, azért nincsenek saját képernyőképeim, mert az applikáció többszöri próbálkozásra sem engedte azt készíteni.


„Valódi, hosszú távú kapcsolatok építését kínáljuk,

ez nem holmi felszedős app” - mondta még az online társkeresés piacára csak betörni készülő Mark Zuckerberg. És azóta is minden közleményükben hangsúlyozták, értelmes, jelentős kapcsolat megalapozását segítenék a közös érdeklődési területek, események és csoportok által. Ez az applikációban annyiban látszik, hogy egy éjszakás kalandokat hivatalosan nem kereshetünk, csak a beszélgetést, barátságot, laza kapcsolatot, illetve hosszú távú kapcsolatot van lehetőség bejelölni. Ehhez a Facebooktól egyébként nem szokatlan szemérmes szemlélethez képest meglepő, hogy olyanoknak is felajánlják a használatot, akik egyértelműen jelezték a közösségi oldalon, kapcsolatban vannak, esetleg már házasok.

A társkeresőn belül már nem sikerült képernyőképet rögzíteniA társkeresőn belül már nem sikerült képernyőképet rögzíteni


Egyelőre eddig jutottam a tesztelésben, mert a környékről egyelőre senkit sem ajánlott. Ugye említettem, hogy a tartózkodási helyet automatikusan állítja a rendszer, azt nincs lehetőségünk szerkeszteni, így viszont én egy kicsi székelyföldi faluban kellene keresgéljek (ide jöttem az egyre fokozódó kolozsvári járvány elől, és a közelgő világítás alkalmából), ahol még egyedül vagyok. A Tinderrel ellentétben ugyanis nincs lehetőségünk meghatározni, hogy mekkora sugarú körben mutassa a potenciális partnereket. És még azt sem biztos, hogy minden helyi felhasználónak felajánlották a társkeresőt, a hivatalosa közlemény szerint ugyanis fokozatosan aktiválják a társkeresőt a felhasználók iOS-es és androidos telefonjain futó Facebook alkalmazásban. Illetve a Facebook kifejezetten büszke arra, hogy itt nincs semmi jobbra-balra húzogatás. Itt egyszerűen a környéken hasonló érdeklődésű személyeit láthatjuk, akikkel aztán kapcsolatba léphetünk.

A hivatalos közleményük szerint egy mélyebb kapcsolat kialakítása érdekében van lehetőség arra, hogy a felhasználók Instagram vagy Facebook Story-k megosztásán keresztül mutathatják meg az igazi énjüket a Társkereső használóknak. Szintén ezt szolgálja a közös események és csoportok funkció, ami hasonló érdeklődésű körű felhasználók felkutatását teszi lehetővé, ha a felhasználó megosztja a Facebook Társkeresővel a Facebook fiókjában szereplő események és csoportok listáját. Ezen a felületen például meg lehet nézni, hogy fent van-e a Társkeresőn olyan személy, aki egy olyan kisállatos csoport tagja, amelynek tagjai vagyunk.

A Tinderhez képest újdonságnak számít az úgynevezett videós randi funkció, ahol a párban állók videochatet is indíthatnak egymással a közös chaten elérhető videóikonon keresztül. Ez ilyen járványos időben még érdekes is lehet. Ugyanakkor a társkereső legnagyobb újítása az úgynevezett titkos kedvenc funkció, amivel a facebookos ismerősök és az Instagram-követők közül lehet legfeljebb kilenc személyt megjelölni. Erről a megjelölt fél csak akkor szerez tudomást, ha ő maga is feliratkozott a Facebook Társkeresőre, és kölcsönös a Secret Crush-ként való jelölés. Tehát az általad bejelölt személy is készít egy ilyen kilences titkos listát, és te is szerepelsz rajta, akkor úgymond „matcheltek” (azaz létrejön a kölcsönös érdeklődés). Pont ahogy az a Tinderen működik, csak itt épp a Facebook ismerősökkel. Ugyanakkor hangsúlyozzák, az algoritmus nem kínál fel senkit potenciális randevúpartnernek, senkinek a bejelölését sem sugallja. Ha két felhasználó nem jelölte egymást kölcsönösen, nem szereznek tudomást arról, hogy a másik fél bejelölte őket. Sajnos ezt a funkciót sem sikerült használni, pedig ehhez elméletileg nincs is szükség ahhoz, hogy az ismerősök a környéken legyenek. Legalábbis ezt egyetlen tájékoztatóban sem egyértelműsítették.




Ezen kívül - a Tinderhez hasonlóan - hozzá lehet adni az Instagram-bejegyzéseinket profilunkhoz, amivel szinte hivatalosítják a képmegosztó oldaluk pasizós/csajozós funkcióját, lehetőség van megosztani egy esetleges találkozó részleteit a Messenger alkalmazásban. Sőt, a Facebook algoritmusai "megfelelő" fotót is javasolnak azok közül, amelyeken jelölve vagyunk vagy amit feltöltöttünk, hogy sikeresek legyünk.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS