2020. november 26. csütörtökVirág
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Oláh Emese: bátran el lehet engedni a gyerekeket az iskolába Kolozsváron

T.H. 2020. augusztus 29. 12:01, utolsó frissítés: 2020. augusztus 30. 15:37

Már csak két hét választ el az iskolakezdéstől. Oláh Emese alpolgármester szerint a kolozsváriak nyugodtak lehetnek: minden a legnagyobb rendben van.


A koronavírus és a kormány oktatáspolitikája egyesek szerint zűrzavaros iskolakezdéssel fog járni. A kormány ugyanis ahelyett, hogy ütemtervet alakított volna ki a szeptember 14-i iskolakezdésre, három kidolgozatlan lehetőséget adott meg. A konkrét tervek és a kivitelezés felelősségét az önkormányzatokra hárította. Oláh Emesét Kolozsvár magyar alpolgármesterét kérdeztük az önkormányzat járványügyi lehetőségeiről, az oktatásra szánt támogatásokról, az iskolák helyzetéről és a diákok (és szülők) tanévét könnyítő programokról.

A 2020-as tanévkezdés eléggé zűrzavarosnak ígérkezik a tisztázatlan oktatási kérdések és a járványhelyzetre való tekintettel. Miben tudja ezt enyhíteni a kolozsvári városháza?

Valóban nehéz körülmények között fog indulni a 2020-as/2021-es tanév, de biztosítjuk a szülőket afelől, hogy ami az önkormányzattól függ, az megvalósul. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a diákok biztonságos körülmények között tudják elkezdeni az új tanévet. Én úgy gondolom, hogy bátran el lehet engedni a gyerekeket az iskolába, hiszen annak függvényében, hogy miként alakul a járványhelyzet, illetve iskolánként hogyan alakul a helyzet, egyrészt lehet változtatni az órarenden, másrészt pedig a különböző forgatókönyvek (tantermi, tantermi és online, csak online oktatás) között.

Milyen visszajelzések érkeztek az iskolaigazgatóktól, mennyire tudják a járvány okozta egészségügyi előírásokat a gyakorlatba ültetni?


Vegyes visszajelzések érkeztek. Egyértelműen mindenkinek az a célja, hogy biztonságos körülmények között kezdődjön meg a tanév. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy több esetben is szükséges (főleg a kisdiákokra gondolva) a személyes jelenlét az iskolákban. Ezzel a szülők túlnyomó többsége is egyetért.

A magyar iskolákban melyik forgatókönyv fog érvényesülni?

Az előkészítő, első és második osztály, a nyolcadik és tizenkettedik osztály esetében a zöld forgatókönyv fog érvényesülni, egyértelműen a tantermi oktatásra számíthatnak a diákok. Ahol lehet biztosítani a gyerekek közötti egy méteres távolságot, ott a többi osztály is iskolába fog tudni járni. Ahol ez nem oldható meg az osztályokban, és nem tudtunk alternatív megoldást biztosítani – mint a laboratóriumok, a tornatermek, a tanári szobák átalakítása osztálytermekké –, ott vegyes oktatás lesz. Az osztály fele online, a másik fele pedig az iskolapadból fogja követni az órákat, majd cserélnek.

Oláh Emese Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestereOláh Emese Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere


Ugyanakkor azokban az intézményekben, amelyek nem rendelkeznek két kijárattal, oda az iskolák átlátszó műanyag (PVC) pannókkal elkerített ki és bejáratot készítettek, hogy a gyerekek lehetőség szerint minél kevesebben érintkezzenek iskolába érkezéskor, és amikor hazamennek. A Közegészségügyi Igazgatóság megtiltotta a padlószőnyeg használatát, így ahol ilyen padlóborítás volt, ott felszedték és a padlót felcsiszolták, fényezték. A nagyobb tér biztosítása érdekében több intézményben is osztálytermekké alakítottak különböző tereket, például a tornatermeket, laboratóriumokat, tanári szobákat. Az osztályokban a gyerekek közötti távolság biztosítását a tanintézmények vezetősége oldja meg, a fertőtlenítőszerek elhelyezése és biztosítása is az ő feladatuk.

Mekkora költségekkel járt ez ezidáig?

Ami az iskolákat illeti, az önkormányzat idén 11,7 millió lejt költött az iskolák felszerelésére és a felújítások költségei összesen 14,6 millió lejbe kerültek. Az óvodák esetében pedig olyan 2,9 millió lejről beszélhetünk.

A koronavírus ellenére pozitívumok is vannak az oktatás terén Kolozsváron. Gondolok itt az After School programra és a szociális jellegű kezdeményezésekre. Milyen változások lesznek ezekkel kapcsolatban?



Az iskola utáni iskola program során minimum három órát foglalkoznak a gyerekekkel. A programnak két komponense van: az étkeztetés és a tanítás. A gyerekekkel való foglalkozást az iskolák oldják meg civil szervezetekkel együttműködésben. A gyerekek a foglalkozás során ebédet is kapnak, amelynek az ellenértékét a szülők jövedelmének függvényében az önkormányzat részben vagy teljesen kifizeti. Eddig a szülők 530 és 800 lej jövedelem között 30%-ban kell hozzájáruljanak az ebéd költségeihez, 800 és 1000 lej közötti jövedelem esetén 50%-ban és 1000 lejes fejenkénti jövedelem fölött a szülők állták az ebéd teljes költségét. Itt változások történtek, mert idéntől az 1000 lej alatti jövedelem esetén az ebéd teljesen ingyenes, 1000 és 1500 lejes, egy főre eső jövedelem esetén a szülők 50%-ban fizetik az ebédet, és csak 1500 lej feletti jövedelem esetén kell a szülőknek kifizetniük a teljes összeget.


Oláh Emese. Forrás: a szerző felvételeOláh Emese. Forrás: a szerző felvétele


Ezen kívül fontosnak tartottuk, hogy a tanévkezdéssel párhuzamosan az iskolával kapcsolatos szociális programokat is beindítsuk. A hátrányos helyzetű személyek esetében is tudjuk biztosítani az eddigi szolgáltatásokat. Egyrészt az utaztatás szempontjából továbbra is biztosítjuk iskolabusz programot a hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik ennek a lehetősége nélkül valószínűleg kimaradnának az iskolából, mert nincs lehetőségük eljutni oda. A gyerekek a Pataréten, a Szopor kolóniában és a Szénafüvek közelében élnek.

Illetve, az iskolakezdéssel egyidejűleg a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó központok is megnyílnak. A Csodaország és a Patarét utcában található központ is elkezdi a tevékenységét. Itt a gyerekek ingyen ebédet kapnak, a Csodaország hosszú programú óvodaként működik és a célja a gyerekek közoktatásban való részvételének előkészítése. Illetve, az előző évekhez hasonlóan az iskolatáska programot is biztosítjuk. A DASM 450 táskát oszt ki az adatbázisukban szereplő diákoknak. A kedvezményezettek a családtámogatásban és a minimális garantált jövedelemben részesülő családokból származó gyerekek.

Ezeknek a kivitelezésében mennyire szól bele a járványügyi helyzet?

Természetesen a kivitelezés során figyelembe fogjuk venni az egészségügyi előírásokat. Költség szempontjából arra számítunk, hogy adott esetben nagyobb költséggel fog bírni az iskola utáni iskola program.

Iskola busz program. Forrás: Oláh Emese Facebook-oldalIskola busz program. Forrás: Oláh Emese Facebook-oldal


Kolozsvár városprogram bemutatóján említette, hogy az iskolai buszjáratokat is szeretnék bővíteni.

Igen! Két külön vetülete van ennek. Van a hátrányos helyzetű gyerekeknek az utaztatása, amiről már beszéltem, és van a 12 útvonallal rendelkező iskolabusz program, amit két évvel ezelőtt indított el az önkormányzat. Ezt a kolozsvári polgármesteri hivatal folyamatosan bővíti, amíg minden egyes iskolában meg lesz oldva. A jó hír ezzel kapcsolatban, hogy a 10-es számú iskolabusz útvonalát meghosszabbítottuk: a Csillagvizsgáló (Observatorului) utcától az Eugen Ionesco utcáig (Tuşa fogadóig). Ennél még fontosabb, hogy két új útvonal indul:

- 13-as vonal (Lomb/Lombului utca - Farkas/Mihail Kogălniceanu utca - Honvéd/Dorobanţilor utca - 9 kilométer) Indulás: 7.05 óra.

Menet: Giordano Bruno (megálló a 44-es szám mellett) - Partizanilor utca (megálló a 82. szám mellett) - Corneliu Coposu (Soarelui megálló) - Giordano Bruno utca (buszállomás) - Állomás tér (Horea utcai megálló) - Wesselényi/Regele Ferdinand utca - Unió/Memorandumului utca - Arany/Petru Maior utca - Majális/Republicii utca - Petőfi/Avram Iancu utca (Ortodox szeminárium) - Egyetem utca (Báthory István Elméleti Líceum) - Farkas/M. Kogălniceanu utca (Báthory István Elméleti Líceum, Emil Racoviţă Főgimnázium, Apáczai Csere János Elméleti Líceum és Református Kollégium) - Bethlen/Baba Novac utca - Deák Ferenc utca/B-dul Eroilor - Honvéd/Dorobanţilor utca (Gh. Şincai Elméleti Líceum)

Visszaút: (10,5 km): Petőfi utca (Ortodox szeminárium) - Egyetem utca (Báthory István Elméleti Líceum) - Farkas utca (Báthory István Elméleti Líceum, Emil Racoviţă Főgimnázium, Apáczai Csere János Elméleti Líceum és Református Kollégium) - Bethlen utca - Deák Ferenc utca - Honvéd utca - Anghel Saligny - Magyar utca/21 decembrie 1989 - Wesselényi utca - Nagy/Horea utca - Állomás tér - Nagyboldogasszony/Giordano Bruno utca - Partizanilor utca - Lomb utca.

- 14-es vonal - (Irisztelep - Farkas utca - Honvéd utca) Indulás: 07.05 óra.

Menet: (8,4 km) Szabolcs vezér/Câmpina utca - Téglás/Fabricii utca - Kályhás/Sobarilor utca - Komjáti/Ovidiu utca - Csupor/Iris utca - Petur bán/Nicolae Românul utca - Bánk bán/Gh Asachi utca - Kajántói/Oaşului út - Árpád/Traian utca - Wesselényi/Regele Ferdinand utca - Unió/Memorandumului utca - Arany/Petru Maior utca - Majális/Republicii utca - Petőfi/Avram Iancu utca (Ortodox szeminárium) - Egyetem utca (Báthory István Elméleti Líceum) - Farkas/M. Kogălniceanu utca (Báthory István Elméleti Líceum, Emil Racoviţă Főgimnázium, Apáczai Csere János Elméleti Líceum és Református Kollégium) - Bethlen/Baba Novac utca - Deák Ferenc utca/B-dul Eroilor - Honvéd/Dorobanţilor utca (Gh. Şincai Elméleti Líceum).

Visszaút (9,2 km): Petőfi utca (Ortodox szeminárium) - Egyetem utca (Báthory István Elméleti Líceum) - - Farkas utca (Báthory István Elméleti Líceum, Emil Racoviţă Főgimnázium, Apáczai Csere János Elméleti Líceum és Református Kollégium) - Bethlen utca - Deák Ferenc utca - Honvéd utca - Anghel Saligny - Magyar utca/B-dul 21 decembrie 1989 - Postakert/Cuza Vodă utca - Széchenyi/Mihai Viteazu tér - Rudolf/Decebal utca - Kajántói út - Bánk bán/Asachi utca - Petur bán/Nicolae Românul utca - Csupor/Iris utca - Komjáti/Ovidiu utca - Kályhás/Sobarilor utca - Téglás/Fabricii utca - Szabolcs vezér/Câmpina utca.

Nyitókép: Oláh Emese Facebook-oldal

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS